2018. február 6. kedd

febr. 6
13:32
Vírus árnyékolhatja be a téli olimpiát (Alternatív Energia)
Egyelőre vizsgálják a fertőzés okát, a helyszínen kapható élelmiszereket és a vizet is ellenőrzik.
febr. 6
13:33
Vírus okoz káoszt a téli olimpián (Infostart)
A terveknek megfelelőn, jól haladnak a phjongcshangi téli olimpia utolsó előkészületeivel a szervezők, ugyanakkor komoly feladatuk akadt a közreműködők körében terjedő norovírus megfékezésével, illetve a hideg idő okozta kellemetlenségek csökkentésével kapcsolatosan.
febr. 6
13:33
Nagykoalíció: még mindig nincs konszenzus fontos kérdésekben (HírTV)
Merkel, Seehofer és Schulz pártja eredetileg vasárnap éjfélig szeretett volna egyezségre jutni.
febr. 6
13:33
450 millió forintból megújul a nagykőrösi szakkórház (ProfitLine)
Négyszázötvenhatmillió forint állami és uniós forrásból megújul a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Pest megyei településen tartott keddi sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy soha ekkora fejlesztést nem látott még a Közép
febr. 6
13:34
Túl sikeresek voltak, kihaltak (Alternatív Energia)
Gyors elterjedésük és jó alkalmazkodó képességük lehetett a dinoszauruszok veszte.
febr. 6
13:36
Ennek a cipőnek a kinézeténél már csak egy szomorúbb tulajdonsága van (Player)
Héj Crocs, kezedben a fegyverrel, mondd hova mész?
febr. 6
13:36
Bizarr szokás: Celine Dion minden este kezet fog elhunyt férjével (Femcafe)
Egyáltalán nem félt erről beszélni.
febr. 6
13:36
Tulajdonost váltott a Főnix-Med (vg.hu)
Megvásárolta az Affidea Diagnosztika Kft. a Főnix-Med Zrt.-t és leányvállalatát, ezzel a csoport a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok mellett mintegy 30 szakorvosi területen járóbeteg-ellátást és országos lefedettségű vállalat-egészségügyi szolgáltatásokat is kínál – közölte Leitner György, az Affidea Kft. ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sa
febr. 6
13:39
Az ENSZ vizsgálja a szíriai klórgáztámadásokat (ATV)
Az ENSZ háborús bűncselekményekben illetékes szakértői vizsgálják azokat a jelentéseket, amelyek szerint nemzetközi egyezmények által tiltott, klórgázzal töltött bombákat vetettek be civilek ellen Szíriában az idlíbi Szarakib és a kelet-gútai Dúma településeken - közölte kedden Genfben Paulo Pinheiro, a Szíriával foglalkozó független ENSZ-vizsgálób
febr. 6
13:39
Törökország nem vásárol külföldről olyan védelmi ipari terméket, amelyet maga is elő tud állítani (hirado.hu)
Törökország a vészhelyzeteket kivéve nem vásárol készen külföldről olyan védelmi ipari terméket, programot, rendszert, amelyet maga is meg tud tervezni, ki tud fejleszteni és elő tud állítani – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan államfő kedden Ankarában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.
febr. 6
13:39
Kockázatos a gyorskölcsön (AQUA)
Nem várt költségekkel találhatják szembe magukat az úgynevezett gyorskölcsönt igénylők. A kényelmi szolgáltatásokkal akár a kétszeresére is emelkedhet a visszafizetendő összeg, ráadásul a késedelmes törlesztés és a futamidő átütemezése is több ezer vagy több tízezer forintjába kerülhet az ügyfeleknek.
febr. 6
13:45
Elon Musk az űrbe lövi ki a sportkocsiját (Infostart)
Elon Musk a világ legerősebb rakétájával akarja az űrbe feljuttatni a saját sportkocsiját. Úgy tünik az engedélyt is megkapta erre a vállalkozásra.
febr. 6
13:45
Nagyon kemény, amit megkövetel Katalin hercegnétől. Vilmos herceg nem engedhet belőle (Blikk)
Nem túlzás ez?
febr. 6
13:45
Tisztítótűz söpör végig a világon - Drámai esés jöhet ma (Portfolio)
Az elmúlt napok esése pánikszerű zuhanásba csapott át a tőzsdéken hétfőn, érdemi javulás pedig kedden sem látható a részvénypiacokon. A magyar tőzsde is gyengén teljesít, a BUX értéke közel 2 százalékos mínuszban van, a befektetők...
febr. 6
13:45
Bármikor robbanhat a helyzet Gázában (hirado.hu)
Újabb háború a Közel-Keleten? Az izraeli vezérkari főnök a hét végén arról tájékoztatta az izraeli polgári vezetést, hogy szerinte megnőtt az esélye egy újabb gázai nyílt fegyveres konfliktusnak.
febr. 6
13:47
Megszólalt egy szervizes, akinél VV Fanni mobilja volt eltűnése előtt (Blikk)
Nemrég a rendőrség lefoglalta VV Fanni régi mobiltelefonját, amelyet lecserélt egy újabb készülékre. A készüléket egy szervizben találták meg, ahova Fanni még novemberben, eltűnése előtt adta be.
febr. 6
13:48
Válassz egy szívet és megtudhatod, hogyan fog telni a Valentin napod (Blikk)
Te melyiket választottad?
febr. 6
13:48
Még várják a jelöléseket a Kopp–Skrabski-díjra (hirado.hu)
A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány idén is pályázatot hirdet a Kopp–Skrabski-díj elnyerésére.
febr. 6
13:48
A koreai lapok is a Liu testvérekkel foglalkoznak (m4sport.hu)
Egy koreai újságban mutatták meg, ismerik a helyi illemet.
febr. 6
13:49
Ön megkapta? Sok százezer magyar kap több fizetést a napokban (Blikk)
Sok százezer magyar ember számlájára érkezik magasabb fizetés ezekben a napokban, azon béremelések alapján, amelyek január 1-jén léptek életbe - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.
febr. 6
13:50
Egy perc alatt klinikai szintű EKG-t készít a magyar fejlesztésű eszköz (hirado.hu)
Szívdiagnosztikai szolgáltatással bővült az Idősügyi Infokommunikációs Program.
febr. 6
13:50
Vírus okoz gondot a téli olimpia helyszínén (m4sport.hu)
A katonaság segítségét kérték.
febr. 6
13:51
Vége! Ez lesz az utolsó, nem lép többé színpadra a világhírű énekes (Blikk)
Összetörtek a rajongók.
febr. 6
13:51
Már az előtt feladhatja újabb háborúját Magyarország, hogy egyáltalán elkezdődne (Portfolio)
A nemzetközi környezet változásának köszönhetően intenzív emelkedésnek indultak a magyar hozamok, a tízéves referenciaérték már 70 bázispontot ugrott az év elejéhez képest. Pedig az MNB épp most venné fel a harcot a hosszú hozamok...
febr. 6
13:51
A horvát kormányfő szerint is a legfőbb feladat a schengeni határok megvédése (hirado.hu)
Az Európai Unió külső határainak védelme az unió egyik legfőbb feladata – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden. Plenkovic szerint Horvátország nem schengeni tagországként már bizonyította, hogy hozzájárul a külső határok védelméhez.
febr. 6
13:51
Egy pillanatra nem figyeltünk oda, erre Brüsszelben megint határokat bontottak le :( (444.hu)
A fogyasztók egy csomó termék esetében hamarosan szabadon választhatnak, hogy honnan rendelnek a neten, ugyanis az EU-s államban működő kereskedők többet nem szűrhetnek lakóhely szerint.
febr. 6
13:52
Jobbik: Növelni kell az apák szerepvállalását a gyermeknevelésben (hirado.hu)
A Jobbik növelné az apák szerepvállalását a gyermeknevelésben – közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 6
13:53
Szörnyű hír jött: Meghalt az Argo-filmek sztárja (Blikk)
Tragédia történt.
febr. 6
13:54
Tovább tárgyal a mentelmi bizottság Gyurcsány vagyonáról (hirado.hu)
Még nem hozott döntést az Országgyűlés mentelmi bizottsága Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatáról, azonban hétfői ülése után áttekintette az exminiszterelnökhöz kapcsolódó beadványokat, írta meg a Magyar Idők.
febr. 6
13:55
Kiderült: gyógyíthatatlan betegséggel küzd az énekesnő (Blikk)
Ezért mondta le koncertjeit.
febr. 6
13:56
DK: valamennyi magyar nyugdíjat kapó ukrán iratait vizsgálják meg! (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció arra kéri a belügyminisztert, hogy vizsgálják felül az összes olyan ukrán állampolgár dokumentumait, akik magyarországi nyugdíjat kapnak.
febr. 6
13:57
Mit csinál a forint a piaci viharban? (Portfolio)
Minimális mértékben gyengült a magyar deviza a piaci vérzivatar közepette hétfőn, így kicsivel 310 felett indítja a keddi napot. A menekülődevizákon viszont látszik a hangulat romlása, a svájci frank és a japán jen is erősödéssel...
febr. 6
13:57
Kreml: Moszkva senkit se fenyeget (ATV)
Nem szolgáltathat alapot más országoknak az aggodalomra, ha orosz fegyvereket orosz területre telepítenek, mert Oroszország senkit se fenyeget - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
febr. 6
13:57
Szeles Mónika milliárdos férje nem hajlandó ingatlanadót fizetni, mert a kanadai ludak teleszarják a kertjét (444.hu)
Tom Golisano most már legalább akkora ellensége a ludaknak, mint az ingatlanadónak.
febr. 6
13:57
Keserédes ezüstérmek után (Azenpenzem)
Magyarország az eddigi huszonkét téli olimpia egyikéről sem hiányzott, ám egyszer megesett, hogy csupán egyetlen versenyző alkotta a „csapatunkat”. Aranyérmünk egyelőre nincs a téli ötkarikás játékokról, versenyzőink eddig két ezüstöt és négy bronzot szereztek, ám bizakodhatunk, hogy a pénteken kezdődő phjongcshangi seregszemlén ezen a statisztikán
febr. 6
14:00
Erdogan kiakadt: hazudnak az amerikaiak? (Privátbankár)
A török miniszterelnök szerint nem hihetők az amerikai kormány kijelentései.
febr. 6
14:03
Veszélyes a nyilvános wifi? (Alternatív Energia)
A kiberkoordinátor óvatosságra int.
febr. 6
14:03
Csökkent a kezdeti nagy mínusz az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Délre csökkent a vezető nyugat-európai tőzsdék vesztesége a kezdeti 3 százalékot meghaladó mínusz után.
febr. 6
14:03
Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma (WebBeteg)
A modern diagnosztikai berendezéseknek köszönhetően tovább javítható a statisztika - mondta a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese.
febr. 6
14:03
Gyorshír: Elmarad a királyi esküvő (ATV)
Mako, japán hercegnő 2020-ra halasztotta eljegyzését a megfelelő előkészületek hiánya miatt – jelentette be a CNN-nek a császári udvar.
febr. 6
14:03
Mustang evolúció két percben! (Autónavigátor)
Mikor jelent meg a legelső Mustang? A legtöbben valószínűleg tudják, hogy valamikor az 1960-as években, ám a pontos dátum sokszor
febr. 6
14:03
Ijesztően sokat pötyögnek telefonjaikon a magyarok (Pénzcentrum)
A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek. Pedig a magyarok több mint fele a vécére is gyakran az okoskütyüjével megy, 45 százalékuk...
febr. 6
14:05
Közpénz a semmiért: tulajdonosait sem érdekli a 642 milliós Onbox (Alternatív Energia)
Az elektronikus levelezés forradalmasítását ígérte az „E-mail 2.0” nevű projekt.
febr. 6
14:06
Csíkos sütemény (Mindmegette)
febr. 6
14:06
Együtt vannak: Sok évnyi barátság után összejött az RTL két sztárja (Blikk)
Erre vártak eddig!
febr. 6
14:06
Ha megállunk, lejtmenet következik (Kreatív Online)
Interjú Biró Lászlóval, a Mediator Group operatív igazgatójával arról, hogyan lehet gyorsan nagyot nőni, miben lehet elakadni, és hogy mi a véleménye a versenyekről.
febr. 6
14:06
Az emberi öntudat egy ősi vírusnak köszönhető? (Blikk)
Két új tanulmány megállapításai szerint a fejlett emberi gondolkodást egy ősi vírusnak köszönhetjük.
febr. 6
14:06
Összeírják a gyümölcsültetvényeket, kötelező nyilatkozni (Adózóna)
Február 14. és április 16. között gyümölcsösültetvény-összeírást tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – jelentette be sajtótjákoztatón Tóth Péter, a KSH mezőgazdasági statisztikai osztályának tanácsadója. Február 14. és 28. között online is ki lehet tölteni a kérdőíveket, a www.emezo.ksh.hu weboldalon. Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, ezért az érintettek számára a válaszadás…
febr. 6
14:06
Fadoktorok - Kisfilm a fővárosi kertészek mindennapjaiból (Édenkert)
Igazán izgalmas dologba vágtak a Főkert munkatársai: videósorozatban mutatják be a legrégebbi kertész cég kulisszatitkait. A Fadoktorok című epizódban a FŐKERT favédelmi munkacsoportjának munkáját mutatják be.
febr. 6
14:07
Áll a bál a Forma-1-ben, rájuk cserélték a rajtrácslányokat (Ripost)
Megosztotta a tábort a reform. Így indokolták a búcsút a gyönyörű bombázóktól.

Keresés