Kitiltaná Párizs történelmi belvárosából a gépjárműforgalmat Anne Hidalgo főpolgármester. Az ötlet alig pár héttel azután szivárgott ki, hogy egy bírósági döntés alapján véglegessé vált a kitiltás az alsó rakpartokról.
Kimarad az új kubai alkotmányból a "kommunista állam" meghatározás, viszont belekerül a magántulajdonhoz való jog - egyebek közt ezzel az eredménnyel zárult csütörtökön a szigetországban az új alkotmányról három hónapon át folyt...
333 évvel ezelőtt született a barokk zene nagymestere. Ebből az alkalomból tart koncertsorozatot a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018–2020 címmel kitüntetett Anima Musicae Kamarazenekar.
Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A pénzügyminiszter kifejtette: olyan nyugdíj-előtakarékossági...
Távozott a keszthelyi gimnáziumból és jó időre a tanári pályát is elhagyja a boncolási botrányba keveredett biológia tanár, számolt be az esetről az RTL Híradó. A férfi biológia-szakkörein élő állatokat is boncoltak a keszthelyi Vajda János Gimnázium diákjai.
Egy aranyérmet és egy ezüstöt nyert Hosszú Katinka az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának utolsó, szingapúri állomásának nyitónapján, de inkább bosszús lehetett, mint elégedett.
A közép-európai energiaellátás diverzifikációját sürgette Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere Budapesten, aki az orosz függőség enyhítését sürgette. Arra kérte Magyarországot, hogy ne csatlakozzon az orosz gázvezeték építéséhez. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-amerikai miniszteri sajtótájékoztatón azonban
Korábban az albán rendőrség is megerősítette, hogy a Magyarországon menedékjogot kérő volt macedón kormányfőt, Nikola Gruevszkit egy tiranai magyar diplomáciai autó hozhatta Magyarországra. Az albán Korrieri című lap pedig egy fényképet is közölt, amelyen a korrupció miatt elítélt volt miniszterelnökre hasonlító férfi látható egy autó volánja mögöt
Noha Amerikában hagyományosan egynapos, itthon akár két hétig is tarthat az év végi szezont felvezető legnagyobb akciós időszak, a black friday-kampány.
Az amerikai fenyegetések ellenére is meg fog épülni az Északi Áramlat 2 földgázvezeték - jelentette ki Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari vállalat vezérigazgatója újságíróknak szerdán Moszkvában.
A Mall.hu a lehető legegyszerűbben kínál stresszmentes vásárlást a Black Friday alkalmából: már november elejétől elindította a vásárlási akciókat. A Black Friday maratonon minden 6. órában új akciót hirdetnek meg, így a lehető legszélesebb termékkörből válogathatnak a vásárlók. A megnövekedett forgalomra ráadásul megerősített logisztikai hálózatta
Megérkezett Magyarországra Guy de Verhofstadt volt belga miniszterelnök óriásplakátja, amely Orbán Viktort ábrázolja a következő felirattal: „Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét”.
Megérkezett Magyarországra Guy de Verhofstadt, a volt belga miniszterelnök óriásplakátja, amely Orbán Viktort ábrázolja a következő felirattal: Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét.
Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél.
Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél.
Jövőre átszervezi egészségügyi üzletágát a GE Hungary, de közben új tevékenységeket is hoz Magyarországra. Minden területen munkavállalók és beszállítók sorát keresi – Paks II. turbinaszigetének gyártáshoz is –, amiben hatalmas segítséget kap a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA). A Világgazdaságnak a HIPA elnöke, Ésik Róbert és a GE Hungary al
Tavaly tovább nőtt az Európai Unióban élők által az unión kívülre küldött magánátutalások összege. A személyi átutalások többségét a bevándorlók származási országukba küldött pénzösszegei adták az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett jelentése szerint.
2018 első 9 hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezési munkák hazánkban, ami 2,7 százalékkal jelentett alacsonyabb szintet, mint a 2017 azonos időszakát jellemző összeg. Mindezt úgy, hogy az első félévben még...
Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön az Echo TV Napi aktuális című műsorában.
Dzsudzsák Balázs csütörtök este az észtek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen a 65. percben csereként beállva 97. alkalommal lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, így - Gera Zoltánnal holtversenyben - már harmadik az örökrangsorban.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon nem küld több katonát az amerikai-mexikói határhoz - jelentette ki újságíróknak csütörtökön Patrick Shanahan miniszterhelyettes.
Több mint 10 évvel ezelőtt már gondolkodott a Jeep platós verzióban, egészen eddig viszont nem merték meglépni. Most érkezik a Gladiator, amiről első körben csak kiszivárgott fotókat láthatunk.
Új, fejlett technológiájú taktikai fegyver kipróbálását ellenőrizte a teszt helyszínén Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - adta hírül pénteken a kommunista ország állami médiája. A jelentés nem részletezte, hogy milyen fegyverről...
Egy bajba jutott fiatal nőnek segítő hajléktalan ex-tengerészgyalogos sztorijával turnézták körbe az internetet, összeszedve több mint 100 millió forintot.
Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél. A harmadik negyedévben 448 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba az építőipari beruházások, míg az első két negyedévben ez az összeg megkö