A felsőoktatási törvény tervezett módosításával tíz év után, 2020. február 1-től a mostani 119 ezer forintról 166 600 forintra nőhet az ellátás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Paksi Atomerőmű hűtővízigényét tekintve kellő tartalék állt rendelkezésre nyáron is, de az új blokkok szivattyútelepe majdnem két méterrel mélyebben lesz, mint a jelenlegi, így az évszázad végéig biztosítható a hűtővízigény...
Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni - jelentette ki hétfőn egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök az MTI híre szerint. Mint ismert, Donald Trump két napja azt mondta, új szankciókat vezet be Irán ellen, megnehezítve többek között, hogy Irán olajat exportáljon, ami elég nagy érvágás
833 millió eurós adózás utáni eredményt ért el a harmadik negyedévben az Intesa Sanpaolo, amivel nemcsak az egy évvel korábbi teljesítményét, de az elemzői várakozásokat is sikerült felülmúlnia. A bank árfolyama több mint 2%-os pluszban...
Javában zajlik a Property Forum szervezésében megrendezett Property Technology Forum 2018 konferencia Varsóban, ahol a proptech képviselői beszélnek a legújabb lehetőségekről és megoldásokról. Az alábbiakban a legfontosabb gondolatokat...
Fontos döntést hozott jövőjéről a magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége, Milák Kristóf (18): a fiatal versenyző Érdről a Budapesti Honvédhoz igazolt.
Olimpiai bajnok férfiváltónk – amelyben egy helyen csere történt a februári ötkarikás játékok óta – Phjongcshangot idézte: az ötezer méteres távon csak egyszer, a végén vezetett.
A szőlő aranyszínű sárgaság fertőzése miatt növény-egészségügyi zárlatot rendelt el a Baranya Megyei Kormányhivatal (BAMKH) Pécs déli városrészeiben és több szomszédos településen - közölte a megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel.
Második napja tartanak lezárva egy párizsi autópályát a helyi mentősök, akik a társadalom-biztosítási reformok ellen tiltakoznak. Az október elsején hatályba lépett változtatások állításuk szerint veszélyeztetik a mentős cégek működését. Az egészségügyi dolgozók elsősorban azt kifogásolják, hogy az új rendszerben már nem a betegek választhatják me
Tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat három észak-magyarországi megyében. A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel. Északkeleten, Észak-Alföld térségében előforduló...
A szőlő aranyszínű sárgaság fertőzése miatt növény-egészségügyi zárlatot rendelt el a Baranya Megyei Kormányhivatal (BAMKH) Pécs déli városrészeiben és több szomszédos településen - közölte a megyeszékhely önkormányzata.
Tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat három észak-magyarországi megyében. A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel. Északkeleten, Észak-Alföld térségében előforduló...
Rekord részvételi adatokat várnak a megfigyelők az amerikai félidős választáson. A négy évvel ezelőttihez képest mintegy 20 százalékkal többen éltek az előzetes szavazás lehetőségével – Texas államban a részvétel már a szavazó helyiségek hivatalos, keddi megnyitásakor magasabb volt, mint négy éve a teljes voksolás alatt.
A Bajnokok Ligája legutóbbi három kiírását megnyerő Real Madrid hamarosan világrekordot jelentő összegért hosszabbíthatja meg szerződését mezszponzorával, az Adidasszal.
A magyar labdarúgó-válogatottba ismét meghívott támadó, Böde Dániel a nemzeti csapatról és Marco Rossi dicsérő szavairól is beszélt az FTC honlapjának.
Ennél korrektebb magasságkorlátozásra figyelmeztetést még nem láttunk, ennek az autósnak viszont még ez se számított. Elhitte, hogy átfér, az eredmény a videóban.
A szőlő aranyszínű sárgaság fertőzése miatt növény-egészségügyi zárlatot rendelt el a Baranya Megyei Kormányhivatal (Bamkh) Pécs déli városrészeiben és több szomszédos településen - közölte a megyeszékhely önkormányzata kedden az Mti-vel.
Egy több mint 100 éves magyar márkát élesztett újra Joerg Bauer, miután a GE korábbi itteni vezetőjeként megvásárolta az amerikai multi régiós fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát. 10 év alatt 1 milliárd dolláros vállalattá...
Levideóztak, ahogy felgyújtanak egy Grenfell Tower feliratot viselő papír toronyházat, miközben hangosan nyerítve gúnyolták az elevenen megsült lakókat.
A kormányszóvivő szerint Guy Verhofstadt performansza nem másról szól, mint hogy „a belga politikus és kebelbarátai a bevándorláspolitikánk miatt támadják Magyarországot”.
A magyarok 90 százalékának nincs végrendelete, aki pedig rögzítené végakaratát, nincs tisztában a végrendelkezés szabályaival — derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készített online felmérésből. A kutatás szerint sok a tévhit a szóbeli végrendelkezéssel és az öröklésből való kitagadással kapcsolatban is, a félreértések pedig g
A szakmai érdekképviseletek és a Városliget Zrt. egyeztetése eredményeképpen rendeződik a turistabuszok parkolásának ügye a Városligetnél - közölte a Városliget Zrt. kedden az MTI-vel.
Egy több mint 100 éves magyar márkát élesztett újra Joerg Bauer, miután a GE korábbi itteni vezetőjeként megvásárolta az amerikai multi régiós fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát. 10 év alatt 1 milliárd dolláros vállalattá...
Negyedik győzelmével továbbjutott a Győr a női kézilabda-Bajnokok Ligájában. A sorozatban címvédő együttes hazai pályán három góllal legyőzte (31-28) a német bajnok Thüringer HC csapatát a csoportkör negyedik fordulójában, ezzel matematikailag is biztossá tette a középdöntőbe jutást.
Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni - jelentette ki hétfőn egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök az MTI híre szerint. Mint ismert, Donald Trump két napja azt mondta, új szankciókat vezet be Irán ellen, megnehezítve többek között, hogy Irán olajat exportáljon, ami elég nagy érvágás
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valaki az egészségbiztosítási rendszeren keresztül nem jut egy héten belül vizsgálathoz, a magánpraxisban kért vizsgálatot az államnak ki kell fizetnie. Többek között erről és az európaiságról is beszél az InfoRádió Aréna című műsorában.