Egy ideje napsütés határozza meg Ausztria időjárását. A legutóbbi jelentősebb havazás október végén volt, azóta nem, vagy csak minimális hó esett a gleccsereken.
Egy átfogó felmérés keretében a hazai halastavakban a vizsgált több, mint ötszáz féle vegyületnek csak kevesebb, mint 10%-a volt kimutatható. Az eredmények ismeretében a jövőben megszülethetnek azok a határértékek, amelyek a növényvédő szerek és gyógyszermaradványok nagy részénél jelenleg még hiányoznak. A HappyFish elnevezésű projekt során mód nyí
Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint a vörös húsokat mostani áruknál 20 százalékkal drágábban, míg a feldolgozott húsokat pedig dupla áron kellene kínálni ahhoz, hogy fedezzék a fogyasztásukkal összefüggő egészségügyi kiadásokat.
Hárommilliárd forintból megépült, 100 embernek munkát adó csomagolóanyag-üzemet adtak át csütörtökön a Heves megyei Hatvanban, az eseményen a pénzügyminiszter a gazdaság egyik erősödő pillérének nevezte a csomagolóanyag-ipart.
Azt állítják a világszervezet emberi jogi szakértői,hogy a magyar hatóságok nem engedték be őket a két határállomáson a tranzitzónába, ezért idő előtt megszakították magyarországi látogatásukat.
931 hajléktalan ember ment be szállóra a hajléktalanságot szankcionáló rendelet életbe lépése óta a szociális ügyekért felelős államtitkár szerint. Bíróság elé pedig összesen 9 alkalommal állítottak hajléktalant október 15. óta – köztük azt a férfit, akinek ügyében három héten belül kétszer is felmentő ítéletet hozott a Pécsi Járásbíróság.
A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közös sajtótájékoztatón, Budapesten.
Konkrétan azt az autót szereztük meg használttesztre, ami két éve újként járt nálunk. Lefutotta tesztköreit, ma pedig újkori árának feléért vihető. Megéri?
Hivatalos statisztikák szerint Magyarországon évről-évre jelentős mértékben nő a háztartási kiserőművek száma, melyek döntő többsége napelemes rendszerekből áll. Mindez azt jelenti, hogy potenciálisan magyarok tízezrei képesek nullázni...
Az utóbbi negyedévekben fokozatosan olvadt a magyar folyó fizetési mérleg többlete, aminek magas szintjére sokáig büszkék voltunk a válság után. A nemzetközi szakértők szerint ez a csökkenés a következő években is folytatódik majd...
Jóváhagyta a CPUC (California Public Utilities Commission) kaliforniai közműszolgáltatásokért felelős hatóság a PG&E energetikai vállalat által idén nyáron benyújtott javaslatot, mely négy energiatároló megépítésének terveit tartalmazza Kaliforniában.
Hatalmas hiány alakulhat ki az olajpiacon a 2020-as években, mivel nem folyik be kellő mennyiségű tőke az olajellátást biztosító befektetésekbe. A közeljövő energiagigászai az állami hátszéllel működő olaj- és gázipari vállalatok lehetnek - véli a Napi.hu.
Hat magyar devizahiteles per fut az Európai Bíróság előtt; a luxembourgi székhelyű fórum az egyik eset kapcsán közelebb került a probléma megoldásához.
Lépéseket tehet az Egyesült Államok annak érdekében, hogy megakadályozza az Északi Áramlat 2 földgázvezeték tervezett kiépítését Oroszország és Németország között - figyelmeztetett kedden Gordon Sondland, az Európai Unió mellé rendelt amerikai nagykövet.
Számos magyarországi településen kifogásolt, több településen egészségtelen, Nyíregyházán pedig veszélyes a levegőminőség az Országos Közegészségügyi Intézet adatai alapján. A problémát a legtöbb településen a kisméretű részecske (PM10) okozza, amely jelentős részben a szilárd tüzelőanyaggal, például fával és hulladékokkal történő lakossági fűtésbő
Az akadémikusok egy évvel, a pedagógusok több évvel elhalasztanák az új Nemzeti Alaptanterv bevezetését. A kormány hajlik az előkészítés meghosszabbítására.
Téli felkészítő gyakorlatot tart az M86-os autóúton szombaton 8 órától 11 óráig a katasztrófavédelem, emiatt Szombathely felé mindkét sávról elterelik a forgalmat – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
„Nehogy abbahagyják az ivást, mert nagy baj lesz belőle” – üzente Zacher Gábor száraz november alkalmából az alkoholbetegeknek. Nem is nekik találták ki a kihívást.
A Kárpát-medence időjárását péntek estig anticiklon határozza meg, emiatt jobbára mindenütt napos, gyengén felhős időre számíthatunk csapadék nélkül. Jobbára napos, gyengén gomolyfelhős idő várható csapadék nélkül. Az északkeleti szél nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között várható.
Hosszas oldalazás után meredek zuhanásba váltott a bitcoin árfolyama, és a többi kriptodeviza is gyors ütemben veszít értékéből, némelyik már századrészét sem éri annak, amit legnagyobb mániában elért. A piacon hosszú távon mindig a fundamentumok számítanak, és ez most úgy tűnik, itt is kezd érvényesülni.
A korábbi közös barátok mind Bochkor Gábor (54) mellett állnak! „Az idő mindent megold” – tartja a mondás, ami, úgy tűnik, a rádiósra is igaz. Ő és Várkonyi Andrea (44) 12 év után a legnagyobb titokban tett pontot kapcsolatuk végére, a műsorvezető és közös lányuk, Nóri (12) a nyáron költözött el a családfő diósdi otthonából.
Teljesen átlátható a magyar közbeszerzési adatbázis, a Közbeszerzési Hatóság (KH) naprakészen jelentet meg minden, a közbeszerzési eljárásokhoz, illetve jogorvoslathoz kapcsolódó információt, döntést - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Új, fejlett technológiájú taktikai fegyver kipróbálását ellenőrizte a teszt helyszínén Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - adta hírül pénteken a kommunista ország állami médiája.
Még mindig az eszpresszó a magyar autósok kedvence, de egyre inkább nyitnak más kávétípusok felé – derült ki az OMV Hungária idei adataiból. A töltőállomás-hálózat legújabb vizsgálatában az osztrák, német, román és szlovák sofőrök kávéfogyasztásával hasonlította össze a hazai szokásokat. Míg északi és keleti szomszédunkhoz hasonlóan a rövid feketét
Nagyfokú munkaerő- és kapacitáshiány jellemzi az energiahatékonysági szektor vállalkozásait, amelyek ezzel együtt pozitívan ítélik meg helyzetüket. A cégek a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) felmérése szerint a legnagyobb problémának a piac és a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát tartják, amelyre egyértelmű, hosszú távú, tervezhető
A közlekedés, a távolsági utazás egyre több ember számára válik elérhetővé és mindennapivá a világban, ami természetesen nem ideális a környezetünk számára. A légkörbe jutó szennyező anyagok egyre növekvő részéért felelősek az utazásaink, és itt természetesen nem csak az egyéni közlekedésre, de a tömegközlekedésre is gondolni kell. Sajnos az elektr
Titokban valójában orosz állami banki forrásból finanszírozhatták a Rosznyefty szintén állami tulajdonú olajvállalat részleges privatizálását - értesült a Reuters nyomán a Portfolio.
Hat magyar devizahiteles per fut az Európai Bíróság előtt, a luxembourgi székhelyű fórum az egyik esetnél közelebb került a megoldáshoz - írta Magyar Idők.
Egyenlőségjelet tett az atomenergia és a szénerőművek közé az Európai Parlament (EP), és kötelezi a tagországokat az energiaszegénység kezelésére. Az EP elfogadta az energiaunió új szabályozására vonatkozó, közös energiapolitika kialakításával foglalkozó csomagot - írja a Napi.hu.
Téli felkészítő gyakorlatot tart az M86-os autóúton szombaton 8 órától 11 óráig a katasztrófavédelem, emiatt Szombathely felé mindkét sávról elterelik a forgalmat - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.