Csakúgy, mint Halloweenkor, Hálaadás idején is burjánzik az internet jobbnál jobb ünnepi fogások receptjeitől. Feltehetőleg ennek reményében kutatta fel a Youtube-ot egy Reddit felhasználó is, ám a receptek keresgélése során olyan videóra bukkant, amit muszáj volt megosztania a közösségi oldalon. A hálaadásnapi pulyka elkészítéséről szóló kisfilmbe
A „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem” program keretében 2018-ban minden eddiginél több, összesen 4600 magyar gazda ajánlott fel búzaadományt. Az idei kezdeményezés az eszéki adományozóünnepséggel ért véget.
A magyar kormány számára a gyermek és a család a legnagyobb erőforrás - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Katolikus Családegyesület huszonötödik családkongresszusán pénteken Balatonakarattyán.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága egy egyedülálló projekt keretében, a büntetés-végrehajtási szervezet történelmében első alkalommal egy olyan rövidfilmet készített, amelynek célja, hogy a börtönök világát a maguk valójában, a fogvatartottak szemszögéből mutassa be, valamint lerombolja azokat az évszázados sztereotípiákat, amelyek fogv
Az egykori való világos Seherezádé, aki mostanában fitneszedzőként vagy dietetikusként dolgozik, nagyon beleállt az önpromóba, még egy olyan kísérletet is bevállalt, hogy felhízlalja magát, hogy aztán látványosan lefogyassza magát, hogy elmondhassa, hogy ezt bárkivel meg tudja csinálni. Nem szeretnénk sokat szaporítani a szót, nézze meg az eredmény
Jövő februártól kitiltják az egészségtelen élelmiszereket népszerűsítő reklámokat a londoni tömegközlekedési hálózatból, hogy a brit főváros - a polgármester szavaival élve - hatékonyan fel tudja venni a harcot a gyermekelhízás...
A Demokrata újságírója egy makói vendéglőben tartott előadást, a hallgatóság soraiban pedig ott ült Lázár János országgyűlési képviselő is. Lázár a többi között arról kérdezte Bencsiket, hogy véleménye szerint a világ a magyarok ellenére, vagy javára változik-e.
A big data cégek presztízskérdést csináltak a megújulóenergiára való átváltásból. Persze nem puszta jófejségből: ez egyrészt használ az imidzsüknek, másrészt pedig kiemelkedően kedvező feltételekkel tudnak szerződést kötni a szolgáltatókkal.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a Visegrádi Együttműködés (V4) országai felnőtt népességének túlnyomó része ismeri a V4-et, és többségük úgy gondolja: országa a szövetség keretein belül jobban érvényesítheti érdekeit.
Bár egyre fejlettebb kollaboratív megoldások állnak rendelkezésre, az online projekt menedzsment a legtöbb vállalati közép és felső vezetőnek nem egyszerűbb, mint a hagyományos, fizikai jelenlétre épülő vezetés. Ez nem véletlen,...
Az EU-s átlagnál kevesebbet költünk az egészségügyre, miközben a betegek Magyarországon töltik a leghosszabb időt a kórházban. A bent töltött idő a legtöbb országban csökkent, nálunk viszont nőtt, holott ennek mérséklésével jelentős...
Míg a hagyományos üzletekben decemberben nagyon kevés akciót látni, addig a webáruházakban az akcióknak sosincs vége - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
A bőrtünet és a pszichénk kapcsolata kétirányú. Egyrészt a krónikus bőrproblémák hátterében lelki tényezők is állhatnak. Másrészt a látható bőrtünetek maguk is nehézségeket okoznak, mely a negatív stressz és a bőrtünet ördögi körét képezi.
Két éven belül épül ki a hazai hálózat - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Továbbá azt is hozzátette, hogy 115 darab új autóbusz állt forgalomba itthon, melynek 80%-a magyar gyártású.
Őrületbe tud kergetni a folpack, amikor a fólia tekercsre ragad, és az ember sehogy sem találja a végét. Az idegesítő kapargatás és bosszankodás helyett mutatjuk a trükköt, ami segít!
Az amerikai demokrata politikus szerint a kontinens vezetőinek „egyértelmű jelzést kell küldenie, hogy nem tudják fenntartani a jelenlegi menedéknyújtást és támogatást”.
Az olajpiac kulcskérdése, hogy a soron következő OPEC találkozón sikerül-e ismét megállapodni az olajtermelés csökkentéséről. Hiába egyértelmű ugyanis a helyzet gazdasági értelemben, a világpolitika megváltoztathatja a kimenetelt. Szaúd-Arábia és fiatal uralkodója, Mohammed bin Szalmán (MbS) a Khashoggi gyilkossággal zsákutcába terelte magát és az
Száztizenöt új típusú autóbusszal (100 Credo és 15 MAN Neoplan Tourliner) bővült a Volánbusz Zrt. flottája 10 milliárd forint értékben, az autóbuszok 80 százaléka magyar gyártmány – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Portfolio által megrendezett Property Investment Forumon immár kilencedik alkalommal osztották ki a Portfolio Property Awards díjait. Egy 8 tagból álló szakmai zsűri döntött az év irodaprojektjéről (15 ezer négyzetméter alatt és felett)...
A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila a társulat néhány tagjával együtt a vas megyei Velemben jártak, hogy felköszöntsék 83. születésnapján a Nemzet Színészét, Törőcsik Marit.