A pénteken kezdődő téli olimpia néhány szereplője – a népszerűségét tekintve – akár Eddie, a Sas (azaz a brit Michael Edwards), az 1988-as játékok csodabogara nyomába léphet. Biztos, hogy szereplésüket nagy figyelem kíséri majd. Akad köztük tongai sífutó, kenyai alpesi síelő, brazil sífutó, egy jamaicai és egy nigériai női bobcsapat, s egy különleg
Idén is nagy nemzetközi sorozatok futamainak ad otthont hazánk: Mogyoródra látogat többek között a túraautó-Világkupa (WTCR), a német túraautó-bajnokság (DTM), a kamionos Európa-bajnokság (ETRC) és a Forma–1 mezőnye. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszolt a kérdéseinkre.
A Polestar tavaly szakadt le a Volvóról, és be is mutatták első „önálló” modelljüket, amely egyszerűen csak az 1 jelölést kapta. Noha kívül és belül egyaránt szembetűnő a Volvo rokonság, a Polestar azonban jóval exkluzívabb, és nem mellékesen valamilyen formában – hibridként vagy teljesen villanyosként – elektromotorral szerelt autókat gyárt majd. A vásárlók pedig már előre megőrülnek az újdonsült…
A Fordnak mindig is voltak sportos autói, elég csak a Mustangra gondolni, amely immár hosszú évtizedek óta az izomautók szerelmeseinek ikonja. Talán a legendás vadlovas típust sem túlzás sportautónak hívni, ám az amerikai gyártó palettáján megbújik egy másik modell, ami egy Focus, vagy egy Fiesta láttán vélhetően nem túl sokaknak jutna eszébe. A rajongók bizonyára tudják, hogy mire gondolunk: a…
Az infiltrátum latin szó, melyet az orvosi nyelvben gyakran használnak, szó szerinti jelentése: beszűrődés. A tüdőgyógyászat területén egy speciális mellkasröntgen-eltérést jelent, amit különböző betegségek, de döntő többségében tüdőgyulladás okozhat.
A 2018-as év első hónapjának elemzéséből megtudhatjuk, hogy az ingatlanszektor minden szereplője által jósolt kedvező tendenciák és felfokozott várakozások hogyan hatottak a hazai piacra. A Duna House Barométer valós piaci adatok alapján ad gyorselemzést a januári tranzakciókról és az ebből kimutatható tendenciákról.
Az egyik legnagyobb autókereskedelmi portál nap mint nap több mint négyezer új autós hirdetéssel találkozik, jókkal, kevésbé jókkal és nevetségesen rosszakkal. Az autódat valószínűleg gyorsan és jó áron fogod tudni eladni, ha megfogadod...
A Testnevelési Egyetem (TE) csütörtöki szenátusi ülésének elején átvette a TF Hőse-díjat Vígh György testnevelőtanár, aki több ember életét mentette meg a veronai busztragédiában.
Új Delhi – Egy indiai férfi eladta felesége veséjét. A férfi elmaradt hozományát akarta a vese árával pótolni. Lebukásához az vezetett, hogy feleségének másik veséje beteg lett, így ki kellett vizsgálni, mi lehet a probléma.
A hétfői tőzsdepánikra emlékeztető, de annál egyelőre kisebb mértékű esést mutatnak a vezető amerikai részvényindexek.Csak úgy röpködnek a mínuszok 2018.02.08 19:04Bár a kereskedést valamivel szerdai záróértékük feledt kezdték...
A Top Gear forgatása alatt váratlanul lángok csaptak fel az autóból, majd néhány perc múlva a földdel lett egyenlő az Alpine A110. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Az angol jegybank nyilatkozata miatt a piac előrehozta a következő kamatemelést, ami olajat öntött a tűzre. Az emelkedő kamatoktól amúgy is szenvedő részvénypiacok és kötvénypiacok újabb kanyart vettek lefelé, a BUX is két százalékkal esett. Lassan gyengül a forint, ma már jellemzően 311 felett volt az euró.
A hétfői tőzsdepánikra emlékeztető, de annál egyelőre kisebb mértékű esést mutatnak a vezető amerikai részvényindexek. A piaci félelmeket ismét az állampapír-piaci hozamemelkedés és a vállalatok túlértékeltsége táplálja.Elszakadt...
Ellenzéki összefogás nélkül elkerülhetetlen a Fidesz kétharmada – ez derül ki a Rebublikon Intézet mandátumbecsléséből, amelyet a 24.hu megrendelésére készített.
Orbán Viktor miniszterelnök személyes hangvételű levelet, valamint ajándékot küldött Davor Sukernek, a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnökének, aki január 1-én ünnepelte 50. születésnapját.
Kamera elé állt az az Ásós Attila, akit exbarátnői megvádoltak a Fókuszban. Az exek állítása szerint pénzt, illetve értékes ajándékokat csalt ki tőlük a mulatószenész.
Győr – „Remegve ért haza, alig lehetett megnyugtatni a fiamat, akit szerda este hét óra körül, edzésről hazafelé tartva három meztelen férfi kergetett meg a Bem téren” – mondta egy győri apuka.
Élve, de súlyos sérülésekkel szedték ki a tűzoltók a metró alól azt a középkorú nőt, aki tegnap hajnalban esett a sínek közé a Széll Kálmán téri állomáson.
Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, miután a kőolaj ára idei mélypontra esett, a tengerentúli tőzsdemutatók pedig mind egy százalékot meghaladó mínuszban álltak.
A tengerbe jutó műanyaghulladék az Északi-sarkvidéket sem kíméli, a műanyag mikroszemcséi beépülnek a tenger jegébe, és a sarkkörön túli élővilágot is veszélyeztetik.
Egy indiai férfi eladta felesége veséjét. A férfi elmaradt hozományát akarta a vese árával pótolni. Lebukásához az vezetett, hogy feleségének másik veséje beteg lett, így ki kellett vizsgálni, mi lehet a probléma.
Az előző évhez képest több mint négyszeresére nőtt tavaly a román-magyar határon feltartóztatott határsértők száma – derült ki a román határrendészet nagyváradi regionális felügyelőségének csütörtökön közzétett éves tevékenységi mérlegéből.
Az egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban állítják ki Székely Bertalan Egri nők című híres festményének kisebb változatát, amelyet a magyar kormány egy aukción vásárolt meg – közölte a város és a térség országgyűlési képviselője a képet bemutató csütörtöki egri sajtóeseményen.
Orbán Viktor miniszterelnök személyes hangvételű levelet, valamint ajándékot küldött Davor Sukernek, a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnökének, aki január 1-én ünnepelte 50. születésnapját.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának kutatói szerint ehető a hó, de csak frissen - írta csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Ungvár – Meghalt egy ötéves gyermek kanyaróban Munkácson, a megyei gyermekkórházban. Ő az első kárpátaljai halálos áldozat a kór ukrajnai terjedésének kezdete óta.