– Hosszú évek óta tartott barátság az övék. A magyar Ken babként elhíresült Einwiller Gregor (29) egy bulvárfilm forgatásán ismerkedett meg Maria Geronazzoval.
Hatalmasat szakított az Elios Hódmezővásárhelyen, a projekten Tiborcz Istvánék mellett az akkori polgármesterhez, Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is serénykedtek – írja a 24.hu, amely szerint a miniszterelnök veje személyesen tárgyalt a lámpákról, a lebonyolításban résztvevő közbeszerzési tanácsadók pedig később a Lázár vezette Miniszterelnöksé
A kevés vagy rossz minőségű alvás, vagy a nem kiegyensúlyozott táplálkozás fogékonyabbá tesz a fertőző betegségekre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Szent Imre egyetemi oktatókórház fül-orr-gégészeti profilvezető főorvosa, Noszek László. Arról is beszélt, milyen kevés elég ahhoz, hogy egy influenzás fertőzzön.
Talán sokan emlékeznek még a Rimac elképesztő elektromos szuperautójára – már csak azért is, mert nem is olyan régen egy ilyennel szenvedett balesetet a Top Gear korábbi híres műsorvezetője, Richard Hammond. A horvát csapat által megálmodott Concept One még 2012-ben mutatkozott be, és mindössze 8 darab készült belőle, de most, közel 6 évvel az első modelljük után a Genfi Autószalonon a Rimac…
Tavaly a mobiltulajdonosok 25,4%-át felnőtt tartalommal rendelkező weboldalakon keresztül támadták meg, több mint 1,2 millió felhasználóról van szó világszerte - olvasható a Kaspersky Lab közleményében. Május 25-én lép életbe...
A két hónappal ezelőtti csúcsáról 70 százalékot esett vissza a bitcoin, mielőtt korrigált, de még most is közel 60 százalék a veszteség a csúcshoz képest. Sokan máris temetik a kriptodevizákat, mások azt mondják, volt már korábban ilyen összeomlás, csak semmi pánik, megy az ár még új csúcsra is. Érvek és ellenérvek.
Közleményt adott ki pénteken délután Martin Schulz, hogy mégsem vállalja el a német külügyminiszteri posztot a tavasszal felálló új német kormányban és más kormányzati posztot sem vállal. A bejelentés azután született, hogy...
Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.
Megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Phjongcshangban: a február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a szarovi Összoroszországi Kísérleti Fizikai Tudományos Kutatóintézetének két mérnökét, akiket azzal vádolnak, hogy megpróbáltak bitcoint bányászni az intézmény szuperkomputerével - közölte pénteken az Interfax hírügynökség és a Life hírportál.
Nő a feszültség Horvátország és Szerbia között Aleksandar Vucic szerb államfő hétfői zágrábi látogatása miatt - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken. A találkozó ugyanakkor belpolitikai viszályt is okozott Horvátországban.
Tavaly ismét jelentősen nőtt az önkéntes pénztárak által kezelt vagyon, a pénztárszövetség tagjai az év végén közel 1300 milliárd forintot kezeltek. A bankbetétet jócskán meghaladó hozamot kínáló pénztárak az aktív tagok körében olyannyira népszerűek, hogy immár a magánszemélyek lettek a befizetések legfőbb forrásai.
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a szarovi Összoroszországi Kísérleti Fizikai Tudományos Kutatóintézetének két mérnökét, akiket azzal vádolnak, hogy megpróbáltak bitcoint bányászni az intézmény szuperkomputerével - közölte pénteken az Interfax hírügynökség és a Life hírportál.
Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédeni a határait, polgárai biztonságát és kulturális identitását is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki budapesti magyar-szerb kormányülés után, az Ana Brnabic szerb kormányfő társaságában tett sajtónyilatkozatában.
A részvénypiacok esése minimálisan mozgatta meg a forint árfolyamát reggel, később azonban nagyobb gyengülés bontakozott ki. A forint idei mélypontjára került.Megállt a gyengülés 2018.02.09 15:08Délután már csak mérsékelt mozgásokat...
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség és a Válaszút Alapítvány idén huszonkettedik alkalommal rendezi meg a csángó bált holnap Budapesten, a Millenáris Park B épületében.
Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.
A jegybank összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet-kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.