2018. november 23. péntek

nov. 23
5:42
„Újburgonya” – nem csak tavasszal (Agrofórum)
A zsenge burgonya nyári ültetéssel, másodterményként történő előállításának gondolata Kelet-Poroszországban fogalmazódott meg. Ott dolgozták ki technológiáját az 1870-es években. A módszer igen gyorsan, már az 1880-as évek végén Magyarországon is ismertté vált.
nov. 23
5:45
Csökkent az üzemanyagok ára (hirado.hu)
A benzin átlagára literenként 364 forint forint lett.
nov. 23
5:48
Az ég megmutatja a szürke összes árnyalatát (Infostart)
Pénteken szitálás, szombaton és vasárnap eső várható az ország jelentős részén, de még éjszaka sem lesz fagy. Esernyőket, esőkabátokat elő!
nov. 23
5:48
Több pénzt hozhatnak az érmek: komoly életjáradék ütheti az olimpiai bajnok sportolók markát, ha elfogadják a törvényjavaslatot (Blikk)
Komolyabb anyagi megbecsülés járhat többszörös olimpiai érmes sportolóinknak! Egy november 20-án benyújtott törvényjavaslat szerint az egykori és jelenlegi klasszisok minden ötkarikás aranyérem után ugyanakkora összeget kapnak életjáradékként.
nov. 23
5:48
Átlagon aluli kamattal támadnak a bankok: mutatjuk a törlesztőzúzó ajánlatokat (Pénzcentrum)
Órákon belüli folyósítás, egyszerű igénylési feltételek, kis- vagy nagy hitelösszeg - többek között emiatt népszerűek a személyi hitelek. A konstrukció igényléséhez nincs szükségünk fedezetre sem, a felvett hitelösszegnek csak...
nov. 23
5:54
Több száz migránst mentettek ki a Földközi-tengeren (hirado.hu)
Nőtt a spanyol partokhoz eljutott illegális bevándorlók száma.
nov. 23
5:54
A sürgősségi betegellátás ellenőrzésébe fogott az ÁSZ (AQUA)
A számvevőszék a sürgősségi ellátás kapcsán komplex vizsgálódásba kezdett, a szervezet szakemberei ugyanis egyszerre két irányból, két módszer szerint igyekeznek tisztázni a helyzetet.
nov. 23
6:00
Több mint negyven venezuelai nőt mentettek ki szexrabszolgaságból Kolumbiában (hirado.hu)
A nőknek pénzt vagy élelmiszert ígértek.
nov. 23
6:06
Jól indul a péntek: ennyivel kell kevesebbet fizetni a benzinért (Blikk)
– A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
nov. 23
6:06
Napi horoszkóp november 23.: a Kosok számításai bejönnek, az Oroszlánok a saját útjukat járják (Joy)
A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is üzentek!
nov. 23
6:06
Egy hatalmi játszma egyik állomása a Hasogdzsi-ügy (hirado.hu)
Hangfelvétel bizonyítja, hogy a szaúdi trónörökös rendelte meg Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását – ezt állatja az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség.
nov. 23
6:09
Black Friday: a bankkártya-adataink is veszélyben (Infostart)
Egyre nagyobb forgalmat generál az online kereskedelemben a Black Friday, azaz a Fekete Péntek, de ezt nemcsak a kereskedők, hanem az internetes csalók is igyekeznek kihasználni. A kifejezetten erre az időszakra létrehozott hamis webáruházak hihetetlennek tűnő ajánlatokkal kecsegtetnek, ha pedig bedőlünk nekik, nemcsak egy adott tétel árát, de a ba
nov. 23
6:09
Veszélyben a kormány terve: enélkül nem fog több magyar születni (Privátbankár)
Megjelent a KSH Munkaerőpiaci helyzetképe a 2014 és 2018 közti időszakból, ebből az látszik, hogy az atipikus foglalkoztatási formáknak még mindig nem igazán sikerül terjednie Magyarországon, pedig ahhoz, hogy ténylegesen több gyereket tudjanak vállalni a családok, mindenképpen nagy szükség lenne erre.
nov. 23
6:12
Húszmilliója van lakásra? Mutatjuk, mire megy vele (ATV)
Míg Budapesten átlagosan 40 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, megyeszékhelyeken akár már kétszer ekkorát. Kisebb településeken pedig már családi házakra is bőségesen elegendő ez az összeg.
nov. 23
6:12
Képeket tett közzé a Hamász a titkos izraeli akció vélt résztvevőiről (hirado.hu)
A titkos küldetés kudarcba fulladt.
nov. 23
6:12
Felavatták a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát (NRGreport)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia keretében avatta fel a Török Áramlat földgázvezeték utolsó fekete-tengeri szakaszát.
nov. 23
6:21
Egyik barátjának mesélt Schumacher állapotáról a fia (Ripost)
Érdekes elméletet vetettek fel Schumi hogylétével kapcsolatban.
nov. 23
6:24
Mintegy ötven falusit rabolt el Nigériában a Boko Haram (hirado.hu)
Azóta sincs semmi hír róluk.
nov. 23
6:27
Ismét az OTP Bank a legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon (Infostart)
A pénzintézet immár hatodik alkalommal nyerte el ezt a címet. Az OTP Bank Private Banking több mint 22 ezer ügyfél összesen mintegy 1600 milliárd forintnyi vagyonát kezeli.
nov. 23
6:30
Elárulta a sztárközgazdász, mi kell ahhoz, hogy Magyarország utolérje Ausztriát (Portfolio)
Magyarország jó úton halad, hogy felzárkózzon Nyugat-Európához, viszont politikai és gazdasági döntéshozóinknak óvatosan kell mozogniuk, hogy a túlhevülést elkerülje a gazdaság - véli Ludovic Subran, az Euler Hermes és az Allianz globális...
nov. 23
6:30
Újabb két pontban emeltek vádat Gruevszki ellen (hirado.hu)
A volt macedón miniszterelnököt májusban ítélték letöltendő börtönbüntetésre.
nov. 23
6:30
Az USA a Huawei termékeinek elkerülésére kéri a szövetségeseit (444.hu)
Kiberbiztonsági fenyegetésnek tekintik a cég termékeit. Talán akkor gyártsanak jobb telefonokat, mint a kínaiak.
nov. 23
6:30
Wow! Új karácsonyi ízzel rukkolt elő a Starbucks (Noizz)
Az ünnepek közeledtével a Starbucks kínálata is igazi kávékülönlegességekkel bővült. A kávéspecialista az időszak jellegzetes karakterjegyeit magában hordozó, cédrusos és gyógynövényes fűszerezésű Starbucks Christmas Blend és Starbucks Christmas Blend Espresso Roast kávészemekből készíti téli italait.
nov. 23
6:36
Közel a szikszói baltás gyilkosság megoldása? (BorsOnline)
Megbukott a hazugságvizsgálaton a szikszói kettős gyilkosság feltételezett elkövetője, írja a Blikk. Sz. Sándor állítólag egyértelműen pozitív reakciókat adott, amikor a gyilkosság elkövetéséhez használt eszközökről kérdezték, és akkor is, amikor arról faggatták, ő követte-e el a bűncselekményt. A férfi büntetlen előéletű, korábban polgárőrként dol
nov. 23
6:36
Mélyponton a fogyasztói hangulat az euróövezetben (ProfitLine)
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, húszhavi mélypontra esett az előzetes adatok alapján az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (DG EcFin) által vezetett fogyasztói hangulatindex.
nov. 23
6:36
50 embert rabolt el a Boko Haram Nigériában (444.hu)
A kameruni határ környékéről hurcolták el a falusiakat a múlt hétvégén, azóta sincs semmi hír a túszokról. Umar Kachalla, a terroristák ellen harcoló egyik helyi milícia vezetője szerint az elrabolt falusiak favágók, akik általában 50 fős csoportokban mozognak, de lehet, hogy még több embert hurcoltak el az iszlamisták. Két favágónak sikerült elmen
nov. 23
6:36
Kósa Lajos nem látja azt az okot, ami indokolná az anonim bankkártyát (HírTV)
Demeter Mártát visszahívnák a NATO parlamenti bizottságából.
nov. 23
6:36
Pécsett nyit éttermet a BELLOZZO® (Márkamonitor)
Az eredeti olasz alapanyagokkal dolgozó BELLOZZO® ma nyitotta meg a sorban negyedik, vidéken pedig az első éttermét, így három évvel a piacra lépés után most Pécsre is megérkeztek a valódi olasz ízek. Szinte azonnali siker lett Budapesten a magyar Fusion Group csapata által megálmodott BELLOZZO®, ahol az eredeti olasz ízekre, a gyorsaságra, frisses
nov. 23
6:39
A sürgősségi betegellátás ellenőrzésébe fogott az ÁSZ (hirado.hu)
A számvevőszék a betegek tapasztalatait is begyűjti.
nov. 23
6:41
Borult, párás időre számíthatunk (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.
nov. 23
6:42
Összeütközött egy kamion és egy autó Pest megyében (BorsOnline)
Összeütközött egy kamion és egy személyautó az 51-es főút 29-es kilométerénél, Majosháza térségében péntek hajnalban, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken reggel az MTI-vel. A balesethez a szigetszentmiklósi hivatásos és a délegyházi önkéntes tűzoltókat riasztottá
nov. 23
6:42
11 év után szakított kedvesével a Trónok Harca sztárja (Habostorta)
Natalie Dormert és jegyese, Anthony Byrne 11 év után szakítottak. Szakításukat a New Statesmannek erősítették meg. A lap értesülései szerint, a sztárpár a Sötétségben című ...
nov. 23
6:42
Segítsen a rendőrségnek: ezt a két férfit keresik garázdálkodás miatt (Blikk)
Garázdálkodás miatt keresnek a józsefvárosi rendőrök két férfit.
nov. 23
6:42
Törvényjavaslat: több pénzt kapnának az olimpiai érmek után a sportolók (ATV)
Egy november 20-án benyújtott törvényjavaslat szerint az egykori és jelenlegi klasszisok minden ötkarikás aranyérem után ugyanakkora összeget kapnának életjáradékként.
nov. 23
6:42
Ismeretlen fegyveresek támadták meg a kínai konzulátust Karacsiban, tűzpárbaj tört ki (444.hu)
A támadás jelenleg is tart.
nov. 23
6:42
Csupaszcsigák már szántóföldön is (Agrofórum)
Házi kertekben, dísznövény-, zöldségkultúrákban csigák (csupasz, házas) ellen alkalmazott, elsősorban megelőzésen, riasztáson, csapdázáson és csalogatáson alapuló biológiai, mechanikai, agrotechnikai védekezési eljárások nem minden esetben hozták, hozzák meg a kívánt hatást.
nov. 23
6:45
Számtalan ok miatt drágul a kávé (Infostart)
Folyamatosan emelkedik a kávé ára, amit egyrészt a kereslet növekedése, másrészt a klímaváltozás miatti termesztési nehézség indokol - mondta az InfoRádiónak a Mocca Negra Zrt. vezérigazgatója, Csóka Gyula.
nov. 23
6:48
Ezt mindenkinek látnia kell: lélegzetelállító előzetest kapott az új Oroszlánkirály-film (Blikk)
Örülhetnek a Disney-rajongók, ugyanis napvilágot látott Az oroszlánkirály élőszereplős változatának első előzetese.
nov. 23
6:48
Két orosz fegyverkereskedőt csaltak tőrbe Magyarországon amerikai ügynökök, de az Orbán-kormány Moszkvának adta őket (444.hu)
Vlagyimir Ljubisinék azt hitték, hogy egy latin-amerikai drogkartellel üzletelnek, de valójában az amerikai kábítószerellenes hivatal állított nekik csapdát. Börtön várt rájuk New York-ban, de az oroszok közbeléptek, az Orbán-kormánynak pedig választani kellett saját szövetségese és Moszkva között.
nov. 23
6:48
Merkel megállíthatta volna a migránsáradatot? (888.hu)
Egy kiszivárgott dokumentum alapján Angela Merkel német kancellár lezárhatta volna a határokat a migránsok előtt.
nov. 23
6:48
Tűzpárbaj tört ki Kína karacsi konzulátusánál, rendőrök haltak meg (ATV)
Heves tűzpárbaj tört ki pénteken a pakisztáni Karacsiban Kína konzulátusánál, legkevesebb két rendőr meghalt, további kettő pedig megsebesült - jelentették hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
nov. 23
6:48
A Huawei eszközeinek elkerülésére kéri szövetségeseit az Egyesült Államok (hirado.hu)
Washington a kínai cég eszközeit kiberbiztonsági fenyegetésnek tekinti.
nov. 23
6:48
Eltörte a kezét az X-Faktor egyik versenyzője (Joy)
ByeAlex egyik énekese begipszelt kézzel állt színpadra. Kiderült, mi történt a rajongólányok egyik kedvencével.
nov. 23
6:51
Hatalmas üzletté nőtte ki magát az outlet (vg.hu)
Az outlet­centerekben több mint kétszer annyit költenek a vásárlók, mint a belvárosi üzletekbe
nov. 23
6:54
NB II: Kell egy kis idő, de az most nincs – Tóth András (She)
Mint beszámoltunk róla, Tóth András, a korábbi válogatott labdarúgó veszi át az NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvári TE  irányítását. A vezetőedző a Szigetköz Sportnak beszélt a kialakult helyzetről és a folytatásról.
nov. 23
6:54
Hillary Clinton szerint Európának szigorúbban kellene kezelnie a migrációt (444.hu)
A demokrata politikus szerint az EU már eleget vállalt.
nov. 23
6:54
Theresa May: Elérhető közelségben a brexitalku (USAracing)
A miniszterelnök tegnap délután elmondta, a politikai deklaráció sok egyéb célkitűzés mellett „egyszer és mindenkorra véget vet” az EU-állampolgárok megkötések nélküli betelepülésének.
nov. 23
6:54
Jön a fehérjével dúsított élelmiszerek divatja, de van ennek bármi értelme? (G7)
Az élelmiszeripar most már mindenbe tömi a fehérjeport, mert jól el lehet adni az egészségtudatos vásárlóknak. Egy átlagos magyar azonban egyébként is sok fehérjét eszik, és egyáltalán nincs szüksége többletre.
nov. 23
7:00
Fegyveresek támadtak a kínai konzulátusra Pakisztánban (Infostart)
Ismeretlen fegyveresek megtámadták Kína konzulátusát a pakisztáni Karacsi kikötővárosban pénteken - közölte a helyi média és két pakisztáni hírforrás.
nov. 23
7:00
NHL: megsérült a kétszeres Stanley-kupa-győztes kapus (She)
Lábsérülés miatt nem számíthat első számú kapusára, Matt Murrayre az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Pittsburgh Penguins.

Keresés