Visszalépett az országgyűlési képviselői jelöléstől, nem indul a körzetben és kilép az MSZP-ből is Hiesz György, Gyöngyös polgármestere - közölte a heol.hu kedden.
A klímaváltozás hatásai a növények érzékenységét is növelik. Ezzel összefüggésben a Generali csak tavaly közel 1500 mezőgazdasági kárt térített meg: egy Baranya megyei gazdaságnak például közel 100 millió forintot fizetett ki a biztosító a jégeső okozta károk után, de a tavaszi fagy is komoly bajokat okozott, főleg a gyümölcstermesztőknek.
Magyarország nem lesz bevándorlóország, soha nem fogadott be és nem is fog befogadni illegális bevándorlókat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, azon a sajtótájékoztatón, amit Ivan Korcok, szlovák külügyi államtitkárral tartottak kedden.
Törökország segítségét kérte az orosz védelmi minisztérium a terroristák által a hétvégén Szíriában lelőtt Szu-25-ös harci repülőgép roncsainak megszerzéséhez – közölte kedden a tárca.
Már január 27-én – amikor a Dubajban rendezett rendkívüli AIBA-kongresszuson ideiglenes elnökké választották az üzbég Gafur Rahimovot – sejteni lehetett, hogy ebből még óriási botrány lesz. Úgy is történt: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Phjongcshangban ülésező végrehajtó bizottsága vasárnap vészjósló hangú ultimátumot intézett az amatőr ökölvívá
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 300 millió forintos adózás előtti nyereséggel zárta a tavalyi évet, a társaság összes bevétele 2017-ben az előző évhez hasonlóan alakult, meghaladta a 4,7 milliárd forintot - tájékoztatta kedden az MTI-t a cég vezérigazgatója.
Összességében 90 milliárd forint értékű infrastrukturális, kulturális, gazdasági, sport- és turisztikai célú fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern Városok Program (MVP) keretében Egerben, illetve a hevesi megyeszékhely környezetében – közölte megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden, országjárása egr
Törökország segítségét kérte az orosz védelmi minisztérium a terroristák által a hétvégén Szíriában lelőtt Szu-25-ös harci repülőgép roncsainak megszerzéséhez - közölte kedden a tárca.
Oroszlány – Testvére pirosat, ő pedig sárga kapott egy focimeccsen Oroszlányban, ezért nekirontott a bírónak és ököllel verte az arcát, rugdosta a combját.
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője megtagadta részvételét brüsszeli büntetőperének utolsó tárgyalási napján – közölte kedden a gyilkossági kísérlet ügyében eljáró belga bíróság.
Jelentős fejlesztésbe kezdett a Travel Service, amely bár a legnagyobb forgalmú ferihegyi légitársaságok közé tartozik, az utasok mégsem ismerik a nevét. A térség piacvezető charterszolgáltatója a napokban megkezdte flottája korszerűsítését: átvették az első Boeing 8 Max repülőgépüket, és hamarosan birtokon belül kerülnek a cseh nemzeti légitársasá
Miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium több körben is próbálta lebeszélni az Open Budget Survey nemzetközi átláthatósági felmérés jelentőségét, a tárca korábban aktívan részt vett a jelentés véleményezésében. Bemutatjuk, hogy...
A belga kormány az embercsempészet és a migránsok elleni fellépés jegyében három intézkedést jelentett be, miután egy autópálya melletti pihenőhelyen civil ruhás rendőrökre támadt félszáz migráns.
Veszélybe sodorhatja a napenergia lakossági termelésének és felhasználásának további bővülését, amennyiben az Európai Parlament által javasolt új villamosenergia-piaci szabályozás életbe lép. A tervezet ugyanis hasonló felelősségeket...
Hiesz György, Gyöngyös polgármestere bejelentette, hogy visszalépett az országgyűlésiképviselő-jelöltségtől, nem indul a körzetben. A város első embere könnyeivel küszködve jelentette be: kilép az MSZP-ből is.
Összességében 90 milliárd forint értékű infrastrukturális, kulturális, gazdasági, sport- és turisztikai célú fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern Városok Program (MVP) keretében Egerben, illetve a hevesi megyeszékhely környezetében – közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden, országjárása e
Szerbia és Montenegró 2025-ig csatlakozhat az Európai Unióhoz - állítja az Európai Bizottság egy kedden kiszivárgott anyag szerint. A Bloomberg által megszellőztetett dokumentum szerint a csatlakozás előtt javítani kell a jogállamiság...
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 300 millió forintos adózás előtti nyereséggel zárta a tavalyi évet, noha komoly beruházásokat hajtottak végre a cégnél és a keresetek is 15 százalékkal emelkedtek. A cég magyarországi árbevétele jelentősen meghaladta az előző évit, és jó hír, hogy az idei év legnagyobb beruházása a Budapest belvárosában megé
Januártól változtak az Országos Mikrohitel Program feltételei, továbbra is maximum 10 millió forint folyósítható projektenként a mikrovállalkozások számára, de egy vállalkozásnak egyszerre összesen 20 millió forint mikrohitele lehet a szerződések számától függetlenül – közölte a Baranya megyei Vállalkozói Központ kedden.
A nemzetközi környezet változásának köszönhetően intenzív emelkedésnek indultak a magyar hozamok, a tízéves referenciaérték már 70 bázispontot ugrott az év elejéhez képest. Pedig az MNB épp most venné fel a harcot a hosszú hozamok...
Olyan mértékben drágult a kötelező felelősségbiztosítások díja az elmúlt években és nőtt az autóállomány, hogy felmerülhet a 30 százalékos baleseti adó kulcsának mérséklése.
A kormány múlt év végi döntése alapján Óbuda-Békásmegyer önkormányzata 470 millió forintos támogatást kap, amelyet parkfejlesztésre fordíthat; a III. kerület a forrásból két parkot újít meg.
Teodor Melescanu román külügyminiszter kedden Bukarestben moldáv kollégáját fogadta hivatalában. Kijelentette, hogy Románia számára a Moldovával való viszony prioritást élvez és elsődleges fontosságú.