Decemberben négy éve nem látott összegben adtak el állampapírt a hitelintézetek, ami kicsit rontotta a 2017-es képet - derül ki az MNB friss adataiból. Persze még így is több mint 500 milliárd forinttal nőtt a bankok állománya tavaly...
Tizenhét éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt a Pest megyei I. osztályban szereplő Nagykáta Sportegyesület U19-es korosztályú csapatának labdarúgója, Bódis Lajos.
Az ukrán állampolgárságától megfosztott egykori georgiai (grúz) elnököt egy ukrán hírportál értesülései szerint egy charterjárattal Kijevből Lengyelországba vitték.
Elképesztő jelenetekkel sokkol A mi kis falunk mostanában. A hétvégi epizódból kétségtelenül az autópályás-szörnyes jelenet ütötte a legnagyobbat. Mikor kiderül, hogy Pajkaszegen nem lesz autópálya, mert valamit elírtak a fejlesztési minisztériumban, azon besírtunk. Nézzék:
Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek adott munkát, így a gazdasági ágazatok közül az építőipar produkálta az egyik legnagyobb létszámbővülést a válság óta. Igaz, a munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz.
Vlagyimir Putyin orosz államfőnek írt levelében fejezte ki együttérzését Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégi repülőgép-katasztrófa miatt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel hétfőn
Fogadjunk, azt sem tudtad, hogy nyakunkon a Valentin-nap. Kár is lenne túlgondolni, a maradék két nap pont elég szerezni valamit, ami leveszi a csajodat a lábáról. Itt vannak a tuti tippek!
Családi botrány kerekedett Johnny Hallyday (†74) végrendeletéből: teljesen kisemmizte felnőtt gyerekeit, helyette negyedik feleségére, Laeticia-ra hagyta a vagyonát.
A 8 éves kislány a téli szünetben hetekig vásárolt extra kiegészítőket online játékához, anélkül, hogy a szülei gyanút fogtak volna. A végeredmény 3300 dollár, mintegy 840 ezer forintnyi telefonszámla lett.
Bár még pontosan még mindig nem tudni, hogy mi okozta a vasárnapi orosz repülőgépkatasztrófát, a szakértők egyre inkább úgy gondolják, hogy a megfagyott hajtóművek miatt ért tragikus véget a Szaratov Airlines járatának útja.
Erős kerettel készül a következő évadra a Győri Audi ETO női kézilabda-csapata. Hat játékossal is szerződést kötöttek a zöld-fehérek a 2018/19-es szezonra.
Minden bizonnyal nem a curling a legnépszerűbb a téli olimpián, azonban egy nagyon dögös orosz versenyzőnek köszönhetően új szimpatizánsokat szerezhet a sportág.
A román alkotmánybíróságon támadja meg a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezetet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) - közölte pártja végrehajtó bizottságának döntését hétfőn Ludovic Orban pártelnök
A szerb elnök a lezáratlan kérdésekről és a kisebbségek helyzetéről tárgyalt Zágrábban, tüntettek a látogatása ellen A szerb és a horvát nemzeti kisebbség jogainak védelméről, a két ország közötti határvonal pontos kijelöléséről, az 1991-1995-ös horvátországi háborúval kapcsolatos lezáratlan kérdésekről, valamint a gazdasági együttműködésről és az infrastruktúra fejlesztéséről tárgyalt Kolinda…
A lakásépítési kedvezményes áfakulcs megszűnése miatt az építőipar lendületének fékeződését vetítik előre az MTI-nek nyilatkozó ingatlanpiaci elemzők az építőipar tavalyi teljesítményéről kiadott KSH-jelentést kommentálva. A bankok makrogazdasági elemzői viszont továbbra is a szakemberhiányban, illetve az immár magas bázisban látják a várható lass
Hosszú-hosszú várakozás után vasárnap végre beindították a sílifteket az Etna északi oldalán és megkezdődött az idei síszezon a tűzhányó oldalában. A hétvégén komoly havazás kerekedett a mediterrán térségben, ebből részesültek a dél-olasz síterepek, többek közt az Etna két oldala is.
Továbbra is erős Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, de az utolsó ciklusát kezdi, és a következő négy évben elindítja az utódlást - mondta Günther Oettinger német uniós biztos, a CDU politikusa egy hétfői interjúban
Pályakarbantartás miatt március végéig pótlóbusz közlekedik a fogaskerekű helyett a Széchenyi-hegyi végállomás és Svábhegy között - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t
Továbbra sem sikerült meghoznia a végső döntést Szaúd-Arábia kormányának, valamint a szaúdi koronahercegnek arról, hogy hol történjen meg a Saudi Aramco állami olajvállalat 5 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitele. A témához...
Tizedszer hirdeti meg az OTP társasházi pályázatát az idén, a korábbi összdíjazás és a nyertesek száma is megduplázódik, 20 lakóközösség nyerhet el összesen 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást felújításra, korszerűsítésre – közölte a pénzintézet. A kiírás országos, a pályázatra február 12. és június 17. között nevezhetnek a társasházak, lakásszövetkezetek.
Jászladány - Hatalmas robajra ébredhetett annak a jászladányi háznak a lakója, amelynek udvarára, a kerítést kidöntve hajtott be egy kamionos. A sofőr vélhetően elvesztette uralmát a monstrum felett, melyet szerencsére a kerítés megállított. Így az épületben nem okozott kárt.
Továbbra sem sikerült meghoznia a végső döntést Szaúd-Arábia kormányának, valamint a szaúdi koronahercegnek arról, hogy hol történjen meg a Saudi Aramco állami olajvállalat 5 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitele. A témához...
Várhatóan május végén zárul le az Európai Gyógyszerügynökség illetékes bizottságának vizsgálata a Richter Gedeon Nyrt. Esmya nevű, a méhmióma kezelésére szolgáló készítménye miatt - mondta az InfoRádiónak Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. A cég az eset miatt, az eddigi évektől eltérően, nem közöl előrejelzést a teljes árbevételre
Steril kórtermekkel és korszerű műszerekkel bővült a Klinikai Központ Hematológiai Osztálya. A félmilliárd forintból megújult csontvelő-transzplantációs részleg jelentősen javíthatja a hematológiai betegek életkilátásait és csökkentheti az országos várólistát.