2018. február 9. péntek

febr. 9
22:30
Felhők helyenként hószállingózással (Kripto Akadémia)
4 fok körül alakul a csúcshő.
febr. 9
22:32
Tovább nőtt a belvízzel elöntött terület a Tiszántúlon (Gondola)
Az utóbbi két napban lehullott csapadék következtében, a folyamatos szivattyúzások ellenére nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén, ahol már csaknem 4,5 ezer hektárt borít belvíz - közölte az igazgatóság védelemvezetője pénteken az MTI-vel
febr. 9
22:33
Der Standard: Orbán kétharmada múlhat a veje ügyén (HírTV)
A lap szerint az Elios-ügy lehet az, ami esélyt adhat az ellenzéknek, és felrázhatja a választókat.
febr. 9
22:34
Sípályát és kétüléses felvonót adtak át Eplényben (Gondola)
Mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként adtak át új sípályát és új kétüléses felvonót az eplényi síarénában pénteken
febr. 9
22:36
KMKF-ülés - Zárónyilatkozatot fogadtak el (Gondola)
Zárónyilatkozattal zárult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülése Budapesten
febr. 9
22:39
24.hu: Lázár János nem mondott igazat az Elios OLAF-jelentéséről (444.hu)
Bűnszövetkezetről nincs szó, állította a miniszter. Pedig van.
febr. 9
22:39
Egy eszkortlány képei vezették Navalnijt egy világpolitikai botrány nyomára (444.hu)
Trump stábjának is fájhat a feje egy könnyelmű orosz hölgy miatt. A hónap sztorija egy lendületes videóban.
febr. 9
22:48
Elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész (Gondola)
Életének 81. évében elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész - adta hírül Facebook-oldalán a Madách Színház pénteken
febr. 9
22:50
Putyin bízik a szankciós politika végében (Gondola)
Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnök, hogy a nyugati szankciós politika hamarosan véget ér, és hogy Oroszország gazdasági külkapcsolatai normalizálódnak
febr. 9
22:51
Micsoda pompás blúzzal búcsúzik a modell fotós! (Glamour)
Kniezl Flóra otthon tölti a hétvégét
febr. 9
22:52
Budapesti challenger - Fucsovics már elődöntős (Gondola)
Fucsovics Márton elődöntőbe jutott a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán azzal, hogy pénteken két játszmában legyőzte a német Kevin Krawietzet
febr. 9
22:54
Bevándorlásellenes aktivisták tüntettek Olaszországban (Gondola)
A megmozdulás az olaszországi Macerataban volt, pont ott, ahol a múlt héten egy férfi migránsokra lőtt – hangzott el az M1 Híradójában
febr. 9
22:57
Borult, csapadékos napunk lesz (Háziállat)
Felhős időre számíthatunk ma: északkeleten lehet csapadék, míg a Dunántúlon kisüthet a nap. Az erős szél mérséklődik. Napközben 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.
febr. 9
22:57
Nyolcmilliárd forintnyi eurót zsákmányoltak egy svájci pénzszállítóból (444.hu)
A rablók túszul ejtették az egyik biztonsági őr lányát, hogy zsarolni tudják.
febr. 9
23:03
A hónap végéig jelentkezhetnek a Czeglédy-ügy károsultjai (ProfitLine)
Már csak három hetük van a jelentkezésre a Czeglédy-ügy károsultjainak: az erről szóló kormányrendelet szerint január 15-től február 28-ig nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmeiket. Csongrád megye 11 kormányablakában várják a jogosultakat, tehát azokat, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek mun
febr. 9
23:06
Tuzson: Enyhülni nem fog a Stop Soros (Gondola)
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a Stop Soros törvénycsomag esetében szigorításról, megerősítésről lehet beszélni, enyhítésről semmiképpen sem
febr. 9
23:42
Több országot is megbénít a hideg és a sok hó (Gondola)
A havazás okoz fennakadásokat Spanyolország északi területein és Madeira szigetén is, itt több járatot törölni is kellett
febr. 9
23:44
Már drónokat is bevetnek az ukrán cigarettacsempészek (Gondola)
Kárpátalja Szlovákiával és Romániával határos részein egyre gyakrabban veszik igénybe a modern távirányítású technológiákat a bűnözők
febr. 9
23:51
Karácsony, Molnár, Hiller az MSZP országos listájának élén (444.hu)
A választmány által elfogadott névsorról lemaradt Fodor Gábor.

2018. február 10. szombat

febr. 10
0:00
Karácsony és Molnár már készen áll (Gondola)
Alig több mint két hónap múlva Magyarország választ
febr. 10
0:03
Özvegyi nyugdíj (HR Portál)
Az özvegyi nyugdíj olyan, nyugdíjjárulék-alapot képező keresettől függő rendszeres pénzellátás, amely meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén az elhunyt biztosított házastársának vagy élettársának járhat meghatározott feltételek teljesülése esetén.
febr. 10
0:03
Drónvideó az új eplényi pályáról és ülőliftről (Síelők)
Tegnap újabb ülőlifttel gazdagodott az Eplényi Síaréna. Eddig nem ismert érzésben lehetett része a magyar síelőknek. Csodás időjárásban, nagyszerű pályákon két ülőlift is szállította az utasokat egy magyar síterepen. A szezon hátralévő részében érdemes kipróbálni ezt az élményt.
febr. 10
0:03
Hatalmas az LMP felelőssége (Hírklikk)
A Fidesz kétharmados többségének megakadályozásához is szükség van az LMP részvételére az egyéni választókerületi koordinációban – ismerteti a 24.hu a Republikon Intézet mandátumbecsléséből adódó következtetést.
febr. 10
0:04
Az MSZP választmánya elfogadta az országos listát (Gondola)
Elfogadta az MSZP választmánya az április országgyűlési választásra a párt országos listáját - közölte a testület elnöke pénteken az MTI-vel
febr. 10
0:07
A győri E.ON igazgatóhelyettese belehalt a tegnapi késes támadásba (Hírklikk)
Belehalt sérüléseibe az E.ON igazgatóhelyettese miután a férfi egyik alkalmazottja támadt rá késsel csütörtökön.
febr. 10
0:08
Haraszti megint dolgozik (Gondola)
febr. 10
0:09
Ennyi mézet termelünk (ProfitLine)
Méztermelés Magyarországon, tonna
febr. 10
0:11
84 pártot vettek eddig nyilvántartásba (Hírklikk)
Újabb hét pártot és három nemzetiségi önkormányzatot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ezzel 84-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma, négy évvel ezelőtt összesen 71 pártot vett nyilvántartásba a bizottság.
febr. 10
0:18
Befutó helyet követelnek maguknak a Liberálisok (Gondola)
Befutó helyet követelnek maguknak a Liberálisok az MSZP-PM-listán, vezetőjüket, Fodor Gábort ugyanis most ennél hátrább soroltnak érzik
febr. 10
0:36
Gyurcsány: Orbán korrupt disznó, gonosz diktátor (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus ellenzék készen áll a kormányzásra: az oktatásban és az egészségügyben már tudják, mit fognak csinálni
febr. 10
0:39
Stratégiai olajkészleteinek eladásából jutna pénzhez az USA (NRGreport)
Az USA készen áll arra, hogy eladja a sürgősségi olajkészletének felét költségvetés helyzetének stabilizálása érdekében.
febr. 10
1:03
Magyarország lehet a régió legversenyképesebb országa? (ProfitLine)
A kormány 3 ezer milliárd forintos útépítési és -felújítási programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
febr. 10
1:21
Tippek a derékfájás megelőzéséhez (WebBeteg)
A derékfájdalom jó eséllyel megelőzhető a fizikai állapot karbantartásával, erős gerinc körüli izomzat kialakításával, megfelelő testtartással, illetve mozgás- és emelési technikákkal. Az alábbi módszerekkel tarthatja hátát egészségesen és erősen.
febr. 10
1:25
Ezek a leggyakoribb tévhitek az influenzával kapcsolatban (WebBeteg)
Szakértők szerint az influenzával kapcsolatos tévhitek elleni harc legalább olyan nehéz, mint a vírus legyőzése. Mivel az influenza veszélyes, akár még halálos is lehet, fontos, hogy mindannyian tudjuk, mi a mese és mi a valóság. Íme a leggyakoribb tévhitek.
febr. 10
1:27
A gerincsérv (porckorongsérv) tünetei és rizikófaktorai (WebBeteg)
Nem emelhetek nehezet, mert porckorongsérvem van. Sokak számára ismerős lehet ez a mondat, de hogy mi is ez a betegség pontosan, és mit lehet tenni ellene, már talán kevésbé ismert.
febr. 10
1:31
Fogorvosnál: Kell beutaló? Mikor térítésmentes? (WebBeteg)
A fogászati alapellátás beutaló nélkül, a fogászati szakellátás, így például a szájsebészet vagy a fogászati röntgen beutalóval vehető igénybe. Több esetben is térítésmentesen látják el a betegeket. Ennek ellenére elszomorító tény, hogy átlagosan két tubus fogrémet és két fogkefét használunk el évente.
febr. 10
1:35
Mitől függ a bélrendszerünk egészsége? (WebBeteg)
Az egészséges, szép bőr és haj a bélflóra egészségének jele. Ám ha a bélflóra egyensúlya felborul, annak puffadás, teltségérzet, hasmenés vagy székrekedés lehet a következménye. A bőrön pattanások, kiújuló gyulladások jelenhetnek meg.
febr. 10
2:03
A veszprémi kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el (ProfitLine)
Látogatási tilalmat rendeltek el a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház teljes területén pénteken, mert jelentősen nőtt az influenzás megbetegedések száma a megyében - közölte az intézmény főigazgatója az MTI-vel.
febr. 10
2:21
Elindul a gázszállítás az észak-déli folyosón (NRGreport)
Magyarország évi 4,4 milliárd köbméter gázt importálhat 2022-től Románia felől. Ez a mennyiség fele annak, amit jelenleg Oroszországból vásárolunk.
febr. 10
2:27
Dél-Koreára figyel a világ (NRGreport)
Megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Phjongcshangban: a február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.
febr. 10
3:03
Megépítették az ország legnagyobb csokoládé-szökőkútját (ProfitLine)
Az ország legnagyobb csokoládé-szökőkútját építették meg a hatodik alkalommal megrendezett Szegedi Csokoládéfesztiválon, amely pénteken kezdődött el a Tisza-parti városban.
febr. 10
3:18
Boros Lajos túl van a szívműtéten, elmondta, hogyan érzi magát (Blikk)
Megkapta pacemakerét Boros Lajos (70), ám még vár rá egy komoly szívműtét!
febr. 10
3:22
Megszólalt Luxus Vivi a terhességéről: nem tud aludni növekvő kisfia miatt (Blikk)
Vasvári Vi­vien (27) kikészült: bokros teendői és terhessége miatt nem tudja magát kipihenni.
febr. 10
3:36
Megszólalt Babos Tímea édesapja: ezeket lopták ki a teniszezőnő poggyászából Ferihegyen (Blikk)
Ellopták Babos Tí­mea (24) karkötőjét és fülbevalóját! A párosban WTA-világbajnok és Grand Slam-győztes teniszező a soron következő versenyére, Dohába utazott repülővel.
febr. 10
3:51
Őrült zaklató tört be Jakupcsek Gabriellához (Blikk)
Hajmeresztő történetet mesélt múltjából Jakupcsek Gabriella (55) Bochkor Gábor (53) műsorában.
febr. 10
3:55
Rubint Réka: „Fiunkra hagyjuk a birodalmat” (Blikk)
Magyarország egyik legismertebb üzletasszonya férjével, Schobert Norberttel (46) hatalmas cégbirodalmat igazgat.
febr. 10
4:09
Új, audio guide rendszert vezettek be a pécsi állatkertben (ProfitLine)
Egyelőre kizárólag magyar nyelven elérhető audio guide rendszert vezettek be az 1,8 milliárd forintos beruházással felújított, 2016-ban átadott pécsi állatkertben - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
febr. 10
5:03
Vigyázat, pornóval támadnak! (ProfitLine)
Tavaly a mobiltulajdonosok 25,4%-át felnőtt tartalommal rendelkező weboldalakon keresztül támadták meg, több mint 1,2 millió felhasználóról van szó világszerte – derül ki a Kaspersky Lab legújabb vizsgálatából.
febr. 10
5:06
Lázár: közösen találtuk ki! (Spa Trend Online)
Szabálytalanságokat sejt az OLAF a hódmezővásárhelyi közvilágítási programban is.
febr. 10
5:08
"Politika csúcsáról szervezett korrupció" (Spa Trend Online)
Az állami intézményrendszer egy része kiüresedett, csak vázként szolgál a színjátékhoz.

Keresés