A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon.
Újabb szintre lépett a magyar-kazah együttműködés, a két ország közötti stratégiai partnerség lehetőséget teremt a gazdasági kihívások megvitatására - jelentette ki Varga Mihály a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács ülésén.
A 20 évesen már 14-szeres világbajnok Ledecky valamennyi érmét gyorsúszásban nyerte világversenyeken, vegyesúszásban eddig nem ért el kimagasló eredményt.
Valós veszély, hogy szabályozás hiányában Magyarország a német városokból kitiltott dízel üzemű gépkocsik temetőjévé válik - közölte a Portfolio elemzője, Szandányi Levente. A lipcsei szövetségi bíróság ugyanis úgy döntött úgy, hogy ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi dízeles autókat a szennyezett levegőjű német városokból. Az elemző szerint n
Klaus Iohannis szerint olyanok fogtak össze a korrupcióellenes ügyészség lejáratására és politikai felügyelet alá helyezésére, akik ellen a vádhatóság bűnvádi eljárást indított.
Az autós káresetek negyedét a követési távolság be nem tartása okozza. A nők leggyakrabban parkolási, a férfiak az elsőbbségadás be nem tartásából fakadó károkat okoznak.
Hétfőn száznégy éves korában elhunyt a New York állambeli Roslyn Harborban Benjamin Melniker amerikai filmproducer, aki közel harmind éven át rendezte a Batman-filmeketet.
Kudarccal zárult a Damaszkusz környékére meghirdetett részleges fegyverszünet első napja. A kijelölt „humanitárius folyosón” egyetlen lakos sem hagyta el az ostromgyűrűt, miközben kiújultak a harcok. Ezért egyaránt okolják a lázadókat és a szíriai kormányt és orosz szövetségesét.
Tisztességes bérek és munkafeltételek biztosítását, valamint a szakszervezeti jogok visszaállítását, valamint új sztrájktörvényt ígért kormányra kerülése esetén Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután szerdán találkozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetőivel
Új eszköz jelenthet megoldást a termelőknek és a vállalkozásoknak, akiknek eddig nem állt rendelkezésére hatékony és humánus módszer a madarak távoltartására.
Komoly fejtörést okozhat Donald Trumpnak a kínai alkotmánymódosítás, amely lehetővé teszi Hszi Csin-ping számára, hogy akár élete végéig vezethesse az országot – írja elemző cikkében a CNN.
A Láthatás pengeéles és nagyon pontos alkotás: szinte eszköztelenül, a végletekig lecsupaszítva mutatja be azt, hogy egy elvált házaspár harca milyen feszültségeket kelt a gyerekekben.
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Sok országban fog emelkedni a nyugdíjkorhatár az elkövetkezendő években. A folyamat összhangban van a várható élettartam emelkedésével, illetve ennek segítségével válhat anyagilag fenntarthatóvá a nyugdíjrendszer. Számos országban...
A népszerű hazai online véleményvezérek – Nánási Pál, Ada, Szilágyi Szilvi, Czene Kitti, a Fifty Pairs of Shoes szerzője, Nagy Vivien – a Huawei Akadémián hasznos tippeket adtak, amelyeket nemcsak a kezdő közösségioldal-tulajdonosoknak érdemes megfogadniuk, hanem a profiknak is.
Lázár Bence családja a Sport TV Facebook-oldalán keresztül osztotta meg, mikor lesz az egykori újpesti labdarúgó temetése. Alább a csatorna oldaláról változatlanul közöljük a család tájékoztatását Bence temetése kapcsán.
DK: Polt Péter jelenjen meg az Elios-ügyet vizsgáló alternatív bizottság előtt! A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy a jövő héten jelenjen meg az Elios-ügyet vizsgáló alternatív parlamenti bizottság előtt, és ott válaszoljon a neki feltett kérdésekre