A hitelintézetek 694 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el 2017-ben, 37,8 százalékkal többet az előző évi 503 milliárd forintnál, az adózott eredmény 209 milliárd forinttal, 49,5 százalékkal 632 milliárd forintra emelkedett – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.
Megfelelt az élelmiszerbiztonsági előírásoknak az a 24 búzaliszt-termék, amelyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgált Szupermenta februári tesztjén - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
Jelentős változás jön az idei évtől a legnagyobb hazai fesztiválok fizetési rendszerében - tudta meg a Portfolio. A lényeg: fesztiválkártyák helyett a karszalagba épített chippel tudnak fizetni a látogatók. Idén már működni...
Süli János úgy fogalmazott: a döntések megszületése után a NAÜ szakmai támogatást biztosít a végrehajtáshoz annak érdekében, hogy a létesítmények biztonságosan épüljenek meg.
Év elejére teljesen megújultak azok a törvények, amelyek az adóellenőrzéseket, adópereket szabályozzák. A terület újra-szabályozása a teljes ellenőrzést érinti, az első pillanattól a bírósági szak lezárásáig. Mivel a NAV évente közel 30 ezer ellenőrzést folytat le, ennek során pedig mintegy 500 milliárd forint adóhiányt és majdnem ugyanekkora össze
Idén is négy magyar régió került fel arra a listára, ami az Európai Unió 20 legalacsonyabb egy főre jutó GDP-t termelő térségét összegzi. Jobbára bolgár, román és lengyel térségekkel osztozunk az utolsó helyeken. Egyetlen magyar...
Kiszivárgott értesülések szerint egy friss ENSZ-jelentés azzal vádolja Észak-Koreát, hogy segítette a szíriai vegyifegyver-programot. Phenjan állítólag saválló paneleket, szelepeket, csöveket értékesített Szíriának, ahol azokat, a vegyi fegyvereket előállító üzemek létrehozására használhatták. A napokban az is kiderült, hogy a ’90-es években az ész
A sertéstartás jövőjét illetően bizakodásra ad okot, hogy az előző évhez képest lényegesen kevesebb anyakocát vágtak le az országban, számuk az előző évi 105 700-ról 83 600-ra csökkent.
Az ukrán hatóságoknak az a feladatuk, hogy az ungvárihoz hasonló eseteket megelőzzék. Nemzetközi szinten pedig elvárható, hogy társult ország révén Brüsszel ebben a témában megszólaljon.
Azt eddig is érezni lehetett, hogy jópár fontos vitapontot a szőnyeg alá söpörtek a felek a Brexit-tárgyalásokon, miközben a britek azon őrlődnek, hogy milyen legyen az uniós viszonyrendszerük a jövő évi EU-s kilépés után. Ma viszont...
A nyilvántartott álláskeresők száma 7,3 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt. Számuk a januári zárónapon több mint 20 ezer személlyel volt kevesebb, mint egy éve.
Idén is négy magyar régió került fel arra a listára, ami az Európai Unió 20 legalacsonyabb egy főre jutó GDP-t termelő térségét összegzi. Jobbára bolgár, román és lengyel térségekkel osztozunk az utolsó helyeken. Egyetlen magyar...
Óriási csodára van szükség ahhoz, hogy ismét legyen magyar focicsapat a Bajnokok Ligája főtábláján. A legrangosabb európai kupasorozat átalakul, a módosítás pedig enyhén szólva sem könnyíti meg az NB I legjobbjának dolgát.
Csaló módon szerzett brazil útlevelekkel több országban is járt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és apja is – sugallja öt vezető nyugati hírszerzési forrás. Az illetékesek a Reuters hírügynökségnek erősítették meg az állítást és mutatták be az útlevelek másolatait.
Heteken belül meg kell érkeznie Ukrajnába az első védelmi célú fegyverszállítmánynak az Egyesült Államokból - közölte az ukrán elnök szerdán Kijevben tartott évindító sajtóértekezletén.
Új pénz a semmiből teremtődik, amikor például hitelt veszünk fel, és a semmivé lesz, amikor azt visszafizetjük. Ezért nem a "pénzügyi háttérhatalom", de még csak nem is a jegybankunk a felelős, hanem döntően az olyan kereskedelmi bankjaink...
Megbénította Európa nyugati részét a tél végéhez képest szokatlanul intenzív hidegfront, amit a svédek „hóágyúnak”, a hollandok „szibériai medvének”, a britek pedig csak „keleti bestiának” neveztek el. Vannak szakértők, akik szerint a szélsőséges időjárás az északi sarkkör felmelegedésének eredménye. A fölötte lévő állandó ciklon, az úgynevezett po
Új belépőmodell érkezik a Lexus kínálatába, amely a városi crossover szegmenst erősíti a japán gyártónál. Nagyobb sikere lesz vajon az UX-nek, mint eddig a CT-nek?
Februárban eljött a régóta várt korrekció, a magyar befektetési portfóliókat kezelő szakemberek viszont régóta számítottak már a visszaesésre. A jövővel kapcsolatosan viszont nagyon megoszlanak a vélemények: van, aki szkeptikus a részvények...
Már a napirend témáiról, illetve azok sorrendjéről is vita alakult ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke nem értett egyet a Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági elnök által kezdeményezett napirenddel.
157 millió euróért adja el az OMV a pakisztáni upstream egységét. A bécsi székhelyű nemzetközi olajtársaság, az OMV értékesíti a pakisztáni upstream egységét a Dragon Prime Hong Kong Limited számára. Az eladási ár 157 millió euró...
Már a napirend témáiról, illetve azok sorrendjéről is vita alakult ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke nem értett egyet a Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági elnök által kezdeményezett napirenddel.
A 20. század leggazdagabb fáraólelete volt Tutanhamon sírjának megtalálása. Bár a sírt 1922-ben találták meg, a legbelső sírkamrába 95 éve, 1923 februárjában jutottak be. Ennek állít emléket a Blikk e heti sorozata.
Helybenhagyta a Kúria szerdán a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) múlt pénteki határozatát, amelyben elutasította a Patyi András, az NVB elnöke tisztségei összeférhetetlenségének megállapítása iránti indítványt.
Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész búcsúztatását március 7-én, szerdán 15 órakor tartják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - közölte a Vígszínház szerdán az MTI-vel.