Norvégiában egy különleges szállodai projektbe fogtak bele nemrég: a Svart Hotel ugyanis hatvan év alatt annyi megújuló energiát képes termelni, amennyi a felépítéséhez, illetve az üzemeltetéséhez szükséges, na és ebbe még beletartozik a lebontásához szükséges elméleti energiamennyiség is.
A világ biztonságpolitikai szakértői és politikai vezetői megvitatták napjaink eszkalálódó feszültségeit. A kulcsfontosságú fórumon hazánk egyetlen emberrel sem képviseltette magát. A Kreml képviselője keményen kritizálta a NATO-t és az EU-t, amelyek szerint nem befogadó, hanem kirekesztő intézmények, hiszen Moszkvát Európán kívülre akarják tolni.
Hivatalosan is megkezdődött a választási kampány, hétfőtől pedig már igényelhetők az ajánlóívek, tehát a héten már felkereshetik otthonaikban a választókat az aláírásgyűjtő aktivisták.
Ahogy az atv.hu szombaton beszámolt róla, független jelöltként indulna a választásokon Czeglédy Csaba szombathelyi politikus, akit 6 és fél milliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak. Czeglédy a börtönből írt levelet választóinak. A körzet szocialista jelöltje, Nemény András azt mondja, megérti, hogy Czeglédy mindent elkövet azért, hogy az ell
Rabok lázadtak fel Rio de Janeiro egyik túlzsúfolt börtönében, a fegyencek túszul ejtették az őrszemélyzet néhány tagját, a rendet még hétfőre virradóra sem sikerült helyreállítani - közölték a brazil hatóságok.
Bécs – A Transavia holland fapados légitársaság Dubaiból Amszterdamba tartó járatának kényszerleszállást kellett végrehajtania az osztrák fővárosban, mert szóváltás, majd dulakodás kezdődött fedélzetén egy folyamatosan szellentgető idősebb utas miatt.
Igazán lényeges adatokban hiány lesz a héten, magyar szempontból a ma reggel megjelenő előzetes pénzügyi számlák lehetnek a legérdekesebbek, melyekből elsősorban az év végi adósságráta érdemel figyelmet. A nemzetközi színtéren továbbra...
Véleményem szerint nagy hiba az áprilisi választásokra készülő demokratikus ellenzéki pártok részéről, hogy azt az 1990 óta rendezett parlamenti választások sorába illeszkedő politikai aktusként kezelik.
Az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak az egyik budapesti vezetője volt az a fiatal porondmester, aki vasárnap előadás közben halt meg a Fővárosi Nagycirkuszban.
A hétvégi találkozók alapján kiderült, hogy az EU-t vezető országok a saját gondjaikkal vannak elfoglalva, az Egyesült Államok pedig más témákkal törődik, mint az együttműködéssel.
Magyarország – Rendőri felvezetést kapott az az édesanya, akinek az M7-es autópályán a szülési fájdalmai egyre erősödtek, így tartani lehetett attól, hogy nem ér időben a kórházba.
Egy thaiföldi falu lakóin múlt, hogy egy kútba esett kiselefánt életben maradt. Míg a falubeliek egy emberként küzdöttek a kisállat életéért, addig ő minden erejét összeszedve próbálta a fejét a víz fölött tartani.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény munkásszálláson történő elhelyezés formájában adómentes juttatási lehetőséget biztosít a munkahelyüktől távoli lakóhelyű magánszemélyeket foglalkoztató munkáltatók részére. A kedvező lehetőséggel élni kívánó cégek azonban több aggályoskodó kérdést is felvetettek a néhány soros bekezdésbe tömörített szabály helyes értelmezésére vonatkozóan. Utánajártunk az…
Azzal vádolják egy pesti gimnázium német és földrajz szakos tanárát, hogy – diáklánynak adva ki magát – levelezett egy tanulójával, akitől pucér képeket is kért. Ügyének első tárgyalását elhalasztották, mivel a gyanúsított nem vette át az idézést.
Hónapok óta félelemben él Pártos Csilla, és fia, Csaba is. Nem tudják, mikor kapcsolják ki náluk a gázt, mikor kell elhagyniuk a lakásukat – közölte a Bors.
Az emlékek újraértelmezésére és a részletekben való elmerülésre hív a Magyar Képzőművészeti Egyetem frissen nyílt tárlata, amely az intézmény gyűjteményéből állított össze fotókollekciót.
Bár az elmúlt hetekben a kormány nem verte nagy dobra, magyar adófizetői pénzből is költöttek közel egymilliárd forintot tizennégy, az OLAF által gyanúsnak minősített közvilágítási projekt finanszírozására – írja a 24.hu.
Jászapáti Petra hatodik helye persze szívet melengető eredmény, de a hidegvérű, vérprofi versenyzéssel döntőbe jutó Liu Shaolin Sándortól szebb eredményt vártunk.
Noha múlt héten arról szóltak a sajtóhírek, hogy Hosszú Katinka beadta a válókeresetet, férje pedig ezt hallva elviharzott az edzésről, Shane Tusup továbbra is büszkén hordja a jegygyűrűt.
A Könnyű közmű program első fél éve alatt több mint kilencmilliárd forintot takaríthatott meg a lakosság, valamint a kis- és középvállalkozói szektor – jelentette be a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára.
Hétfőn sokfelé többórás napsütésre számíthatunk, majd a délután folyamán dél felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, kisebb eső, gyenge havas eső fordulhat elő a déli, délnyugati tájakon – írja előrejelzésében az Időkép.
Vasárnap délután fellázadtak a rabok Rio de Janeiro egyik túlzsúfolt börtönében. Az elítéltek túszul ejtették az őrszemélyzet néhány tagját, s a rendet még hétfőre virradóra sem sikerült helyreállítani – jelentették be a brazil hatóságok.