A határon túl élő magyar állampolgárok választási regisztrációjának lehetőségéről, az átjelentkezésről és a külképviseleti szavazásról érdeklődnek a legtöbben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) központi választási információs szolgálatánál (VISZ). Naponta több mint száz választópolgár keresi meg telefonon vagy e-mailben a szolgálatot, többen, mint a
Olyan intenzitású támadássorozat zúdult hazánkra az Európai Unióból, hogy szinte lehetetlen elhessegetni azt a feltételezést, miszerint Brüsszel aktív szerepet vállal a kormányellenes erők oldalán a hivatalosan még el sem indult választási kampányban – állapítja meg a Magyar Időkben megjelent cikkében Gajdics Ottó, a lap főszerkesztője.
15 éve figyelünk jobban február 11-én, a Betegek Világnapján embertársainkra. Ezt a jeles napot II. János Pál pápa azért kezdeményezte, hogy kellő figyelmet kapjanak a betegek, illetve elismerjék és meghálálják mindazok munkáját, akik életüket annak szentelték, hogy a betegekkel és szenvedőkkel foglalkozzanak.
Idén először rukkoltak ki közösen a magyar síterepek a Valentin napi esti síeléssel. Miután letudtuk a kötelező köröket (bonbon, virág stb.), már vihetjük is a kedvest valamelyik hazai síterepre. Természetesen arra a síterepre, ahol van elég hó és esti világítás is a síeléshez.
Sajtóhírek szerint sokan aggódnak a szocialista párton belül amiatt, hogy az áprilisi választáson legalább 10 százalékot kell elérniük – hangzott el az M1 vasárnap esti híradójában
Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása "gesztusértékű", de nem oldja meg a problémákat.
Rekordszámú, több mint 20 millió turista szállt meg tavaly (2017) a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban, ami 9,1 százalékkal több, mint 2016-ban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
Annak ellenére, hogy a magyar diákok töltik a legtöbb időt az iskolán kívüli matektanulással régiónkban, eredményük mégis szinte a régió legrosszabbja, derült ki a PISA legutóbbi összefoglaló jelentéséből.
Nem enyhül a feszültség Hosszú Katinka (28) és Shane Tusup (29) között. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, távolodik egymástól a házaspár, kerülik egymás társaságát.
Apró, a fémdetektorok sem érzékelik – ezekkel az „előnyös” tulajdonságokkal hirdetik azokat a kis méretű mobilokat, amelyekből többel rabok buktak le valamelyik hazai fegyintézményben.
Érdekes videóüzenetet küldött Rafi Eitan a német emberek számára. Eitan korábban az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetője volt. Az elismert szakember óva int a muszlimok tömeges befogadásától.
Az elmúlt évet 8,234 milliárd euró többlettel zárta a magyar külkereskedelem, ami 1,487 milliárd euróval kevesebb az előző évinél - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megnyílt a világ legmagasabb szállodája Dubajban, a 356 méter magas hotel hétfőtől fogadja a vendégeket az öböl menti városállam kereskedelmi negyedében.
Négy ellenzéki párt, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a Momentum is csatlakozott a kilakoltatás elleni küzdelemben a Város Mindenkié csoporthoz. Hétfő reggel az Országgyűlés elé terjesztik törvénymódosító javaslatukat, hogy a gyerekes családokat soha többé ne lehessen kilakoltatni. Vasárnap az egyik érintett épületnél tartottak sajtótájékoztatót,
Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a panaszok megjelennek. Prof. Balázs Csaba, endokrinológus segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb tüneteket, melyek a pajzsmirigy rendellenes működésére utalhatnak.
Az E.ON öt százalékkal olcsóbban kínálja a gázt a lakossági fogyasztók egy körének, mint az állami NKM Földgázszolgáltató, mert maga is olcsóbban jut hozzá.
A fogyasztói kosár év elején esedékes változása felülírhatja az elemzői várakozásokat, ám a szakértők többsége abban egyetért, hogy 2 százalék közelében maradhatott az infláció januárban.
Egymilliárd 45 millió forint főösszeggel pénteken elfogadta a Tolna megyei önkormányzat idei költségvetését a megye közgyűlése. A testület határozatban támogatta a kormány bevándorlási politikáját.
Székhelyi Józsefnél tavaly novemberben diagnosztizáltak tüdőrákot és nem sokkal később elkezdték a kemoterápiát. A színész állapota stabil, már a kezelések felénél tart.
Négy éve kómában van egy kétgyermekes édesanya. Varga Katalin azóta huszonnégy órás otthoni felügyeletet igényel. Volt férje nyolcvanezer forint havi gyerektartást követel tőle.