2018. február 25. vasárnap

febr. 25
0:00
Birgit: alacsony számban érkeznek migránsok Európába (Gondola)
Magyarországon "jól bevált séma alapján" nehezítik a civil szervezetek életét Magyarországon az elmúlt években egy jól bevált séma alapján válik egyre bonyolultabbá a civil szerveződések működési környezete - mondta Birgit Van Hout, az ENSZ emberi jogi főbiztosának európai képviselője szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva
febr. 25
0:04
Rendbírsággal sújtották a Dózsa György úti gázolót (Gondola)
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a házi őrizetét szombaton annak a férfinak, aki tavaly kábítószer hatása alatt halálos közúti balesetet okozott a fővárosban, a XIII
febr. 25
0:08
Berzsenyi Dániel felújított síremlékét avatták fel Niklán (Gondola)
Halálának 182. évfordulóján avatták fel és koszorúzták meg a Somogy megyei Niklán szombaton a település egykori polgára, Berzsenyi Dániel síremlékét
febr. 25
0:12
Íme A Dal 2018 nyertese (ProfitLine)
Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten.
febr. 25
0:36
Több tucatnyi halott az afgán lázadók támadásaiban (Gondola)
Legkevesebb 30 ember meghalt az afganisztáni lázadók három tartományban elkövetett négy támadásában – közölték szombaton afgán tisztségviselők
febr. 25
0:40
Ígéretes, tavaszias tandem (Gondola)
febr. 25
0:54
Liberálisok jósága az extrém hidegben (Gondola)
Gondoskodjunk róla, hogy a hideg idő senki életét ne veszélyeztesse! Arra kérünk mindenkit, fokozottan figyeljünk egymásra az elkövetkező napok extrém időjárása miatt! Magyarországon a hivatalos statisztikák alapján legalább 10 ezer hajléktalan ember él, a nem hivatalos adatok alapján viszont ez a szám akár a többszöröse is lehet
febr. 25
0:58
Gyújtogató, talányos szellem (Gondola)
Csak egyetlen mód van a régi társadalom véres haláltusájának és az új társadalom véres szülési fájdalmainak megrövidítésére, a forradalmi terror.
febr. 25
1:06
Visszaemelte a befektetői kategóriába Oroszországot a Standard & Poor's (ProfitLine)
isszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
febr. 25
1:18
A mellrák szűrése, diagnosztikája (WebBeteg)
Az emlőrák esetén a korai felismerésnek rendkívül fontos szerepe van. A legegyszerűbb módszer a rendszeres önvizsgálat, melyet a betegek saját magukon elvégezhetnek, emellett kiemelten fontos a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel.
febr. 25
1:33
Van, aki drágábban tankol már (NRGreport)
Bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken Mol Nyrt.
febr. 25
1:39
Ma hajlamos vagy arra, hogy problémáidat magad előtt told-Egymondatos horoszkóp - február 25. vasárnap (Glamour)
Mi vár rád ma?
febr. 25
2:06
Májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét (ProfitLine)
Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét - jelentette az izraeli média pénteken.
febr. 25
2:27
Hiába énekel a robot, ha nincs elég ember a gyártáshoz - Videóval (NRGreport)
Súlyos munkaerőgondokkal küzd a RoboThespiac, humanoid robotokat gyártó cég.
febr. 25
3:06
A Saxo Bank nyilvánosságra hozta 2017. évi jelentését (ProfitLine)
A Saxo Bank nagyobb nyereségről számol be, és mind a közvetlen, mind a partnerein keresztüli ügyfeleinek száma rekord nagyságúra nőtt.
febr. 25
3:39
Rekultivációs munkába kezd a Pannon Hőerőmű (NRGreport)
Megkezdődik márciusban a Pannon Hőerőmű Zrt. tulajdonában lévő, 1975-ben megnyitott pécsi Karolina-külfejtés rekultivációjának első fázisa.
febr. 25
3:43
Bizakodóbbá váltak a piacok (NRGreport)
Reggel fél kilenckor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1 cent csökkenéssel 66,38 dolláron állt. Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, az európai nyitáskor előtt még nyitva tartó börzék is mind pluszban álltak. Zöldben kezdték a hét utolsó napján a kereskedést Európában is
febr. 25
4:12
KSH lakásépítések - Árendás Gergely (Property Market) szakértői nyilatkozat (ProfitLine)
Tavaly sokéves rekordok dőltek meg a fővárosi újlakás-piacon, ahol 2018-ban az értékesítésben és építési volumenben egyaránt ismét erőteljes évet várhatunk. 2017-re mind a lakás-, mind az irodaépítési kedv megélénkült az országban, és érezhetővé vált, hogy a bizalom visszatért a piacra.
febr. 25
5:06
Meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett szankcióit az EU (ProfitLine)
Az Európai Unió további egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett fegyverembargót és négy fehérorosz állampolgár ellen hozott szankciókat.
febr. 25
5:15
Felfokozott hangulat: Legyőzik a Fideszt Hódmezővásárhelyen? (ATV)
Felfokozott a hangulat Hódmezővásárhelyen a vasárnapi polgármester választás előtt. Lámpavassal riogatás és szavazásra buzdítás a misén. Tényleg ez lesz az áprilisi választás főpróbája? Többek között erről is szó lesz a Heti Naplóban ma este 19.00-tól az ATV-n.
febr. 25
5:24
Az álmatlanság okai és veszélyei (WebBeteg)
A napi stressz, az időjárás változásai, vagy egy késő esti, nehéz vacsora is okozhat álmatlan éjszakákat. Ha ez az állapot tartósan fennáll, a kóros kialvatlanság súlyos problémákat idéz elő a beteg életében.
febr. 25
5:42
17 éves fiút füleltek le a zsaruk, embereket akart a levegőbe repíteni (Ripost)
A hesseni rendőrség őrizetbe vett egy 17 éves iraki migránst, akit azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadást készült végrehajtani Németországban.
febr. 25
5:48
Ez az igazi földi pokol: akkora a szegénység, hogy éhen halnak a dolgozó emberek (Portfolio)
Mostanra olyan szintre jutott a válság Venezuelában, hogy a gazdaság alapját jelentő olajiparban dolgozó munkások sorra dőlnek ki, mert az éhezés miatt teljesen legyengültek. Nem ritka, hogy a heti bérből egy kilogramm rizst sem lehet venni...
febr. 25
6:06
Az OECD aggasztónak tartja a fejlett gazdaságok államadósságát (ProfitLine)
Aggasztónak tartja a fejlett ipari gazdaságok államadóság-tömegének növekedését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
febr. 25
6:09
Új szintre emelkedik a Jinba Ittai (Autónavigátor)
Jövőbe tekintő technikai előadássorozatot tartott a Mazda, amely során a következő 3-as és a Skyactiv-X motor prototípusát is próbára tettük. Ígéretes a jövő a japán gyártónál!
febr. 25
6:27
Titkos gyémántgyár, dollármilliók: Kikhez került a legendás Ceauşescu-vagyon? (ATV)
Az ember úgy gondolná, hogy az idő múlása segíti a múlt eseményeinek tisztázását, de Kelet-Európában a rendszerváltással kapcsolatos kérdések csak sokasodnak. Az egyik rendre felbukkanó talány, hogy mi történt a Ceauşescu-házaspár hatalmas vagyonával. A Hetek cikke.
febr. 25
6:30
Kutyaév (HírTV)
Beköszöntött az újév a kínai naptár szerint is.
febr. 25
6:45
Amikor nem a zsebekbe megy, hanem a cégnél marad a borravaló (Adózóna)
Sörözőben a vendégek jelentős összegű borravalót hagynak. Alkalmazott nincs, a tulajdonos dolgozik, fix bejelentett bére van. A kapott borravalót nem vette ki a kasszából, azt visszaforgatta a vállalkozásba. A borravaló összegét nem üti be a pénztárgépbe, napi szinten összegzi, jegyzőkönyvezi. Helyes-e, ha a borravalót árbevételként könyvelik? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika…
febr. 25
6:45
Támad az extrém hideg, lecsap hazánkra a legdurvább téli idő (Ripost)
A hőmérő higanyszála még napokig nem fog a nulla fok fölé kúszni, a meteorológusok riasztást is kiadtak a kegyetlen időjárás miatt.
febr. 25
6:51
Aggódnak a Sió menti gazdálkodók a földekért (AQUA)
Február elején ismét megnyitotta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Sió-zsilipet, a Balaton vízszintje ugyanis elérte a 124 centimétert.
febr. 25
6:51
Brutálisan kínos híradós bakik: Ezeken röhög az egész internet (Femcafe)
A végén már sírtunk a nevetéstől.
febr. 25
7:03
Az ellenzéki összefogás tesztpályája lett Hódmezővásárhely (444.hu)
Polgármestert választanak Hódmezővásárhelyen. Akárhogy lesz, az eredmény az egész országnak üzen majd: működhet-e az ellenzéki szivárványkoalíció?
febr. 25
7:06
Pótlóbusz fog közelkedni a csepeli HÉV helyett március elején (ProfitLine)
Karbantartás és felújítás miatt nem jár március első hétvégéjén a csepeli HÉV, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik majd.
febr. 25
7:06
Kártya nélkül vehetsz fel pénzt ATM-ből: hazai banknál is működik (Pénzcentrum)
Múlt héten írtuk meg, hogy megjelentek Magyarországon az érintéses technológiát is elfogadó ATM-ek. Piaci információk szerint ugyanakkor több bank érintéses fizetésre alkalmas kártyáján nem érhető el a funkció. Ugyanez igaz az egyre...
febr. 25
7:12
Minden kiderült a világ első barlangrajzairól (Infostart)
A neandervölgyi ember készíthette a világ első barlangrajzait - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként talált meggyőző bizonyítékot arra, hogy a neandervölgyieknek a Homo sapienshez hasonló művészi érzékük lehetett.
febr. 25
7:12
Indul a szezon: Lomisnak állt a Heti Napló riportere (ATV)
Köntösben talált milliók, kidobott műkincsek, kihajított bútorritkaságok. Legendák, vagy igaz történetek? Jön a tavasz, indul a lomtalanítási szezon. Szabad-e einstandolni a szemétkupacokat? A Heti Napló riportja.
febr. 25
7:15
Érthetetlenül hideg van (Háziállat)
Napközben is csak -2 és -7 fok között alakul a hőmérséklet. Estére pedig -13-ig is lehűlhet. Ráadásul a nap is csak pár órára süt ki. A Dunántúlon néhol gyenge havazás, hózápor is előfordulhat. (met.hu)
febr. 25
7:27
Hózáporokat hozott a hideg (Háziállat)
Lecsapott a havazás az északról betörő hideg levegő összeáramlási zónájában.
febr. 25
7:33
Dühíthetik az EU-t a cseh atomtervek (USAracing)
Prága már régóta arra készül, hogy új reaktort építsen a Brno közelében s az osztrák határtól mindössze ötven kilométerre lévő dukovanyi atomerőműjéhez, amelyet még a Szovjetunió épített.
febr. 25
7:33
Polgármestert választ Hódmezővásárhely (HírTV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter városában egy kormánypárti jelölt és két független méretteti meg magát.
febr. 25
7:36
Törvénytelenül használják kampányeszköznek a gyerekeket? (ATV)
Akkor sem lehet a gyermekeket kampányeszközként használni, ha a szülők előzetesen hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekükről felvétel készüljön. A gyermekjogi szakérő szerint csak célhoz kötötten lehet róluk képet közölni. Az MSZP–Párbeszéd és a LMP miniszterelnök-jelöltje nem is él ezzel, és párttársaikat is óva intik ettől.
febr. 25
7:39
Megkérdeztük Farkas Flóriánt a Romano Krajról (HírTV)
A miniszterelnöki biztos nem akart nyilatkozni.
febr. 25
7:45
A mexikói elnök annyira összebalhézott telefonon Trumppal, hogy a washingtoni útját is lemondta (444.hu)
Nem tudtak megegyezni, ki állja a határkerítés megépítését.
febr. 25
7:48
Fogyókúrába kezdett Emilio! A zenész már több, mint 100 kilót nyom! (Ripost)
Mindent bevet a fogyás érdekében Emilio, aki bár a diétát is igyekszik tartani, most egy különleges fogyasztó kezelést is bevetett a biztos siker érdekében.
febr. 25
7:50
Durva atrocitás érte Camilla hercegnőt, egy embert kirúgtak (Ripost)
A népszerű tévéműsor megvált szeretett táncosától, mert elfogadhatatlanul viselkedett a hercegnővel.
febr. 25
7:51
Vészjósló nyugalommal (autopro)
Különös, zaklatott, egyenetlen ívű és – némi bizalommal – hamar világába szippan­tó anyagot mutat be a szentendrei MANK Galéria februári tárlata.
febr. 25
7:54
„Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségével láthatósági mellényt kapott az LMP” (ATV)
Elhatároztuk, hogy a választási kampány idején, a közszolgálatiság jegyében és a sokoldalú tájékoztatás igényével idézetekből vázolunk portrét a miniszterelnök-jelöltekről. Közülük az egyetlen nővel, az LMP társelnökével kezdjük a sort.
febr. 25
8:03
A vasárnapi sportprogram és televíziós közvetítések (Sport365)
Remek kínálat.
febr. 25
8:03
Migránsok haláláról verselt a Romano Kraj egyik kulcsembere (HírTV)
Rafael Lion néhány héttel ezelőtti versét a Hír TV egyik nézője küldte el.
febr. 25
8:06
Végre van esélyünk az Eurovízión! – Ők nyerték A Dalt – fotók, videók (Blikk)
Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton en. A műsor győztesei képviselhetik Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Keresés