Csepel – Emberölés kísérletéért és lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt első fokon öt és fél évet, valamint közügyektől és fegyvertől való eltiltást kapott kedden délelőtt a Csepelen lövöldöző rendőr. A férfi előzetes letartóztatásba került.
Pajkaszeg lassan legendává válik. Kitalált helyről van szó, azonban valódi, magyar településen forgatják: Pilisszentléleken. A kocsma is igazi, meg az oda járó vendégek is. A stáb el is ment oda, együtt nézték meg a törzsvendégekkel az új évad első részét. Meg lehet versenyeztetni, melyik a jobb, a valóság, avagy a sorozat.
Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatáról még nem döntött az Országgyűlés mentelmi bizottsága, azonban a testület a tegnapi ülést követően áttekintette a DK elnökéhez kapcsolódó beadványokat.
A Kia számára idén kiemelkedően fontos lesz a jövő hónapban esedékes Genfi Autószalon, hiszen a svájci seregszemlén leplezik majd le a vadonatúj Cee’d-et. Mondanunk sem kell, a kompakt modellnek hatalmas szerepe van a koreaiak terveiben, így nem is csoda, hogy már majd’ egy hónappal a bemutató előtt elkezdik felhívni magukra a figyelmet. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, első körben egy rajzot…
Minden eddiginél többen neveztek az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre, amely a szülők, pedagógusok és a gyerekek figyelmét hívja fel a pénzügyi ismeretek szükségességére.
Megszólaltak a legfontosabb tőzsdei elemzőcég szakértői a tegnapi New York-i összeomlással kapcsolatban. John Hardy, a Saxo vezető devizapiaci elemzője szerint a mostani robbanás ijesztő ugyan, de látni lehet a folyamatok kereteit is. Peter Garnry részvénypiaci elemző pedig úgy látja, az alacsony volatilitás korszaka ért most véget.
Egyelőre nem aggódnak túlságosan a piaci korrekció és a hozamok emelkedése miatt az elemzők. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint a globális gazdaság jó állapotban van, és a cégek is kedvezően teljesítenek, ugyanakkor...
Megvásárolta az Affidea Diagnosztika Kft. a Főnix-Med Zrt.-t és leányvállalatát, ezzel a csoport a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok mellett mintegy 30 szakorvosi területen járóbeteg-ellátást és országos lefedettségű vállalat-egészségügyi szolgáltatásokat is kínál – közölte Leitner György, az Affidea Kft. ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sa
Hamarosan újabb részekkel jelentkezik a Mi kis falunk című sorozat. Ha igazi rajongó, akkor imádja majd a következő videókat, ugyanis bekukkanthat a kulisszák mögé, illetve olyan jeleneteket is láthat, amelyek sosem kerülnek adásba!
Úgy tűnik, Nicolás Maduro venezuelai elnök nem képes kezelni azt a válságot, amelybe országa belesodródott - mondta Rákóczi István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A hímvessző tumoros elváltozása viszonylag ritka, de kiemelkedő fontosságú az, hogy bármilyen aggasztó tünetet észlel, ne halogassa a problémát, azonnal forduljon orvoshoz.
Bár a tél végére még néhány hetet várni kell, a gazdálkodók már nagy erőkkel készülnek a tavaszi munkálatokra. Ennek részeként megkezdődött a tavaszi növények vetőmagjainak értékesítése is. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tavaszi kalászosok vetőmagjaira idén nettó 92 ezer forintos tonnánkénti árat határozott meg.
Egy friss kutatás szerint a forró tea és az alkohol fogyasztása is jócskán növeli a rák kialakulásának esélyét. Amennyiben pedig valaki mindkettő rabja, ennek esélye csak még nagyobb.
Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap a nemek közötti egyenlőtlenség problémája. Az egykor uralkodó, férfiközpontú világnézet ma már egyre kevésbé kiélezett. Részben a férfiak dominanciája az oka annak, hogy észázadokig tudott uralkodni a nőgyűlölet és maga az előítélet is. Az ez ellen való harc állandó.
Megvásárolta az Affidea Diagnosztika Kft. a Főnix-Med Zrt.-t és leányvállalatát, ezzel a csoport a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok mellett mintegy 30 szakorvosi területen járóbeteg-ellátást és országos lefedettségű vállalat-egészségügyi...
Koltai Lajos, vagy ahogy a szakmában kedvesen emlegetik, Sutyi nemrégiben igen rangos djíat kapott. Az első Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr életműdíj számára közös, múltbéli történéseket is jelent.
Kylie Jenner a napokban jelentette be, hogy megszületett a lánya. Ennek örömére apja, aki már nőként éli az életét, egy megható képet posztolt Instagram-oldalára, amelyben kedvesen azt üzente: „A lányom épp most adott életet egy kislánynak. Csodálatos érzés veled lenni ezen az úton. Ő is ugyanolyan gyönyörű, mint te voltál. Alig várom, hogy lássam
Újabb kommentárok jelentek meg az amerikai és európai piacokon látható esés kapcsán. Az elemzők szerint az elmúlt másfél év töretlen emelkedése után új korszak köszöntött be.
A negatív tőkepiaci hangulat hatására a hazai részvények is esnek kedden, a legnagyobb zuhanást a Plotinus papírjai szenvedték el. A magyar papírok között is akad azonban üdítő kivétel, amelynek 15 százalékot erősödött az árfolyama...
Az elmúlt napokban rendkívül erőteljes árfolyamcsökkenés alakult ki a főbb tőzsdeindexeken. Mint mindig, a csökkenő árfolyamok felvetik a kérdést, hogy mely szintek elérésekor merészelhetünk vételi pozíciót felvenni. Videónkban...
A tervezett 40 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet adott el kedden az ÁKK, a hozam pedig továbbra is nulla százalék. A 40 milliárd forintos kínálatra 66,8 milliárd forintos kereslet volt az ÁKK keddi aukcióján, így...
Jelentős eredménynek tartja az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, hogy az Európai Bizottság foglalkozik a kettős élelmiszer-minőség ügyével.
Csak akkor folytathatnunk őszinte vitát a tömeges bevándorlásról, ha minden információt megismer a közvélemény – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Tom Van Grieken, a Flamand Érdek elnöke.
Február 7-én Szabó István 1979-ben készült, első, Oscar-díjra jelölt filmje, a Bizalom digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét a 4. Magyar Filmhét.
Jelentős eredménynek tartja az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, hogy az Európai Bizottság foglalkozik a kettős élelmiszer-minőség ügyével.
Szerzői jogsértéssel vádol a Fővárosi Főügyészség egy férfit, aki negyvenmillió forintot keresett azzal, hogy jogvédett műveket tett jogellenesen hozzáférhetővé az interneten - közölte a fővárosi főügyész.