Egyedül Magyarország nem vesz majd részt abban az összeurópai konzultációban, amit a francia elnök kezdeményezett. Szijjártó Péter szerint azért, mert a magyar kormány már kikérte az állampolgárok véleményét, így, szerinte Macronnak nem kell eljátszania, hogy feltalálta a meleg vizet. További részletek a videóban.
Vörös színbe borult a római Colosseum világban üldözött és meggyilkolt keresztényekre emlékeztetve, amihez a szíriai Aleppo és az iraki Moszul templomai is csatlakoztak a Vatikánnal együtt.
A tegnapi tüntetésen a diákok bejelentették, vitát rendeznek az oktatás megreformálásáról. Erre meghívták a parlamenti frakciók miniszterelnök-jelöltjeit. Négyből hárman igent is mondtak. További részletek a videóban.
A KSH legfrissebb adatai szerint összesen 14 389 ezer új lakás épült, ami 44 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest és 2010 óta a legmagasabb érték. A lakásépítési engedélyek száma is jelentősen, éves szinten 20 százalékkal 38 ezerre emelkedett
Az Északi-sarknál jóval melegebb lesz, mint Magyarországon - jellemezte a várható időjárást szombaton Facebook-oldalán a meteorológiai szolgálat, amely az extrém hideg miatt vasárnapra több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki. ...
Ne keseredjünk el, ha néhány hét kemény munka után elfáradtunk és feladtuk az újévi fogadalmunkat: nem bírtuk tovább a szigorú diétát, képtelenek voltunk minden reggel futni, vagy munka után nem maradt már erőnk tornázni.
A legfelsőbb német közigazgatási bíróság nem döntött a dízelbotrány ügyében, kedden hozhat precedens értékű ítéletet abban az ügyben, amelyben egy német környezetvédő szervezet a dízelmotoros autók többségének kitiltását kéri a nagyvárosok központjából.
Az IKEA Magyarország a 2017-es pénzügyi évet kimagasló bevétellel, 61 milliárd forintos forgalommal zárta, illetve hosszú előkészület után, nyáron megnyitotta harmadik magyarországi áruházát Soroksáron. Erről és egyéb eredményeiről, illetve terveiről számolt be az IKEA vezetősége tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.
Hajnalig tartó romantikára, meghitt hangulatra vagy épp zenés bulira vágyik vagy egy családi csobbanást szeretne? Európában nemcsak mennyiségében, hanem minőségében is egyedülállóak vagyunk a fürdőzés terén, ráadásul kedvenc programunkra nemcsak nappal, de egyre több fürdőnkbe éjszaka is elmehetünk.
A Fidesz-KDNP-nek kiemelten fontos a vidéki gazdatársadalom erősödése, a családi gazdaságok segítése és az ellenük irányuló támadások visszaverése - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszafüreden.
Ásó, kapa, nagyharang: általában kislánykoruk óta erről álmodozik a nők többsége, legalábbis a társadalom nagyja szerint. A britek ezzel szemben nemrégiben bebizonyították, hogy egy párkapcsolaton belül a férfiak előbb vezetnék oltár elé kedvesüket, mint hogy a nők öltsék fel a fehér ruhát.
Továbbra is első fokú riasztás van érvényben az ország nyugati részén. E szerint a következő órákban ott hófúvásokra kell számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnapra pedig első fokú figyelmeztetést adott ki ugyancsak hófúvásra, továbbá az extrém hidegre is.
Előreláthatólag néhány napon belül újra lesz ellátás a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyermekosztályán - közölte az intézmény honlapján.
Lelkes önkéntesként segíti a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkáját Domina Eszter (35), amióta 6 évvel ezelőtt kimentették Luca nevű vizsláját egy bányajárat aknájából.
- Kiszolgàlta a szurkolókat a téli első Ferencváros és a bajnoki címvédő Bp. Honvéd a labdarúgó NB I első tavaszi - hóeséses - fordulójában. A Fradi 5-2-re győzött és tartja első helyét a 20. forduló után.
Felkészülten várja már a nagypapaszerepet Benkő Péter (70). A színművész lelkesen mesélt kiegyensúlyozott magánéletéről, de elárulta, hogy farmja mellett a színházról sem mondott le.
Birgit Van Hout szerint Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egészen másféle álláspontot szokott képviselni, mint amilyen politikát belföldön folytat.
Aba Béla poszterei és könyvborítói hozzátartoznak az elmúlt fél évszázadhoz, különösen a rendszerváltozás eseményeihez, amelyeket sok tekintetben meg is határoztak - mondta W