Kéményseprőnek adják ki magukat csalók Jász-Nagykun-Szolnok megyében és pénzt kérnek az ellenőrzésért - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A karácsonyi ünnepek idején ismét lehet számítani a Black Friday-hez hasonló akcióhullámra, a webáruházakban viszont folyamatosak az akciók – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A nemzetközi sajtó hétfőn egyöntetűen úgy értékelte az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről (brexit) a hétvégén kötött megállapodást, hogy azzal lezárult egy fontos fejezet a folyamatban, de még nem értek véget a nehézségek.
Novemberben már a harmadik egymást követő hónapban, a várakozásokat meghaladó mértékben csökkent a német ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.
Az eddigi alkuszi tapasztalatok alapján az idei kgfb-kampány kissé rácáfolni látszik az előzetes várakozásokra: bár az ügyfelek a biztosítóiktól már jó ideje megkapták a díjmódosításról szóló értesítéseket, kedvezőbb díjú...
A Nemzeti Közművek és az ELMŰ-ÉMÁSZ is úgy tájékoztatott, hogy 2018. december 17. illetve 20. és 2019. január 6. között számlatartozás esetén sem szünetelteti a szolgáltatást.
Nem rejtvény, talány, feladvány az y-generációs munkavállaló. Azt akarja, mint az idősebbek, csak esetenként ezt ki is mondja. A Závecz Research és az EMPX felmérése nem csak a HR-eseknek hasznos.
Rendeletet írt alá hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) aznapi határozatáról, amely a hadiállapot azonnali bevezetését javasolja 2019. január 25-ig. A rendeletet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Az MSZP-s politikust választották a NATO-parlament szocialista frakciójának vezetőjévé, valamint a Transzatlanti Védelmi és Biztonsági Együttműködés albizottság elnökévé. Mesterházy Attila szerint pozíciója lehetőség a magyar nemzeti érdekek szélesebb körű képviseletére.
Nagy bejelentésre készül a General Motors, a menedzsment az autógyártó egy évtizeddel ezelőtti csődje óta nem látott átszervezést hajt végre, több gyárban alaposan visszavágják a termelést és több autótípus gyártását befejezik...
Magyarországon 2015-be összesen 131 458 ember halt meg rákban. Ez az összes elhalálozás 25 százaléka, azaz mindegy negyedik elhunyt ebbe halt bele. A statisztikákból az is kiderült, hogy majd 5 ezerrel több nő esett áldozatul a kórnak...
A Kúria elrendelte a Politikatörténeti Intézet ingatlanhasználati jogának törlését. Az 1990. évi szerződésben az MSZP az intézet jogelődjének biztosította ingyenesen és határidő nélkül a használat jogát.
A magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágulhat idén, ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége.
A Volkswagen csoport totális átalakuláson megy keresztül, amelynek keretében euró tízmilliárdokat készülnek elkölteni a németek az elektromos- és önvezető autózás, valamint a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatások és a digitalizáció...
Több mint 50 forintos különbség alakult ki a magyarországi benzin- és a gázolajárak között, és bár időről-időre korábban is jelentős eltérések mutatkoztak, 50 forintot meghaladó különbözetre eddig még nem volt példa. A dízel ártöbblete azonban a következő időszakban tartósan fennmaradhat, ami a szállítási ágazatban és az iparban az üzemanyag-hatéko
A múlt heti állampapír-aukció lehetett az oka, hogy az olasz kormány álláspontja engedékenyebb lett deficitügyben. Az inflációkövető lakossági állampapírok 2012-es bevezetése óta egyik aukción sem adtak el ilyen kevés papírt, mint most. A jóléti intézkedéseknek örülnek az olaszok, de a pénzüket már nem merik saját államukban kockáztatni?
Elképesztő rongyrázás és gazdagság – Kordos Szabolcs legújabb könyvéből szaftos titkok derülnek ki a magyar elit csillogó életéről. Szombatig a Blikkben részleteket olvashat a Hungary by night című kötetből. Sorozatunk második részében ízelítőt kaphat a dúsgazdagok bulizási szokásaiból.
Fenntarthatatlan az árupiacon kialakult helyzet a Goldman Sachs szerint; a befektetési bank elemzői úgy vélik, a nyersanyagok piacán végbement áresést követően az eheti G20 csúcs potenciális fordulópontot jelölhet. Az elemzők szerint...
Londoni pénzügyi elemzők szerint az erőteljes harmadik negyedévi teljesítmény azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál gyorsabb ütemben növekszik az idén és jövőre is. A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató...
Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően tart sajtótájékoztatót hétfő este. Az eseményről élőben tudósítunk, Facebook-oldalunkon...