A KDNP szerint amíg az ellenzék pozícióharcot vív és gyűlölködik, addig a miniszterelnök felelős államférfiként szólt évértékelő beszédében az ország jelenéről és jövőjéről, pontos áttekintést nyújtva az elmúlt nyolc esztendő eredményeiről
A szerdai istentiszteletet végét zavarta meg az az ásványrárói férfi, aki a mise után cigarettával vonult végig a templomon, majd csengetni, kötekedni kezdett. Ezután a két vendéglátóhelyen balhézott, egyiken megrugdalta a pincért - a kiérkező rendőrök fékezték meg. Előállították, de azóta hazaengedték, a falu tart tőle.
Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatornán – Orbán Viktor évértékelő beszédének elhangzása után – kiemelte, az évértékelő egyszerre volt kampánybeszéd, a politikai közösség számára fontos elvi beszéd, a jövőről szóló beszéd, valamint a győzelemre készülő beszéd
Megalakult az Onko-kardiológiai Munkacsoport. A szervezet célja, hogy tájékoztassa az orvosokat és a pácienseket a daganatos megbetegedések elleni kezelések miatt gyakran fellépő szív- és érrendszeri problémákról.
Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott, Ukrajnából kitoloncolt volt odesszai kormányzó több ezer híve rendezett menetet vasárnap Kijev belvárosában Petro Porosenko ukrán államfő lemondását követelve
Megvallom, néha már unom a hagyományos rántott verziót, ezért mostanában teljesen átszoktam arra, hogy így készítem el a csirkemellet. Egyszerűen zseniálisan finom!
Ketten, egy 44 éves apa és 11 éves lánya vesztette életét vasárnap, amikor egy lavina elsodorta őket a francia Alapokban található Val d'Isere egyik sípályáján - jelentette a BFM hírtelevízió.
Csökkentette bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára literenként 357, a gázolajé 363 forintra mérséklődött.
Bár még folyik a tudományos vita a tenziós fejfájást kiváltó okokról, szerencsére már megfelelő terápiás lehetőségek állnak a betegségben szenvedők rendelkezésre.
Az élelmiszerfüggők nemcsak többet esznek, mint az átlagosan táplálkozó emberek, hanem válogatás nélkül, nagy mennyiségben fogyasztanak különféle élelmiszereket és italokat. Egy-egy ilyen evésroham akár órákig is tarthat.
A legtöbben jól tudják, milyen ételek tesznek jót az egészségnek, és mik ártalmasak: sokszor halljuk, hogy fogyasszunk brokkolit, paprikát, sárgarépát, cukkinit, sok zöldséget és gyümölcsöt. De nem mindegy, hogyan készítjük el ezeket, mert például a könnyű és egészséges cukkini olajban kisütve egy kisebb kalóriabombává válhat.
Érvénytelenül zárult a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartásáról szóló helyi népszavazás - tájékoztatta a VII. kerületi önkormányzat vasárnap az MTI-t.
Gyomorfekélyről akkor beszélünk, ha a gyomor nyálkahártyájának folytonossága legalább 5 milliméteres területen megszakad. A nyálkahártya alatti hámsejtek gyomorsav elleni védelme ezzel megszűnik, a sejtek elpusztulnak, és helyükön sebes felületek képződnek.
A condyloma acuminatum a HPV (human papillomavírus) fertőzés megjelenési formája a bőrön és a nyálkahártyákon. Becslések szerint a szemölcsös elváltozás a harmadik leggyakoribb nemi betegség a nemi szerveken. Többféle magyar elnevezése is ismert: hegyes függölynek vagy kakastaréjnak is nevezik.
A sílövészet egyik legnagyobb alakja, a francia Martin Fourcade ritkán látható szoros hajrá végén, a német Simon Schemppet mindössze néhány centivel megelőzve nyerte meg a férfi sílövők 15 kilométeres tömegrajtos versenyét a phjongcshangi téli olimpián.
Az edzősködés jelenti Shane Tusup (29) számára a boldogságot. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka (28) egykori edző-férje nehéz időszakon megy keresztül, de majd kicsattan a boldogságtól, ha a gyerekekkel dolgozhat.
Idén is díjazták Magyarország legsikeresebb menedzsereit, akik évtizedes munkájukkal hozzájárultak vállalkozásuk és az ország sikeréhez. Egy meglepetést is tartogatott az idei bál, Jaksity Kata, az ATV híradósa új szerepben mutatkozott be, énekhangját csillogtatta meg.
Sokan vettek búcsút Kollár Katától (†36) szombat délután a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony templomban, ott, ahol a keresztelőjét is tartották. A 2007-es Miss World Hungary szervezetében pár éve rákot diagnosztizáltak, nyirok-, máj-, tüdő- és csontáttétekkel. Kata sokáig küzdött a rosszindulatú daganattal, úgy tűnt, legyűrte a gyilkos kórt, de t
Nagy változások zajlanak Jordán Tamás (75) színigazgató életében. Hosszú, huszonkét éves kapcsolat szakadt meg párjával, Pap Kriszta művészeti titkárral, fiuk, Benedek (21) édesanyjával.
Borbély Alexandrát (31) a fél világ megismerte, miután a Testről és lélekről című filmet Oscar-díjra jelölték. Borbély az RTL Klub Portré című műsorában vallott gyerekkoráról és arról, hogy rengetegen hitték róla, valójában nem is színész. A műsor ma hajnalban került képernyőre.
Tegnap tartották a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról szóló helyi népszavazást, amelynek tétje, hogy a külföldi turisták körében rendkívül népszerű VII. kerületi vendéglátóhelyek bezárnak-e éjfélkor.
Alig egy hónapja fenekestül felfordult Cooky (48) élete, hiszen a Rádió 1 francia születésű műsorvezetőjének megszületett a kisfia, Kevin. A rádiós mindenből kiveszi a részét, amiben csak lehet, segíti szerelmét, Debórát (21).
Az egyéni országértékelők nem helyettesíthetik a pártok és különösen a miniszterelnök-jelöltek nyilvános vitáját - ezt állítja a bal- és jobboldali volt kormánytagokból álló V18-csoport. Balázs Péter erről Szentendrén beszélt, ahol a változást akarók csak egyetlen független jelöltet támogatnának a Fidesszel szemben. Az ellenzéki pártokat pedig arró
Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion, valamint a Fiedler Capital összesen ötszázezer eurót fektetnek az online csalásmegelőzéssel foglalkozó SEON Technologies cégbe - közölte a PortfoLion az MTI-vel.
A légiforgalmi irányítókról nem tud sokat a közvélemény, legfeljebb azt, hogy sokat keresnek, felelősségteljes a munkájuk és állandó stressznek vannak kitéve. De mégis mi köze van a csapatsportnak és a zenélésnek a légi forgalom irányításához...
A politikai elemzés mégsem halott - írja Török Gábor. Újra felteszi az alapkérdést: lehet-e nyilvánosan elemezni? Nem, nem lehet - válaszol saját magának. De azért megpróbálja: ha már elindult a hivatalos választási kampány, megvizsgálta, hogy honnan indulunk.
Bartal Tamás a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hangsúlyozta, az intézkedéscsomag célja volt beláttatni a közműszolgáltatókkal: a fogyasztót kell előtérbe helyezni.
Pár perc alatt kizárólag mobilon igényelhető hiteltől kezdve, új érintéses banki mobiltárcán át videós számlanyitáson keresztül alaprendszer frissítésig rengeteg fejlesztés zajlott 2017-ben a magyar bankoknál. Emellett már van olyan...
Folytatódik a téli idő, a változás fokozatosan következik be. Eleinte általában gyengén felhős, napos idő várható, majd délutántól dél felől egyre több és vastagabb felhő érkezik. Csapadékra késő délutánig nem kell számítani, később viszont egyre többfelé valószínű havas eső, hó, az Alföldön eső is. Az északkeleti szelet több helyen kísérik élénk