Pályafutása ötödik olimpiai aranyérmét nyerte Ireen Wüst holland gyorskorcsolyázó: a 31 éves klasszis a phjongcshangi játékok hétfői versenynapján 1500 méteren diadalmaskodott. Tizedik olimpiai érmével a német Claudia Pechsteint megelőzve ő lett minden idők legeredményesebb gyorskorcsolyázója a nők között.
Akár több ezer forintot is fizethetnek a parkolásért a betegek több vidéki kórházban. Az első fél óra mindenhol ingyenes, ám ezután akár ezer forintot is elkérhet a kórház félóránként a parkolásért.
Kína március 26-án elindítja a kőolaj jüanban történő határidős jegyzését a sanghaji tőzsdén - jelentette be az ázsiai ország értékpapírpiaci felügyelete (CSRC). A börze azt közölte, hogy felkészült a feladatra, több sikeres tesztet hajtott végre.
Mostantól rendőrök ellenőrzik a csomagpakolókat a ferihegyi repülőtéren, hogy megelőzzék a további lopásokat. Ezt a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság felderítő osztályának vezetője mondta az InfoRádiónak, miután beszámolt arról, hogyan sikerült elfogniuk azokat a tolvajokat, akik feltörték Babos Tímea teniszvilágbajnok bőröndjét.
Megvan az első címvédő, az első duplázó és az első nyíltan homoszexuális bajnok a téli olimpián. A holland Ireen Wüst pedig minden idők legeredményesebb gyorskorcsolyázónője lett öt arannyal és összesen tíz éremmel.
Lisszabontól Miamiig rengeteg városban járt már Epres Panni (40), aki anyukaként sem mond le az utazásról, ám most már figyel arra, hogy a gyerekeknek ne kelljen sokáig nélkülözniük őt.
A magyar emberek rövidebb életre számíthatnak, mint az EU-átlag, nem is túl elégedettek az egészségükkel, és hajlamosabbak öngyilkosságra, mint mások - mutatják be az Eurostat friss grafikonjai. Az Európai Unióban a nők több mint...
Választási csalással segítették elő 2009-ben Romániában az akkor tisztségben lévő Traian Basescu államfő újraválasztását - így foglalt állást hétfőn szavazattöbbséggel elfogadott határozatában a bukaresti parlament
Anglia – Íme az a kitartó anyuka, aki körülbelül 60 kilót fogyott, miután piszkálni kezdték őt a méretei miatt. Súlya megakadályozta őt a legegyszerűbb dolgok elvégzésében, sőt, depresszióssá is vált tőle.
A baleset előtt egy hónappal tüzetesen átvizsgálták a vasárnap lezuhant Antonov An-148-as gépet - közölte a balesetben érintett gép üzemeltetője, a Szaratovszkije Avialinyii légitársaság
Szófiába látogat a jövő hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, és megbeszélést folytat Bojko Boriszovval, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária miniszterelnökével - erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI kérdésére hétfőn
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyen 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el hétfőn. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1486 milliárd forintra mérséklődik.
Az idén nem csak a Budapesten zajló világszínvonalú projektek, de négy egyetemi város (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) is bemutatkozik a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban, 2018. március 13-16. között. A magyarországi befektetői környezet, a fejlesztési irányok, célok és lehetőségek bemutatására, a főváros beruh
Emelkednek hétfőn az amerikai vezető tőzsdeindexek azután, hogy a múlt hét nagy részében komoly eladói nyomás uralkodott.Menetelnek az amerikai tőzsdék 2018.02.12 18:22Később tovább emelkedtek az amerikai tőzsdék, így a Dow már 430...
Választási csalással segítették elő 2009-ben Romániában az akkor tisztségben lévő Traian Basescu államfő újraválasztását - így foglalt állást hétfőn szavazattöbbséggel elfogadott határozatában a bukaresti parlament.
Bár még odébb van a BMW X3 teljesen elektromos kivitelének bemutatója, a gyári tesztpilóták már javában futják vele a kilométereket. Lássuk, hogy mit várhatunk az emissziómentes bajor SUV-tól.
Kilencvennégy éves korában meghalt Réti Zoltán festőművész, a balassagyarmati zeneiskola alapítója, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje - közölte a család hétfőn.
Megérkeztek az első külföldi felhasználók, egy svájci és egy görög kutatócsoport az ELI-APLPS-ba, a szegedi lézeres kutatóintézetbe - jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke hétfőn a helyszínen
Kilencvennégy éves korában meghalt Réti Zoltán festőművész, a balassagyarmati zeneiskola alapítója, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje – értesítette az MTI-t a család hétfőn.
Úgy tűnik végre eljött a nagy pillanat: ugyan hivatalosan nem erősítette meg a Toyota, hogy a Supráról van szó, de a japánok legutóbbi sajtóközleménye erősen utal rá, hogy a régóta várt sportautó lesz az a bizonyos legenda, ami visszatér a Genfi Autószalonon. Egyelőre csak annyi biztos, hogy érkezik egy újdonság a japánoktól, amiről már egy ízelítő képet is megosztottak a gyáriak: ennyiből pedig…
Erős kerettel készül a következő évadra a Győri Audi ETO KC csapata. Hat játékossal is szerződést kötöttek a zöld-fehérek a 2018/19-es szezonra vonatkozóan.
Londoni pénzügyi elemzők előrejelzései szerint valószínűleg kiemelkedően gyors volt, de egyben tetőzhetett is a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévben. Az egyik legnagyobb londoni székhelyű...
Dobjon ismét nagyot a Blikk-kel! Népszerű Nagy dobás! című nyereményjátékunk újra indult, és március 11-ig lehetősége van rá, hogy megkaparintsa értékes nyereményeinket.
A szürke trilógia harmadik része, vagyis A szabadság ötven árnyalata - Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplésével - nyerte a bevételi mezőt február 8. és február 11. között a hazai mozikban.
Bár az EU világgazdasági súlya csökken Ázsia felemelkedésével, de kulcsfontosságú uniós döntések készülődnek, így hiba lenne most temetni az uniót, ráadásul még a Brexit is visszafordulhat - többek között ezeket hangsúlyozták...
Az USA-ban és az EU-ban is másfél-két százalékos emelkedést mutatnak a tőzsdeindexek, de azért ez nem jelenti azt, hogy visszatért a korábbi nyugalom, sok jele van az idegességnek. A Richter gyorsjelentése vegyes érzelmeket keltett, de aztán az eladók határozták meg a folytatást.