Kész és végleges a Demokratikus Koalíció választási listája – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint jelenleg szoft diktatúra van az országban.
Aksel Lund Svindal nyerte az alpesi sízés királyszámát, a férfi lesiklást a phjongcshangi téli olimpia csütörtöki napján. Kékesi Márton az 57 indulóból 53. lett.
Soron kívül módosítaná a villamosenergia-törvényt a kormány - mondta el Lázár János a heti Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: növelnék a napenergiából származó energia arányát.
Összesen 240 rész és egy a történetből készült Musical után váratlanul kirúgták a népszerű MTVA-s websorozat rendezőjét, a csapat úgy tűnik, szétszéledt.
Debrecen, Győr és Veszprém pályázatait ajánlja az Európa Kulturális Fővárosa (EKF 2023) projekt döntőjébe a pályázat független nemzetközi szakértői testülete.
A várandósság kétségkívül a legtöbb nő életében az egyik legszebb időszak, de egyben a legstresszesebb is. Különösen első terhesség esetében, hiszen ilyenkor a kezdő kismama minden teendőt, és a babavárással járó tünetet szorongással kezel. A megválaszolatlan kérdések feletti pánikkal vagy a túlzott megfelelni akarással azonban nem csak saját közér
Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója az Inforádiónak adott interjújában nyilatkozott a tőkeemelésről, amit teljes egészében ma este 6 órakor a rádió Aréna című műsorában lesz meghallgatható. 2018.02.15 13:18 Itt a nagy...
Pénteken kaphatja meg idei első bizonyítványát Magyarország, miután a Standard & Poor's a hét végén megkezdi a felülvizsgálati sorozatot a nagy hitelminősítők közül. Miután ennél a cégnél hazánk kilátása pozitív, így idén felminősíthetik...
Elnökké választotta csütörtökön a dél-afrikai parlament Fokvárosban Cyril Ramaphosa eddigi alelnököt, miután Jacob Zuma szerda este lemondott az államfői posztról.
A jelentkezéseket hat kritérium mentén bírálták el. A legfontosabb kérdés az volt, hogy mi az, amit az adott város mutatni tud Európának és mi az, amit Európától tanulni tud.
Egymástól független balesetek, de a forráshiányból fakadó problémák is nehezítették a 2-es metró közlekedését. Az InfoRádió a Metróért Egyesület elnökét kérdezte.
Ha úgy érzi, szétstresszelik, túlterhelik, alábecsülik, terrorizálják, bántalmazzák, és mindez azért van, mert egy gyökérrel dolgozik együtt, tanulja meg, hogy kell kikerülni, átverni, lefegyverezni a bosszantó lényeket – és ne halassza holnapra!
A Paksi Atomerőműnél a megtermelt villamos energia mennyisége és a blokkok teljesítményének kihasználtsága minden korábbinál magasabb volt 2017-ben, ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb áron biztosította a hazai áramtermelés felét - mondta el Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, Budapesti sajtótájékoztatón.
Várhatóan májusban érkezik a következő nagyobb összegű utalás Brüsszelből Magyarországra - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Magyar Időknek. Konkrét összegről nem ejtett szót, de valószínűsítető...
Nemzetünk szeretettel és megbecsüléssel őrzi meg Kallós Zoltán emlékét - írta Áder János államfő részvétnyilvánító levelében az erdélyi néprajzkutatóra emlékezve csütörtökön
9,7 százalékkal nőtt a UPC Magyarország árbevétele 2017-ben, az előfizetések száma 7,3 százalékkal nőtt, meghaladta a 2 millió 64 ezret - közölte az infokommunikációs szolgáltató. Az árbevétel tavalyi összegét a cég nem közölte...
Magyarország nem lép ki az ENSZ migrációs tárgyalássorozatából, és harcba száll azért, hogy érdemben befolyásolni tudja az elképzeléseket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Egyenlőtlennek tűnt a küzdelem, de az 55 éves férfi nem adta fel. Már az egész lakás csurom vér volt, maga is súlyos sérüléseket kapott, de végül kiverte az éjjel a családjára támadó betörőket a házból.
Az amerikai hedge fundok között Soros György fedezeti alapja is közzétette, mely cégekbe vásárolt be és mely részvényektől szabadult meg 2017 utolsó negyedévében. Az adatokból kiderül, hogy Soros is felszállt a kriptodeviza vonatra...