2018. február 10. szombat

febr. 10
12:39
Liu Shaolin Sándor kicsúszott, de továbbjutott az elődöntőben 1500 méteren (444.hu)
A magyar versenyző a bírók döntése után bejutott a döntőbe.
febr. 10
12:41
Nem a régi a Barátok közt sztárja: nem tud túllépni a traumán (Blikk)
Lehet, hogy segítségre lenne szüksége.
febr. 10
12:43
Készítsünk ízletes fogásokat Valentin-napra – Fásy Ádám megmutatja, mi illik az alkalomhoz (Blikk)
Közeleg Valentin napja, a szerelmesek ünnepe. Ilyenkor még inkább a kedvében szeretnénk járni a szívünk választottjának, igyekszünk elhalmozni szeretetünkkel.
febr. 10
12:45
A Liberálisoktól Bősz Anett kapott helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján (ATV)
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője kapta meg a 15. helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján. A listán sem Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, sem a párt logója nem fog szerepelni.
febr. 10
12:48
Újra emelt fizetést kaptak a felsőoktatásban dolgozók (vg.hu)
Megérkeztek az idei első, újabb öt százalékkal megemelt fizetések a felsőoktatásban dolgozóknak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szombaton.
febr. 10
12:50
Már több mint 342 ezer határon túli választópolgár regisztrált (vg.hu)
Meghaladta a 342 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra; a regisztrációra a levélben szavazáshoz van szükség – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adataiból.
febr. 10
12:54
Elfogták a reptéri tolvajokat, meglettek Babos ékszerei (Gondola)
A Babos Tímea közösségi oldalán csütörtökön jelezte, hogy kifosztották csomagját a Liszt Ferenc repülőtéren
febr. 10
12:54
Fodor nincs rajta az MSZP-Párbeszéd országos listáján (hirado.hu)
Elfogadta az MSZP kongresszusa a szocialisták és a Párbeszéd megállapodását.
febr. 10
12:57
Liu Shaoang nem jutott döntőbe 1500 méteren (444.hu)
Testvére viszont olimpiai éremért versenyezhet hamarosan.
febr. 10
12:57
Éjjeli megegyezés a Capitoliumon (USAracing)
Ismét leállt az amerikai államigazgatás, miután egy republikánus szenátor órákon át akadályozta, hogy megszülessen a megegyezés a közkiadások további finanszírozásáról.
febr. 10
12:57
Liu Shaolin Sándor döntőbe jutott 1500 méteren (m4sport.hu)
Ezúttal a technika is mellette állt.
febr. 10
13:00
Nagy dráma, de Liu Shaolin Sándor már döntős (Infostart)
Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang is elődöntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián, Burján Csaba viszont kiesett. Liu Shaolin Sándor később döntőbe jutott.
febr. 10
13:03
Gyermekeket is radikalizált az Iszlám Állam (ProfitLine)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet gyermekeket is radikalizált és felkészített merényletek elkövetésére - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
febr. 10
13:03
Elfogadták az MSZP–Párbeszéd választási megállapodást (HírTV)
Közösen indítanak képviselőjelölteket, közös listán indulnak, és miniszterelnöknek Karácsony Gergelyt ajánlják a választóknak.
febr. 10
13:09
Ezek a legjobb szállodák most Magyarországon - itt a toplista! (Pénzcentrum)
A világ egyik legnagyobb nemzetközi utazási véleményoldalán több millió turista értékelte a világ szállodáit. Az így kialakult rangsor alapján mutatjuk, melyek 2018-ban a világ, Európa, illetve Magyarország legjobbjai. A Tripadvisor...
febr. 10
13:09
Itt visszanézheti az MSZP kampánynyitó kongresszusát (ATV)
Ma délután a Budapesti Kongresszusi Központban tartja kampánynyitó kongresszusát a szocialista párt. A rendezvényen felszólal Kunhalmi Ágnes a párt budapesti elnöke, Molnár Gyula az MSZP elnöke, valamint Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt. Facebook-oldalunkon és portálunkon is élőben közvetítettük a rendezvényt.
febr. 10
13:09
Nem jutottunk döntőbe a 3000 méteres női váltóban (444.hu)
Bejött a papírforma, Kanada és Dél-Korea simán ment tovább.
febr. 10
13:09
Mindkét magyar negyeddöntős női 500 méteren (Azenpenzem)
A sportág szombati programja a férfi 1500 méter és a női 3000 méteres váltó elődöntőjével folytatódik, végül zárásként a finálék következnek előbbi számban.
febr. 10
13:09
A meztelen testükkel üzennek, de óriási lett a felháborodás belőle (Glamour)
A #metoo és bikinis magazin találkozása
febr. 10
13:12
Rákaptak a magyarok a lakásvásárlásra: megvan, mi most a kedvenc (Privátbankár)
A jelenleg rendelkezésre álló adatokból az Otthon Centrum becslést készített az idei évre várható adásvételekről. A fővárosban 35 ezer lakóingatlan adásvételre számítanak, azon belül a legtöbb tranzakcióra a XIII., XI. és XIV. kerületekben. Az agglomeráció járásai közül a Szigetszentmiklósiban pörög majd leginkább a piac, a vidéki megyei jogú város
febr. 10
13:12
Megszületett Mága Zoltán kislánya. Gyönyörű, különleges nevet kapott a baba (Blikk)
Nagyon boldogok!
febr. 10
13:12
Mi történt a háromszoros olimpiai bajnok magyar pólóssal? (Blikk)
Szécsi Zoltán, a magyar vízilabda-válogatott volt hálóőre szerepet vállal Eger népszerűsítésében.
febr. 10
13:14
Kiderült a trükk: ezért kérdezik meg az irányítószámunkat a pénztárosok (Blikk)
Ezzel a módszerrel tarolnak az áruházak.
febr. 10
13:15
A pikkelysömör tünetei és kezelése (WebBeteg)
Vörös, vaskos, pikkelyes foltok, melyek elsősorban a térdeken, könyököknél, fejbőrön és a testhajlatokban jelentkeznek. Mit tegyünk, hogyan védekezzünk a pikkelysömör makacs, kiújuló tünetei ellen?
febr. 10
13:15
Okostelefon: nélkülözhetetlen, de idegesítő (ATV)
A magyarok több mint fele fontos eszköznek tartja az udvarlás során az okostelefont, 62 százalékuk szerint pedig a párkapcsolat építésében is jelentős szerepe van a mobilunknak – derül ki a Huawei és az Ipsos 12 európai országban – köztük Magyarországon – végzett kutatásából. A felmérés szerint a magyarok negyede használja flörtölésre az okostelefo
febr. 10
13:15
Babos Tímea már mosolyog – megvannak az ellopott tárgyak és a tolvajok (m4sport.hu)
Két repülőtéri rakodómunkást gyanúsítanak a lopás elkövetésével.
febr. 10
13:15
Változó ellenségképek (HírTV)
A menekültellenes propaganda és a változó ellenségképek hatásai.
febr. 10
13:21
Béremelést, adócsökkentést ígér az LMP (Kripto Akadémia)
Háromkulcsos - 0, 12 és 24 százalékos - adórendszerben gondolkodnak, és adómentessé tennék újra a minimálbért.
febr. 10
13:24
Óriási fordulat az angol bajnokság egyik legjobbjánál (Sport365)
Pálfordulás történt.
febr. 10
13:27
Fűbolt mellé állt ki sütit árulni a cserkészlány, degeszre kereste magát (444.hu)
Az interneten rögtön nagy vita indult, hogy rendben van-e ez így.
febr. 10
13:27
Liu Shaolin döntős 1500 méteren (Azenpenzem)
A sportág szombati programja a női 3000 méteres váltó elődöntőjével folytatódik, végül zárásként a finálék következnek előbbi számban.
febr. 10
13:27
„Előre le voltak zsírozva” a földpályázatok (HírTV)
Országosan összesen 200 ezer hektár termőföldet árvereztek el.
febr. 10
13:30
Lessen be: feltárult a titok, íme az egyiptomi papnő sírhelye – fotók (Blikk)
Különleges sírhelyre bukkantak egyiptomi régészek a gízai piramisok melletti temetőben – jelentette be az afrikai ország minisztériuma.
febr. 10
13:30
Seszták: Az egyház és az állam közösen dolgozik a nemzet felemelkedéséért (hirado.hu)
Az egyház az állammal közösen dolgozik a magyar nemzet és társadalom felemelkedéséért és fejlődéséért - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyházi Egyházmegye felújított görögkatolikus papnevelő intézetének és egyházi hivatali épületeinek ünnepélyes felszentelésén szombaton Nyíregyházán.
febr. 10
13:33
Megvan, ki lesz Hosszú Katinka edzője? Megszólalt az úszónő (ATV)
A háromszoros olimpiai bajnok márciusban elkezdi a versenyzést.
febr. 10
13:33
Ezeket imádni fogod: a legszebb pasifogó manikűrök Valentin napra (Femcafe)
Csábítóak és elegánsak.
febr. 10
13:39
Liu Shaolin Sándor ötödik lett az 1500 méteres olimpiai döntőben (444.hu)
Szép versenyzéssel szerzett pontot Liu, messze nem is a legerősebb számában.
febr. 10
13:39
Terméke miatt zuhant be a Richter (AQUA)
A többi papír a Richtertől függetlenül mozgott, míg a nemzetközi rossz hangulat ellenére az OTP továbbra is jól teljesített.
febr. 10
13:39
Gulácsi okkal boldog, kapusunk nagyot alakított (Ripost)
Elégedetten értékelt az újabb klasszis teljesítmény után a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
febr. 10
13:39
Mága Zoltán elárulta kislánya nevét (Ripost)
A zenész és családja hetek óta izgatottan várta, hogy megérkezzen hozzájuk az apróság. Zoltán most a világ legboldogabb embere.
febr. 10
13:39
A magyar női váltó B döntőbe jutott 3000 méteren (m4sport.hu)
Jól kezdett a magyar négyes, majd érvényesült a papírforma.
febr. 10
13:39
Próbaterhelést végeznek a hódmezővásárhelyi elkerülő-út körhídjánál (HírTV)
A szakemberek azt mérik, hogyan reagál a monstrum a mintegy 240 tonna teherre.
febr. 10
13:41
Hosszú Katinka kijelentette, ekkor lesz edzője és versenye (Ripost)
Hamarosan újra versenyezni láthatjuk a világ egyik legjobbját.
febr. 10
13:41
Tragikus hír: Meghalt a népszerű színész, csak 59 éves volt - Fotó (Ripost)
Gyászol a filmes szakma, hosszú betegség után elhunyt az Emmy-díjas színész.
febr. 10
13:42
Szijjártó barátja vitte az állami vagyonkezelő külső kommunikációját (Menedzsment Fórum)
Kuna Tibor cégei most sem tudtak hibázni.
febr. 10
13:45
Phjongcshang 2018 - Liu Shaolin döntős 1500 méteren (Alternatív Energia)
Drámai közdelem után bírói döntésre volt szükség.
febr. 10
13:45
Liu Shaolin Sándor pontszerző helyen ért célba 1500-on (m4sport.hu)
Remekül sikerült a magyar csapat bemutatkozása.
febr. 10
13:48
Ints búcsút a szédülésnek, az ízületi fájdalmaknak, a krónikus fáradtságnak! Mutatjuk a receptet, hogyan (Blikk)
Ez a természetes gyógymód nagyon sok kórtól megszabadít.
febr. 10
13:48
Döbbenet: az Iszlám Állam 31 terroristáját foghatták el, merényletre készülhettek (Blikk)
Törökországban elfogták az Iszlám Állam 31 feltételezett tagját, akik merényletre készültek – írja az MTI az Anadolu hírügynökség szombati jelentése alapján.
febr. 10
13:48
Lázár János: a magyar nemzeti szuverenitás tartópillére az agrárium (hirado.hu)
Döntő jelentőségű az élelmiszer-kereskedelem.

Keresés