Záporoznak a befektetésekről szóló hírek Mészáros Lőrincék ingatlanbefektetési társaságától. Csütörtökön 18 Spar-áruházat vásároltak 4,5 milliárdért, ma pedig egy palotát nagyjából fele ennyiért.
Kétpárti költségvetési megállapodást és a kormányhivatalok működését finanszírozó törvénytervezetet fogadott el péntek hajnalban az amerikai szenátus, hogy ne álljanak le a szóban forgó hivatalok. A tervezet most a képviselőház elé kerül.
Megkezdte a szelektív leépítést nagy-britanniai befektetési bankjánál a Deutsche Bank - írja több különböző forrásra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség forrásai szerint a leépítések erőteljesebbek, mint ami a befektetési bankoknál...
Egy kaotikus hét utolsó napján folytatódik az esés a tőkepiacokon. Az olaj 60 dollárhoz közelít, az ázsiai és csendes-óceáni térség főbb tőzsdéi komoly mínuszokat mutatnak, s borús előrejelzésekkel indul a nap az európai piacokon is.
A részvénypiacok esése minimálisan mozgatta meg a forint árfolyamát délelőtt, 11 óra előtt azonban már nagyobb gyengülés bontakozott ki, miután a piaci hangulat tovább romlott.Idei mélypontján szédeleg a forint, de nincs pánik 2018.02.09...
A belföldi turisták 8,8, a külföldiek 6 százalékkal több vendégéjszakát hoztak össze, mint 2016 év végén. Az idegenforgalom összességében 6,7 százalékkal nőtt tavaly.
Több mint egymillió dolgozó kapja meg legkésőbb a mai nap folyamán a megemelt fizetéseket mind a versenyszférában, mind a költségvetési intézményeknél. A cégeknél januártól volt kötelező felemelni a minimálbéreket, a magasabb keresetért dolgozók fizetéséről pedig folyamatban vannak az egyeztetések.
Átadták Az Év Irodája Verseny díjait: 18 kategóriában választottak győzteseket. Elismerésben részesült például egy volt gőzmalomnak és egy villamosremíznek helyet adó épületben kialakított korszerű iroda – közölte a nonprofit versenyt szervező iroda.hu. A versengés során kiderült, ma már a munkáltatói márkaépítésben és a jól képzett munkaerőért fol
Az MNB összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve...
33 éves korában elhunyt az ausztrál Jarrod Bannister, kétszeres olimpikon gerelyhajító. Halálának körülményei egyelőre nem ismertek, de a rendőrség információi szerint nem történt idegenkezűség.
Az elmúlt évet 8,234 milliárd euró többlettel zárta a magyar külkereskedelem, ami 1,487 milliárd euróval kevesebb az előző évinél – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Banki jogosítványt igényelt Németországban a Ford, mivel autófinanszírozási üzletágát azután is működtetni szeretné a kontinensen, miután a britek elhagyják az Európai Uniót - írja a Reuters. A Frankfurt Allgemeine Zeitung értesülése...
Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva.
Talán nem gondoltad volna, hogy egy napon a zoknid tudatos kiválasztásával és megvásárlásával jobbá teheted picit a világot. Pedig eljött az idő, hogy ezzel a húzással a bolygó egyik legveszélyeztetettebb fajának a védelméhez járulj hozzá.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. február 8-án 30 napra elrendelte az ismert budapesti ügyvéd házi őrizetét és a mozgásának nyomkövető eszközzel történő ellenőrzését.
A vállalatok folyamatosan küzdenek azzal, hogy hatékonyan informálják dolgozóikat. Zuhanó minőség a termelésben, félreértés miatt csúszó határidők, pletykák és bizalmatlanság a vezetőség felé. Ezek a leggyakoribb tünetei a belső kommunikációs problémának. A kommunikáció tág és sok cég számára nehezen megfogható, viszont ha le akarjuk győzni a flukt
Egy minapi lapinformációból már kiderült, hogy a kormány által a magyar építőipari vállalkozások hatékonyságnövelésére szánt 20 milliárdos pályázatból, idén csak 8 milliárdos lenne a keret, de az csak a legfrissebb Magyar Közlönyből...
A budapesti gyógyfürdőkbe látogató vendégek száma 1 millióval emelkedett 2010-hez képest, ehhez hozzájárult Budapest turizmusának folyamatos növekedése, valamint a fürdőkben végrehajtott fejlesztések is – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
A Diófa Alapkezelő portfóliója 30 000 négyzetméterrel bővült az elmúlt hónapokban, és az Alapkezelő nemrégiben bejelentette a Shopmark bevásárlóközpont felújítását is. A bővülő portfólió vagyonkezelési csapatához három új...
Tavaly a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szálláshelyek vendégforgalma így 6,7 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A két terrorista annak a négytagú csoportnak volt a tagja, amelyet Beatles néven tartanak számon, és amely arról vált hírhedtté, hogy megkínozta és lefejezte túszait. Több mint két tucat ember lefejezése szárad a lelkükön, köztük James Foley és Steven Sotloff amerikai újságíróké, akikkel 2014-ben végeztek, illetve a 2013-ban lefejezett, szintén ame
Eladói hullám söpört végig az ázsiai börzéken. Kivárnak az európai befektetők, enyhe mínuszban járnak a tőzsdék.Újra elromlott a hangulat Európában 2018.02.09 12:50A pénteki kereskedés első felében látott mérsékelt mínuszok után...
A bali hatóságoknak sikerült megakadályoznia, hogy kulturális jelentőséggel bíró műtárgyakat, 24 gondosan kikészített emberi koponyát csempésszenek ki az országból.