Bizalmi vagyonkezelési szolgáltatást indít az Apelso Trust Zrt., a cég arra számít, hogy a Magyarországon élő tehetősebb családok és magánszemélyek vagyonának megőrzésében játszhat fontos szerepet.
Az aktuális politikai kihívások értékeléséről, valamint a jobbközép pártok közötti összefogás erősítéséről volt szó a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) éves konferenciáján Madridban, ahol megválasztották a szövetség új elnökét is - összegezte a tanácskozás eredményeit Novák Katalin, Fidesz alelnök, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek…
Háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetést kért a török ügyészség egy isztambuli taxisofőrre, aki az ideálisnál jóval hosszabb útvonalon jutatta célba utasát - jelentette szerdán az Ihlas török hírügynökség.
Kelemen Hunor szerint az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének alkalmazását vizsgáló szakértői testület legújabb jelentése is azt tükrözi, hogy Románia nem tekinthető modellértékű országnak a kisebbségi közösségek védelme tekintetében, és nincs rendezve a magyar kérdés az országban
De Gea bravúrjai hoztak fényt az MU-nak a sevillai éjszakában A játék képe alapján kijelenthető, a Manchester United elérte célját, gól nélküli döntetlent ért el a Sevilla vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén
Úgy alakult a sevillai meccs, ahogy azt José Mourinho valószínűleg megálmodta: színtelen, szagtalan, legkevésbé közönségcsalogató mérkőzésen a United lehozta 0-0-ra az összecsapást.