Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte, több mint 5 és fél éve folyamatosan emelkednek a reálbérek Magyarországon, az adócsökkentéseknek és adókedvezményeknek, a bővülő foglalkoztatásnak, az emelkedő reálkereseteknek köszönhetően több pénz marad az embereknél, a kiskereskedelmi forgalom 64 hónapja bővül, és a növekvő fogyasztás segíti a vállalkozás
Adócsalás miatt eljárást indít Shakira ellen a barcelonai ügyészség, mert 2012 és 2014 között elmulasztott befizetni 14,5 millió euró adót, annak ellenére, hogy a hatóságok szerint ezekben az években spanyolországi lakosnak számított - értesült pénteken az El País című spanyol lap.
A Videoton idei árbevétele várhatóan eléri a 188 milliárd forintot - jelentette be vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.
Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg a német CDU új elnökének. A kereszténydemokraták kongresszusán a voksok 52 százalékát szerezte meg, a voksoláson résztvevő 999 képviselőből 517-en szavaztak rá.
Az egészségügyi dolgozók körében további jelentős béremelésekre kerül sor, így 2022-re 72 százalékkal emelkednek a bérek - ismételte meg korábbi bejelentését Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai...
Eredetileg 350 ezer forintot akartunk összegyűjteni a fedél nélkül élők számára, végül több mint 2 millió forint fölötti összeg jött össze – mondta az Utcazene az utcán élőkért koncertről Demeter Áron, az Amnesty International emberi jogi szakértője az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A koncertet hétfő este rendezik a Széll Kálmán téren.
Gyerekek ellen is születtek halálos ítéletek az idén Dél-Szudánban, egyen pedig az ítéletet már végre is hajtották - áll az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet a honlapján pénteken közzétett jelentésben.
Habár a piacnyitást követően csak mérsékelt esést mutattak az amerikai tőzsdék, napközben folyamatosan romlott a hangulat. A Dow Jones már 600 pontos esést mutat. Miközben az USA gazdasága már nem annyira erős (a friss munkanélküliségi...
Ötmillió forintos kikiáltási árról indulva végül 10 millió forintért kelt el Radnóti Miklós klasszikusának, a Járkálj csak, halálraítélt című versnek egyetlen fennmaradt kézirata a Központi Antikvárium péntek esti árverésén.
Változnak a szülő nők elvárásai, ezt pedig a szakmának is követnie kell - mondta az InfoRádiónak Incze Tímea, a budapesti nemzetközi szülészeti konferenciát szervező, Mindent a Nőkért Alapítvány vezetője.
Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Kásler Miklós elmondta, a kormány folytatja a 2016-ban megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók, és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét.
Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott gálaesten. A magyar sajtó kategóriában idén a Portfolio.hu gazdasági portál kapta az elismerést.
A Videoton idei árbevétele várhatóan eléri a 188 milliárd forintot - jelentette be vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén. Széles Gábor 2018-at a stabilitás és a növekedés...
A magyarországi légi közlekedés kimagasló éve az idei, az ágazat sok szempontból korábban nem látott csúcsteljesítményt nyújt - mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a nemzetközi polgári repülés napja alkalmából rendezett díjátadón pénteken Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint.
Habár a piacnyitást követően csak mérsékelt esést mutattak az amerikai tőzsdék, napközben folyamatosan romlott a hangulat. A Dow Jones végül 560 pontot esett. Miközben az USA gazdasága már nem annyira erős (a friss munkanélküliségi...
Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott gálaesten.
Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
A magyar gazdaság az elmúlt években olyan növekedési pályára állt, amely az embereknek csökkenő adókat, emelkedő béreket, a vállalatoknak alacsonyabb közterheket, javuló üzleti környezetet jelent - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók Napja rendezvényén.
Kormányzati támogatással dolgozza fel családja a Kossuth-díjas zeneszerző hagyatékát, amely négyszáz művet, írásokat, leveleket, publikációkat, személyes tárgyakat és kéziratokat tartalmaz.
Elmaradt a bravúr, a magyar női kézilabda-válogatott nem tudta megismételni a spanyolok elleni szenzációs teljesítményét Norvégia ellen a franciaországi Európa-bajnokságon.