2018. február 15. csütörtök

febr. 15
8:27
Itt már Határ a csillagos ég (Azenpenzem)
Azzal, hogy novemberben idegenben 73-70-re le tudta győzni szerdai ellenfelét, a hazai siker gyakorlatilag a részvételt jelenthette számára a jövő évi Európa-bajnokságon.
febr. 15
8:33
Magyarország nem támogatja a dél-amerikai országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodást (Adózóna)
Magyarország nem támogatja a dél-amerikai országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodást. Hazánk az első uniós ország, amely nem támogat egy olyan szabadkereskedelmi megállapodást, amely dömpingáras, gyakran gyenge minőségű, élelmiszer-biztonsági szempontból pedig kockázatot jelentő termékekkel árasztatná el az európai és így a magyar piacot is - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter a…
febr. 15
8:33
Erősödött a forint (Alternatív Energia)
Az euró jegyzése 311,90 forintra csökkent.
febr. 15
8:33
Jó erőben van a magyar gazdaság (ProfitLine)
A múlt év utolsó negyedében 4,4 százalékkal nőtt a GDP, így 2017-ben 4 százalékos volt a növekedés. A mostani kilátások alapján az idén 3,8 százalékos bővülés várható, 2019-ben pedig valamivel lassabb emelkedésre lehet számítani.
febr. 15
8:33
Veszik a részvényeket, mintha nem lenne holnap (Portfolio)
A kezdeti gyengélkedés után újra erősödni tudtak az amerikai részvényindexek, majd a zárásra jelentős pluszban fejezték be a szerdai kereskedést az irányadó tőzsdeindexek. Csütörtökön jó volt a hangulat az ázsiai piacokon, amely...
febr. 15
8:35
Kapaszkodik vissza a forint a mélypontról, 1,25 közelébe esett a dollár (Portfolio)
Csütörtök reggelre érezhetően erősödött a forint az euróval szemben, így megint 312 körül jár a jegyzés. Közben a dollár lassan 1,25-ig esik az euróval szemben, amivel közel jár az új bő kétéves mélyponthoz az amerikai deviza....
febr. 15
8:39
Hosszú szünet után megint bankmentés jöhet Amerikában (Portfolio)
Annyira betett a Fannie Mae állami jelzálogfinanszírozónak az amerikai társaságiadó-csökkentés rövid távon, hogy ismét állami segítségre szorul a társaság - számolt be a MarketWatch. Sok más vállalathoz hasonlóan a Fannie Maenek...
febr. 15
8:39
A férfiak szerint akkor vonzó egy nő frizurája, ha így néz ki (Femcafe)
Megmutatjuk, hogyan tudod elkészíteni.
febr. 15
8:42
Tovább dagad a rejtélyes ügy: agykárosodást szenvedtek a diplomaták (Privátbankár)
Továbbra is rejtély, mi áll a Kubában megbetegedett amerikai diplomaták rosszullétének hátterében. Eleinte akusztikus támadásra gyanakodtak, a legutóbbi diagnózis azonban már agykárosodást is említ. Az orvosok nem tudták beazonosítani a megbetegedések okát, a gyakorlatban viszont számos vegyi anyag, vagy épp infrahang fegyver okozhat ilyen komoly k
febr. 15
8:42
Újabb súlyos műtéten esett át Lerch István (Blikk)
Lerch István 14 hónappal ezelőtt került kórházba agyvérzés miatt. A zeneszerző néhány héttel ezelőtt újabb súlyos koponyaműtéten esett át.
febr. 15
8:42
Megint nem járt a reggeli csúcsban a 2-es metró - mindenkit leszállítottak a szerelvényekről (Blikk)
Ismét nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között.
febr. 15
8:44
Sas Józsefet már kétszer megoperálták, de nincs benne félelem (Blikk)
– A 79 éves Sas József már nagyon sok mindent megért, azonban hiába a humorista kitartása, őt sem kíméli az idő.
febr. 15
8:44
75 milliárdért vesz katonai gépeket a honvédség (Blikk)
– A kormány döntése értelmében 75 milliárd forintért szerezhet be a Honvédelmi Minisztérium katonai, taktikai szállítógépeket. Az elöregedett, kis teljesítményű An–26-osokat leváltó rámpás gépek 2019-től érkezhetnek meg – írta a Magyar Idők.
febr. 15
8:46
Bangó Margit: „Újabb műtétre nem vállalkozom” (Blikk)
– Bangó Margit mellében ugyan jó indulatú daganatot találtak az orvosai, ám még újabb vizsgálatok várnak rá.
febr. 15
8:48
Gáspár Győző drámai vallomása: Elvonókúrán vagyok (Blikk)
Orvosi segítség kellett.
febr. 15
8:50
Nincs is kockás hasa a magyar szépségnek – Ezt csinálják utána! – videó (Blikk)
Larion Zoénak és edzőjének köszönhetően a kockás has már nem álom többé!
febr. 15
8:51
Nem járt a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között (ATV)
Nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök reggel Facebook-oldalán.
febr. 15
8:51
Neymar fejberúgta a bírót - videó (Sport365)
A Real-PSG mérkőzés 1-1-es állásánál.
febr. 15
9:03
A motiváció és ösztönzés nem felesleges buksisimogatás (HR Portál)
A digitalizálódó, felgyorsuló világ erősebb stresszel jár, ami megnehezíti a motiváció fenntartását. Ráadásul a dolgozók egyre növekvő részét olyan generációk alkotják, amelyeknél nem megyünk sokra a „régi és jól bevált” motivációs eszközökkel. Alapjaiban kell tehát újragondolnunk, hogyan ösztönözzük munkatársainkat. Erről kérdeztük Juhász Lilit, a
febr. 15
9:03
Húszmilliárdból fejlesztik az áramhálózatot (Portfolio)
Tőkét emel a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-ben a kormány Kecskemét és a térség villamosenergia-ellátásának fejlesztése érdekében. A Magyar Közlönyben megjelentek értelmében a Mavir által megvalósítandó...
febr. 15
9:03
A korrupció ellen kikelő szambaiskola nyerte az idei riói karnevál versenyét (444.hu)
A Beija Flor előadásában farkasokká váló kormányhivatalnok bárányok és sok erőszak is feltűnt.
febr. 15
9:05
Új autógyárat épít a BMW (Portfolio)
A BMW menedzsmentje hosszas mérlegelés után végül úgy döntött, hogy a Lengyelország és Litvánia között található orosz exklávé, Kalinyingrád régió lesz a helyszíne új autógyárának - nyilatkozta egy interjúban Denis Maturov. ...
febr. 15
9:06
Barátból ellenség: így szorította ki a Roszatom a magyarokat Paks 2 egyik fontos cégéből (Menedzsment Fórum)
Pedig Szitár-Csanádi Attilát az orosz állami atomvállalat egyik legfőbb hazai bizalmasaként tartják számon, több forrás szerint neki is köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin díszpolgári címet kapott a Debreceni Egyetemtől.
febr. 15
9:06
Módosult a vonatközlekedés Budapest és Pécs között (Alternatív Energia)
Jelentős menetrend-változásra és pótlóbuszozásra kell számítani.
febr. 15
9:07
Felfüggesztik az Opus részvényeit (Portfolio)
Felfüggeszti az Opus részvényeinek kereskedését mára a BÉT - derül ki a tőzsde határozatából. Részletek hamarosan......
febr. 15
9:08
Üzenet a választások előtt - Akár a legkisebb is ledöntheti a "rendszert" (Alternatív Energia)
A dominóhatás egy ismert fogalom, de a benne rejlő szimbolikus erőt nem árt felidézni.
febr. 15
9:09
Amerika a süllyesztőben, Európa az új kedvenc a világ legnagyobb befektetőinél (Portfolio)
A friss, tavalyi negyedik negyedéves számok alapján megosztottak a legnagyobb hedge fundok abban, mihez kezdjenek a Facebookkal, Apple-lel, Google-lal, Amazonnal vagy a Netflixszel. Mindeközben úgy tűnik, egyre nagyobb étvágyuk van az európai...
febr. 15
9:09
Felfüggesztik az Opus részvényeit mára (Portfolio)
Felfüggeszti az Opus részvényeinek kereskedését mára a BÉT, mert bejelentés várható - derül ki a tőzsde határozatából. A BÉT határozata szerint az Opus részvényeinek és egyes származtatott termékek tőzsdei kereskedését a 2018....
febr. 15
9:09
Hamarosan érkezhet az oroszokkal szembeni amerikai szankciók újabb köre (444.hu)
Trump pénzügyminisztere jelentette be, hogy nagyon közel állnak a véglegesítéshez.
febr. 15
9:09
Szakértő: az ENSZ globális migrációs paktuma megkönnyítené a bevándorlást (USAracing)
Ha a közgyűlés szavaz, a voksok aránya kedvezőtlenül alakulhat, mivel az ENSZ 193 tagállamának többsége migrációt kibocsájtó ország.
febr. 15
9:09
Elios-ügy: összejátszottak a közvilágítási tenderekre pályázó cégek (HírTV)
Csak látszólag voltak függetlenek – ez is kiderül az OLAF-jelentésből, a 24.hu legújabb cikke szerint.
febr. 15
9:09
Pucéron is bomba teste van Melanie Griffith lányának az új filmjében - Ezért (Femcafe)
Ezt teszi érte.
febr. 15
9:10
Meglepetés! - Megint leállt a metró a reggeli csúcsban (Alternatív Energia)
Ezúttal pályahiba miatt állt le a közlekedés.
febr. 15
9:11
Olyan juttatást kapnak idén a dolgozók, amilyet még soha (Portfolio)
Bővítik a vállalkozások a béren kívüli juttatásokat, az idén már a diák- vagy lakáshitel-törlesztést is választhatják a dolgozók - olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában. A legtöbb vállalkozás meg is emeli a béren...
febr. 15
9:12
Négy év múlva tovább járhat a metró (Infostart)
Ha minden a tervek szerint halad és összekötik a 2-es metrót a gödöllői HÉV-vel, akkor 2022-ben már metróval lehet utazni Cinkotáig - közölte a 16. kerület polgármestere.
febr. 15
9:13
Hitel az Amazontól: még egy bank is beszállna a bizniszbe (Portfolio)
Partnerségre léphet a Bank of America Merill Lynchcsel az Amazon Lending - állítják a CNBC bennfentes forrásai. Az együttműködéssel a techcég csökkenteni tudja a platformján keresztül vásárló kisvállalkozásoknak nyújtott hitelekkel...
febr. 15
9:15
Újra műteni kell Boros Lajost (Blikk)
– Boros Lajos számára elengedhetetlen az operáció: a népszerű rádiós szívbillentyűje elfáradt, hamarosan nyitott szívműtét vár rá.
febr. 15
9:15
Felfüggesztették az Opus részvényeinek a kereskedését (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) felfüggesztették az Opus Global részvényeivel a kereskedést a csütörtöki tőzsdenapra.
febr. 15
9:15
Veszik a részvényeket, mintha nem lenne holnap (Portfolio)
Kifejezetten jó a hangulat a világ tőzsdéin. Emelkedéssel zárta a szerdai napot Amerika, míg az ázsiai börzéken is a vevők diktálják az ütemet. Az európai tőzsdék is erősödnek. A magyar tőzsdéhez köthető izgalmak tartják lázban...
febr. 15
9:15
Videó: sárlavina temette maga alá a 9 éves kislányt (ATV)
A kislánynak semmi komolyabb baja nem lett.
febr. 15
9:15
Kivonul egyik piacáról a Wells Fargo (Portfolio)
Megválik egyik, 1,7 milliárd dollár értékű autófinanszírozási tevékenységétől a Wells Fargo - írja a Reuters. A Puerto Ricóban végzett tevékenységre a Popular Inc banki érdekeltsége, a Banco Popular de Puerto Rico jelentkezett be...
febr. 15
9:15
Tavasszal érkezhet David Cornstein (USAracing)
Nem szakadt meg az immár csaknem negyedszázada tartó tendencia, így ismét politikai kinevezett képviselheti Budapesten Washington érdekeit.
febr. 15
9:15
Neked is volt: visszatér a '90-es évek legszeretettebb játéka (Femcafe)
Mindenki imádta.
febr. 15
9:15
Azta! Rá sem lehet ismerni Eminemre (Joy)
Jól megváltozott!
febr. 15
9:15
A szaúdiak nyilatkozatára emelkedik a Brent és a WTI ára (NRGreport)
Az olajár emelkedett a csütörtöki globális kereskedésben, a Brent 1,04 százalékkal állt magasabban az európai nyitás előtt másfél órával, hordónként 65,03 dolláron, a WTI pedig 1,34 százalékkal, 61,41 dollárra emelkedett.
febr. 15
9:17
Megint nincs jól Tahi Tóth László (Blikk)
Tahi Tóth László egy éve lett rosszul az egyik előadása közben, s a sors iróniája, hogy pont egy évre rá ugyanez történt vele: a színpadon érezte úgy, hogy nem tudja folytatni a műsort.
febr. 15
9:17
Kiderült, milyen részvényeket vett mostanában Buffett (Portfolio)
Gőzerővel vette a Teva részvényeit a negyedik negyedévben Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway és tovább növelte az Apple-kitettségét. Az IBM-ből szinte már teljesen kiszállt - derült ki a vállalat negyedéves portfoliójelentéséből....
febr. 15
9:17
Sarah Jessica Parker is megszólalt a Kim Cattrall-vitával kapcsolatban (Joy)
Olyan szomorú, hogy háborúznak.
febr. 15
9:18
Valami lesz ma: fontos bejelentés jön Mészáros Lőrincéktől (Privátbankár)
Felfüggesztették az Opus Global részvényeinek a kereskedését.
febr. 15
9:18
Vérlázító: pornófilmet forgattak egy nemzeti parkban – videó (Blikk)
Pornófilmet forgattak egy nemzeti parkban, s a videó felkerült az internetre is.

Keresés