Évente mindössze 2 százalék az esély arra, hogy valamilyen szuperkatasztrófa történjen a világgal – ez nem csak az egyes országokat, de a gazdaságot is romokba döntheti. A világ legnagyobb befektetője, Warren Buffett azonban nem aggódik – a vagyona ugyanis akkora, hogy nyugodtan átvészelhet bármilyen katasztrófát. Azt azonban elárulta, hogy ehelyet
Elképesztő mennyiségű árut mozgatnak és szállítanak minden egyes percben azok a globális jelenléttel bíró áruszállító cégek, akiknek köszönhetően mára gond nélkül tudunk a világ bármely tájáról csomagot rendelni vagy küldeni....
Új információk birtokába jutott a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló jogi eljárásai folyamán, amelyek ismeretében – a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében – kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben.
Billy Graham amerikai evangelista pásztor 99 esztendősen hunyt el észak-karolinai iotthonában, ma Charlotte-bab, a gyermekkori otthona mellett felépített, és róla elnevezett könyvtárba szállították ünnepélyes keretek között a holttestét, hogy ott búcsúzhassanak el tőle tisztelői.
Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 240,09 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 898,78 ponttal, 2,30 százalékkal alacsonyabban.
Márciusig megállapodhat a lengyel kormány és a brüsszeli Európai Bizottság a jogállamiság lengyelországi helyzete körüli vita lezárásáról - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. A lap emlékeztetett arra, hogy a Lengyelországgal...
Tizenegy óráig összesen 10326 ember adta le a szavazatát a mai, vásárhelyi polgármester-választáson, ami azt jelenti, hogy a választópolgárok több mint 28 százaléka, már letette a voksát valamelyik jelölt mellett.
Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya és tanácsadója úgy tűnik, nagy rajongója a téli sportoknak. a fotók a férfi négyesbob versenyen készültek róla. Az egyik versenyző még az érmét is a nyakába akasztotta, ráadásul ő vezeti az olimpia záróünnepségén részt vevő amerikai küldöttséget.
– Újra szingli Baukó Éva (34)! A Való Világ egykori játékosa a közösségi oldalán adta hírül, kiadta titokzatos szerelme útját. Pedig korábban úgy nyilatkozott a Blikknek, ez most szerelem.
Egy hét van már csak hátra az olaszországi választásokig. Továbbra is a Silvio Berlusconi vezette jobboldali koalíció tudhatja a legtöbb támogatót maga mögött, ám kérdéses, hogy elegendő mandátumot szerez-e a párt a kormányzáshoz.
Szombaton hajnalban letartóztatták a kanadai síelőt, David Duncant, valamint feleségét és menedzserét is, amiért elloptak egy autót az olimpia helyszínén.
Donald Trump amerikai elnök finomított a tanárok felfegyverzésére vonatkozó álláspontján: míg eddig arra lehetett számítani, hogy szövetségi törvénytervezetet fog benyújtani a kongresszusnak az ügyben az iskolai tömeggyilkosok elrettentésére, egy szombati Twitter-üzenetében kijelentette, hogy a tanárok felfegyverzése a tagállamok feladata
Egy 20 évvel ezelőtti gyermekgyilkosság tettesének felkutatásához DNS-tesztek tízezreinek elvégzését kezdték meg a holland rendőrség szakemberei: 21 500 - 18 és 75 év közötti - férfit szólítottak fel a helyi hatóságok a német-holland határ térségéből, hogy jelentkezzenek önkéntesen mintavételre.
A téli olimpián 15 sportág 102 versenyszámában avattak győztest, az éremtáblázat élén Norvégia zárt, a magyarok egy arannyal holtversenyben a 21. helyen végeztek.
Márciusig megállapodhat a lengyel kormány és a brüsszeli Európai Bizottság a jogállamiság lengyelországi helyzete körüli vita lezárásáról - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Azért büntetik a szavazók a baloldalt Magyarországon és a Nyugaton is, mert az a baloldal ígér társadalmi igazságosságot, amelyik felborította a jóléti szociális modelleket – jelentette ki Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
Bekerülhet a következő német szövetségi kormányba Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) legfőbb párton belüli ellenlábasa, a CDU konzervatív irányzatát és fiatal nemzedékét képviselő Jens Spahn - jelentette vasárnap...
A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmányból azt a kitételt, amely szerint az ország elnöke és az alelnöke csupán két ciklusra választható meg - közölte vasárnap a Hszinhua kínai...
Sűrű lesz a jövő hét, kedden kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa. Emellett számos munkaerőpiaci és beruházási adat is érkezik majd a hét folyamán, egyebek mellett képet kapunk a foglalkoztattosgáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelmi forgalomról is. Ezeket a dátumokat mindenképp vésd fel a naptárba!
Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.
Az elmúlt napokban több hír is megjelent arról, hogy milyen rossz állapotban van az M1-es autópálya, vannak szakaszok, ahol méterenként követik egymást a hatalmas kátyúk. Megnéztük, hogy milyen lehetőségei vannak, aki kifejezetten kátyúkárra...