A kínai autógyártó, a Geely 3-5 százalékos részesedést szerezne német versenytársában, a Daimlerben, tudta meg az egyik vezető kínai gazdasági hírportál, a JRJC. Hivatalosan egyik fél sem kommentálta a hírt, igaz, nem is cáfolták...
A MiFID II. hibái már most kiütköznek, a legnagyobb kihívás viszont az idén jó időzítéssel elkapni egy esetleges piaci korrekciót – mondja Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének elnöke, az Amundi Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.
Végstádiumban lévő, elsősorban daganatos betegek ellátására nyolcágyas hospice-részleg kezdte meg működését a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban februárban - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi városban.
Erősen indult az idei év a lakáseladások tekintetében. 2018 januárjában a tavalyi azonos időszaknál 4,5 százalékkal több adásvételt mért a Duna House, ami azt jelenti, hogy országosan 10 918 lakóingatlan cserélt gazdát. A január...
A Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel az MSZP vezetését, hogy zárják ki a pártból azt a pécsi tagjukat, aki egy olyan képet tett közzé, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktor miniszterelnököt.
A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió pénteki jelentése szerint Freibergben az önkormányzati képviselő-testület nagy többséggel elfogadott egy indítványt, amellyel a város engedélyt kér a tartomány vezetésétől, hogy 2021 végéig felfüggeszthessék a menedékkérők befogadását.
Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket.
Az elkövetkezendő hónapokban a Tesco újabb lépéseket tesz. A vállalat tájékoztatta kollégáit az őket érintő változásokról, valamint megkezdte velük az egyeztetést azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb kolléga a Tescón belül folytassa karrierjét.
A lakosság összetételéről való döntés az ország identitásának része, és mint ilyen, az uniós tagállamok szuverén döntése kell hogy legyen – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken Varsóban, a lengyel alkotmánybíróság által rendezett, az alkotmányos identitásról szóló nemzetközi konferencián tartott előadásában.
Több mint 200 kutyát fogadtak be Szerbia egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetében egy projekt keretében, amelynek célja a fogvatartottak visszaillesztése a társadalomba.
Péntek reggel a francia hadsereg két Gazelle típusú helikoptere ütközött össze a dél-franciaországi Carces-tó közelében. Az egyelőre ismeretlen körülmények között történt balesetben legalább öten életüket vesztették – közölték rendőrségi források.
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű bírói testület
Tegnap eljárásjogi ügyben – a „kiadmányozás” szó megítélése kapcsán – a Kúria két tanácsa a Magyar Nemzeti Bank és a jogalkotó álláspontjával szemben foglalt állást. Az MNB a Kúriai ítéleteket tiszteletben tartja, de az Alkotmánybírósághoz fordul a jogszabály szövege, az azzal egybecsengő miniszteri indokolás és a Kúria ítélete közti ellentmondás feloldása érdekében – írja az mnb.hu.
A kormány álláspontja kezdettől az, hogy a felsőoktatási törvénymódosítása elleni támadás is csak része annak, hogy nyomást helyezzenek Magyarországra, amiért a Soros-terv útjában áll – mondta Völner Pál.
Bár az ENSZ-ben hozott döntések nem feltétlenül csak a matematikáról szólnak, sokat jelent, hogy a legnagyobb létszámú szavazói közösség Afrikából érkezik. Ezért nem is véletlen, hogy a saját politikai ügyüket minden fórumon előtérbe helyező izraeliek és palesztinok is megpróbálják a maguk oldalára állítani az elfeledett, de egyre inkább felértékel
Látható, hogy minden fronton támadás indult Magyarország ellen - reagált az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken arra, hogy eljárás indul Magyarország ellen az Európai Bíróságon a felsőoktatási törvénymódosítása miatt
Az irodaházak fejlesztése mostanra sokkal több annál, mint az épületek felhúzása, majd bérbe adása. Teljes csapatok vannak, akik azon dolgoznak, hogy a munkavállalók és a bérlők igényei szerint készülhessen el az adott ingatlan. Ezen...
Az időjárásjós mormota, Phil Punxsutawney meglátta árnyékát pénteken a Pennsylvania állambeli Punxsutawney-ben, ami azt jelenti, hogy még hat hétig marad a tél az Egyesült Államokban.
Besétált egy orosz faluba és leroskadt az egyik lakóház tornácán egy szibériai tigris. A helyi állatmenhely igazgatója szerint az éhhalál küszöbén álló tigris segítséget próbált kérni a ház lakóitól.
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 26-3-ra legyőzte a német csapatot az Európa Kupa voloszi csoportjának pénteki játéknapján, a délelőtti programban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) változtatásokat tervez a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kiszolgálását segítő járatok menetrendjében, ehhez kéri ki az utasok véleményét.
Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket