A kínai székhelyű Unisun Energy Group megkezdte a 11,6 megawattos tiszaszőlősi naperőmű építését; a társaság tervei szerint később több fázisban legalább 50 MW-ra bővülhet a Tisza-tó melletti településre telepített fotovoltaikus kapacitás.
Az Országgyűlési Könyvtár 150 éves történetét és jelenét mutatják be a szakemberek a keddi emlékülésen a Parlamentben, a Magyar könyvtárosok VIII. világtalálkozója első napján.
Újabb megbízatást kapott Lázár János Orbán Viktortól. A miniszterelnök a hódmezővásárhelyi tram train megépítésért felelős kormánybiztossá nevezte ki a volt minisztert, aki a mezőhegyesi ménesbirtok és a nemdohányzók érdekei felett is őrködik.
– Betörtek a nyaralónkba, ami biztosítva volt, ám a biztosító mégsem fizet, arra hivatkozva, hogy nem laktunk ott. Jogos ez a kifogásuk? – érdeklődött W. Gergely, budafoki lakos a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőitől. Kérdésére Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszolt, és egyben összefoglalta a lakásbiztosításokk
Az imaház berendezését Somlai Tibor tervezte. A középkori miliőbe kerülő, tömör tölgyből készült berendezés kialakításakor ötvözte a gótikát és a zsidó szimbólumvilágot.
A kínai székhelyű Unisun Energy Group megkezdte a 11,6 megawattos tiszaszőlősi naperőmű építését; a társaság tervei szerint később több fázisban legalább 50 MW-ra bővülhet a Tisza-tó melletti településre telepített fotovoltaikus kapacitás.
Robbanás, razzia és bomba hatástalanítás a X. kerületben: nagyszabású védelmi gyakorlatot tartanak szerdán és csütörtökön Kőbányán - közölte a fővárosi kormányhivatal kedden. A gyakorlat idején, annak helyszínei közelében előfordulhatnak a "nyugalom megzavarására alkalmas látvány- és hanghatások", de valós veszély nem áll majd fenn.
Egyre-másra látnak napvilágot azok az elemzések, amelyek azt vetítik előre, hogy a robotika és a digitalizáció jelentősen átformálja a munka világát az elkövetkező bő egy évtizedben. Az előrejelzések szerint a folyamat megállíthatatlan....
Kis országok képtelenek gyorsan és tartósan növekedni, ha befelé fordulnak, és megkísérlik a növekedést a hazai kereslet mesterségesen felgyorsított növelésére alapozni.
Egy évvel meghosszabbították a súlyos emberi jogi helyzet miatt Venezuela ellen elrendelt európai uniós szankciókat - jelentette be kedden a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
"Először elteszi a pénzünket, majd le akarja rombolni Európát" - ez áll az európai liberálisok által 1500 euróért indított mobil kampányplakáton. Magyarországra is eljön a jármű.
Prága - Nincs napirenden a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (EPP), de Orbán Viktornak (55) tiszteletben kell tartania az uniós alapelveket - jelentette ki Manfred Weber (46), az EPP európai parlamenti frakcióvezetője és az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltségére pályázó politikusa egy keddi prágai rádiónyilatkozatban.
Egy hónappal meghosszabbította kedden Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök az észak-afrikai országban egy terrortámadást követően elrendelt, 2015. november 24. óta érvényben lévő rendkívüli állapotot - közölte az államfő hivatala.
Guy Verhofstadt szerint a pénz az egyetlen dolog, amelyet Orbán az EU-ban szeret. "Először elteszi a pénzünket, majd le akarja rombolni Európát" - áll a mozgó plakáton.
A szakmai érdekképviseletek és a Városliget Zrt. egyeztetése eredményeképpen rendeződik a turistabuszok parkolásának ügye a Városligetnél - közölte a Városliget Zrt.
Prága - Nincs napirenden a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (EPP), de Orbán Viktornak (55) tiszteletben kell tartania az uniós alapelveket - jelentette ki Manfred Weber (46), az EPP európai parlamenti frakcióvezetője és az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltségére pályázó politikusa egy keddi prágai rádiónyilatkozatban.
Minél több, annál jobb? Esetleg a kevesebb néha több? Ezúttal pontosan ezekre a kérdésekre kerestük meg a választ a Honda Civic segítségével, amelyet az importőr 1.6-os dízelmotorral és hozzá kilencfokozatú automataváltóval bocsátott rendelkezésünkre – természetesen a fókuszban a sokgangos automata áll.
A kormány a magyar családokra áldozna pénzt, mert rájuk alapozva képzeli el az ország jövőjét – szögezte le Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő kedden.
Az OECD aktuális jelentése a társadalmi mobilitást vizsgálja. Ami nem meglepő: a szegények nehezebben gazdagodnak meg, a gazdagok pedig nehezebben szegényednek el. Viszont annak ellenére, hogy Magyarországon az átlagnál lassabb a felzárkózás, szélesebb rétegnek sikerülhet felkapaszkodnia, mint például az USA-ban - vagy Németországban.
A tehetséget keresni kell! címmel rendeznek kedden konferenciát a budapesti Csokonai Művelődési Házban, ahol kutatók tartanak előadásokat a tehetségfejleszésről. A tanulók 10-15 százaléka tartozik a tehetségígéret kategóriába.
A Paksi Atomerőmű hűtővízigényét tekintve kellő tartalék állt rendelkezésre nyáron is, de az új blokkok szivattyútelepe majdnem két méterrel mélyebben lesz, mint a jelenlegi, így az évszázad végéig biztosítható a hűtővízigény...
Avigdor Liberman védelmi miniszter kezdeményezésére a jövő héten az izraeli parlament, a kneszet megkezdi azt a folyamatot, amellyel törvénybe iktatják, hogy a terroristákat halálbüntetéssel is lehet sújtani - jelentette a kettes kereskedelmi tévécsatorna a honlapján kedden.
Az alkotóműhellyel egy új tanulási tér jött létre, amelytől a teljes szakképzés megújulása várható – mondta Pölöskei Gáborné államtitkár a nyíregyházi eseményen.