Problémás diák volt a floridai ámokfutó volt iskolatársai szerint, összeveszett több barátjával, verekedett volt barátnője új udvarlójával, és nem sokkal a 17 halálos áldozattal járó szerdai tragédia előtt felkavaró dolgokat posztolt a közösségi médiában - közölte egy rendőrségi tisztségviselő a 19 éves Nikolas Cruz volt iskolatársainak beszámolója
A világ legnagyobb hedge fundja, a Bridgewater 22 milliárd dollár értékben épített ki short pozíciókat az európai részvénypiac további esésére játszva. Elsősorban német, francia, spanyol és olasz vállalatok ellen fogadtak. Úgy...
Átmenetileg szárazabb léghullámok érkeznek térségünk fölé, csapadék nem valószínű. Az országban sok helyen napsütés váltotta fel az elmúlt napok erősen csapadékos időjárását.
Január 1-jétől nemcsak jelzáloghitelük 1 millió forintjának elengedését, de diákhitelük teljes elengedését is kérhetik a legalább 3. gyermeket vállaló nők, sőt a 2. születő gyermek után is elengedik az anyák diákhitel-tartozásának...
Grandiózus tervekkel állt elő a lengyel kormány nyugdíjügyben, az új elképzelés szerint az amerikai vagy a brit piacon már évek óta jól működő foglalkoztatói nyugdíjprogramot indítanának, amelytől évente 20 milliárd zloty (mintegy...
A General Electric (GE) korábbi magyarországi elnöke, Jörg Bauer cége veszi meg a GE európai, közel-keleti, afrikai és törökországi fényforrásüzletágát, valamint globális autólámpa-üzletágát, a cég Tungsram Csoport néven működik a jövőben.
A Valentin-napot általában mindenki a szerelmével kettesben tölti: romantikus vacsora, virág, meghittség. Ezzel szemben a First Lady a szerelmesek napját távol a férjétől, kórházban lévő gyerekek között töltötte.
Az Alapjogokért Központ kutatása szerint beigazolódtak a korábbi félelmek, mert az ENSZ úgy gondolja, hogy a migráció valamennyi formája feltartóztathatatlan, de pozitív folyamat, ezért a migránsokat informálni, a folyamatot pedig tervezni és "menedzselni" szükséges
Jövő hét kedden, február 20-án ismerteti 2017. negyedik negyedéves gyorsjelentését a Mol. A vállalat hagyományos elemzői konszenzusa alapján a tisztított EBITDA ezúttal elsősorban a kutatás-termelés és fogyasztói szolgáltatások üzletágaknak...
A jövőben jóval magasabb bírságokkal számolhatnak a vállalkozások a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által indított versenyfelügyeleti eljárások esetén. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a GVH számos olyan lehetőséget kínál a vállalkozásoknak, amelyekkel hatékonyan csökkenthető a bírságkitettség.
Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-áig.
Több hónapja kering a pletyka arról, hogy a Western Union a Ripple nevű kriptodevizával kísérletezik, most hivatalosan is megerősítették, hogy igaz, amit régóta sejteni lehetett - írja a Bloomberg. Hikmet Ersek, a Western Union vezérigazgatója...
2017-ben 9%-kal csökkent az uniós országokból Nagy-Britanniába érkező orvosok száma és egyúttal nyolcéves mélypontról beszélhetünk - számol be a Bloomberg. A hírügynökség egyúttal egyedi példákkal támasztja alá, hogy ez is a Brexit-folyamattal...
Szőcs Emőke a 77. helyen végzett a női sífutók 10 kilométeres szabadstílusú számában, melyet norvég sportoló nyert meg a phjongcshangi téli olimpia csütörtöki napján, de meglepetésre nem Marit Björgen, minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja, hanem Ragnhild Haga.
Bár a gazdasági és a tőkepiaci felívelő ciklus kései fázisában járunk, hiba lenne zárni a pozíciókat és elmenekülni a piacokról, mert akik a ralinak ebben a szakaszában már nem vesznek részt, azok hosszútávon komoly hozamról mondanak...
Demeter Márta a honvédelmi és belügyminiszternek tett fel kérdéseket a január 15-én Kállósemjénnél leszállt repülőgépről. Mutatjuk, milyen válaszokat kapott.