2018. február 5. hétfő

febr. 5
4:48
Kiderült: legalább ennyi pénzt szeretnének a magyarok nyugdíjként, hogy meg tudjanak élni (Blikk)
Hogy lesz így nyugdíjuk a fiatalabb generációnak, ha a legtöbben a félelmek és figyelmeztetések ellenére sem hajlandók magukról előre gondoskodni?
febr. 5
5:03
Kitálal az iparkamara volt oktatási igazgatója 25 év után (Alternatív Energia)
Mindenben a kormányzati akarat érvényesül, az elnök felett pedig nincs belső kontroll.
febr. 5
5:03
Ma sem marad az ország hó nélkül (Háziállat)
Nem marad sokáig nyugalomban időjárásunk, mert délután északon egy hidegfront érinti hazánkat, amelyből főként az északkeleti megyékben számíthatunk havazásra, hózáporra.
febr. 5
5:09
Gátlástalanul fosztogatják az utasokat Ferihegyen (Hírklikk)
Annyira eldurvultak a Liszt Ferenc repülőteret jellemző poggyászlopások és kifosztások, hogy a budapesti dél-koreai nagykövetség január 19-én figyelmeztető posztot tett közzé a Facebook-oldalán, leírva, hogy az utóbbi időben több koreai utas értékei tűntek el a budapesti reptéren, így vigyázzanak és minden értéküket tegyék a kézben vitt csomagba -
febr. 5
5:15
Lesújtó statisztika: Minden negyedik magyar rákban hal meg (ATV)
Vasárnap volt a rákellenes világnap. Magyarországon minden negyedik ember rákban hal meg, miközben a szakemberek szerint a rákbetegségek egyharmada megelőzhető lenne. Az egészséges életmód mellett már az is nagyon sokat számít, ha naponta legalább 10 ezer lépést megteszünk. A szakértők elárulták: vannak olyan praktikák, amellyel ez könnyedén becsem
febr. 5
5:15
Heti időjárás: kezdődik a tél… (Infostart)
A következő napokban is folytatódik a hideg, télies időjárás, többfelé a maximumok is alig haladják meg a fagypontot. A hét közepén ismét várható havazás is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
febr. 5
5:21
A kamatdöntések hete kezdődik (Portfolio)
Miután múlt héten az MNB már döntött a kamatokról, a héten a régiós befektetők számára a lengyel és a román jegybank döntései lesznek a fókuszban, amelyek a várható kamatkülönbség miatt akár a forint árfolyamára is hathatnak....
febr. 5
5:30
Egy budapesti kórházban 2 millió forintért sem találnak szülészorvost (Menedzsment Fórum)
Lázár János szerint a választás után az új kormánynak muszáj lesz teljesen átalakítania az egészségügy finanszírozását.
febr. 5
5:33
A Philadelphia Eagles nyerte a Super Bowlt (ProfitLine)
A Philadelphia Eagles nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 52. Super Bowlt.
febr. 5
5:36
Váratlan fordulat a jegypénztárban (Infostart)
Vetítésének hetedik hétvégéjén újra az élre került az észak-amerikai kasszasikerlistán a Jumanji - Vár a dzsungel.
febr. 5
5:36
Lukács Archívum - Még sincs megállapodás (Alternatív Energia)
A lakást már január közepén elkezdték kiüríteni.
febr. 5
5:38
Ma eldőlhet a sasmérgezők sorsa (Alternatív Energia)
A feltételezett elkövetők természetkárosítás, állatkínzás, méreggel való visszaélés miatt állnak bíróság elé.
febr. 5
5:39
Milliós tandíjak a pesti általános iskolákban: ide járnak a magyar elit gyerekei (Pénzcentrum)
Rengeteg szülő és diák áll iskolaválasztás előtt. Sokan vannak viszont, akik nem szeretnék, ha a gyerekük a kötelező felvételt biztosító körzeti iskolában tanulna. Alternatíva pedig van bőven: a fővárosban rengeteg magániskola működik....
febr. 5
5:39
Ennyiért nincs, és nem is kell jobb! Dacia Duster teszt (Autónavigátor)
Erősen él még bennem az emlék, amikor 2004-ben bemutatta a Dacia a Logant, egyben a Renault az újjászületett Dacia márkát.
febr. 5
5:40
Ősszel emelhetik ki a Tiszába esett tankot (Alternatív Energia)
A harckocsi toronnyal lefelé borult a vízbe, a négy-öt fős legénységgel együtt.
febr. 5
5:42
A piac vitte le a PB árát (Alternatív Energia)
Az állami cég könyvelésében külön sort hoztak létre a gázbeszerzési és -eladási árak között képződő százmilliárdos luxusprofit nyilvántartására.
febr. 5
5:44
Brüsszel ellenzi az osztrák terveket (Alternatív Energia)
Maryanne Thyssen szerint ahol a járulékot fizeti valaki, ott jogosult az ellátásra.
febr. 5
5:46
Inotai András: Nem lesz több esély 2018 után! (Alternatív Energia)
Nagyon kevés olyan uniós forrásból megvalósult beruházásról tudunk, ami a magyar vállalatok versenyképességét növelte.
febr. 5
5:48
Horogkeresztes lövöldözés Olaszországban (Alternatív Energia)
Az eset rányomhatja bélyegét az olasz választási kampányra.
febr. 5
5:50
Sorsdöntő hét az Unióban (Alternatív Energia)
Az EP szavaz a létszámára és felépítésére vonatkozó jogszabályi előterjesztésről.
febr. 5
5:51
Két számjegyű béremelések (AQUA)
A vállalati szféra legtöbb szereplőjénél már tartanak a bértárgyalások, a cégvilágnak áprilisig kell döntenie a keresetek rendezéséről. Lapunk információi szerint a legtöbb ágazatban legalább nyolc-, de bizonyos területeken akár hússzázalékos emelést is elfogadhat a munkáltató. Az állami vállalatoknál már ezen a héten érkeznek a magasabb fizetések,
febr. 5
5:54
Lady Gagát súlyos fájdalmak gyötrik (Infostart)
Egészségi okokból végleg lemondani kényszerült elhalasztott európai turnéjának utolsó 10 koncertjét Lady Gaga.
febr. 5
5:57
A K&H-vez;ér figyelmeztet: túl könnyen felejtenek a bankok (Portfolio)
Ígérhetem, nem fogjuk megkönnyíteni a versenytársaink életét - üzeni a Portfolio-nak adott interjújában David Moucheron. A K&H vezérigazgatója szerint a bankok gyakran abba a hibába esnek, hogy lerövidül a memóriájuk, és elfelejtik...
febr. 5
5:57
Tesco: Boltbezárás jöhet a leépítések után (AQUA)
Míg idehaza kevés hivatalos részlet derül ki a Tesco londoni központjából elrendelt vállalatátalakítási tervekről, Lengyelországban 18 veszteséges áruház bezárásával indokolják a racionalizálás szándékával bejelentett összevonásokat a munkakörökben, vagyis a március végéig zajló létszámleépítéseket. A Magyar Idők úgy értesült, hazánkban is elképzel
febr. 5
6:03
Rendet vágnak a vadállományban (AQUA)
Alaposan csökkentené a hazánk erdeiben, sík- és dombvidékein élő nagyvadak számát a tájegységi vadgazdálkodást segítő jogszabálytervezet. A vaddisznóállományt például a legtöbb területen a felére kell csökkenteni, de a gím- és dámszarvas-populáció is gyérítésre szorul, ahogyan a rókák túlszaporodását is meg kell akadályoz­niuk az érintetteknek.
febr. 5
6:09
Fiatalok szembesítő össztüze (Alternatív Energia)
A színművészeti egyetemisták a FACT Fesztiválon mutatták be vizsgaelőadásaikat.
febr. 5
6:09
Olajat és gázt találtak a Somogy megyei falunál, tűkön ülnek a helyiek (ATV)
Már nagyon várják a Somogy megyei Vízváron élők, hogy megkezdje a Mol a náluk talált földgáz és kőolaj kitermelését. A faluban azt beszélik, hogy rövidesen megindul a munka, amitől azt remélik, hogy javulnak az életkörülményeik. A cégtől jelentős adóbevételre számítanak, és abban bíznak, hogy számukra is ad munkát majd földben talált földgáz és ola
febr. 5
6:11
Nonstop zeneoktatás Grúziában (Alternatív Energia)
Luka Okros a romantikus zeneszerzők műveinek társaságában érzi legjobban magát.
febr. 5
6:12
Meddig eshet a bitcoin ára? – ennyire értékelik az értékelhetetlent (Privátbankár)
A múlt héten hatalmasat, mintegy 30 százalékot esett a bitcoin és a legtöbb ismertebb kriptodeviza is 20-40 százalékkal zuhant. De hosszabb távon mi befolyásolhatja az árfolyamot? Az, hogy fizetőeszköznek használják? Vagy az, ha befektetési eszköznek, digitális aranynak tekintik? Számítanak-e a bányászási költségek?
febr. 5
6:13
Fesztivál a Visegrádi négyek filmjeiből (Alternatív Energia)
A műsor a mesefilmektől a kultikus vígjátékokon át a történelmi tabukat feszegető filmekig ível.
febr. 5
6:15
Jazzlegendák Budapesten (Alternatív Energia)
Július 3. és 6. között a Müpában lép fel a kortárs jazz géniusza, Chick Corea.
febr. 5
6:15
Megint halszagú? (Kripto Akadémia)
Az 1956-os emlékévért felelős kormánybiztosi tisztség éppen csak megszűnt, de Schmidt Máriát ”az első világháború 100. évfordulójára történő méltó megemlékezés érdekében” azonnal kinevezték az ezért felelős kormánybiztossá.
febr. 5
6:15
A Philadelphia Eagles nyerte a Super Bowlt (Azenpenzem)
A Philadelphia Eagles nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 52. Super Bowlt.
febr. 5
6:17
Zenével segítenek a beteg gyerekeknek (Alternatív Energia)
A daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekekért rendeznek jótékonysági koncertet.
febr. 5
6:17
Szorul a hurok (Kripto Akadémia)
A Watergate-ügy története Amerikában gimnáziumi tananyag, de lehet, hogy Trump pont nem figyelt oda.
febr. 5
6:18
Az önjáró autózás után érkezik az önjáró bevásárlás (Infostart)
A világ egyik legnagyobb webáruháza megnyitotta az első kassza nélküli kamerás boltját.
febr. 5
6:19
Lopott festményekből nyílik tárlat (Alternatív Energia)
A második világháború során körülbelül százezer műalkotást tulajdonítottak el Franciaországból.
febr. 5
6:19
Választási liftek (Kripto Akadémia)
Két hónappal a választások előtt az ellenzék már nincs olyan kétségbeejtő állapotban, mint azt a kormánypárt láttatja.
febr. 5
6:21
Víziók a Szabadság téren (Alternatív Energia)
Kele Juci kiállításán az álom és a lélek világa elevenedik meg mesefigurákon keresztül.
febr. 5
6:23
Tanulna hibáiból a Fradi hazatérő játékosa (Alternatív Energia)
Nagy Dominik: úgy érzem, több hasznos tapasztalattal tértem haza, mint negatívummal.
febr. 5
6:25
Davis-kupa - Későn jött a Piros-bravúr, kikapott a válogatott (Alternatív Energia)
A tavalyi döntős belgák 3-2-es összesítéssel jutottak tovább a negyeddöntőbe.
febr. 5
6:27
Buszt vezetni hatvan év fölött? (Alternatív Energia)
A szakszervezetek bizakodtak abban, hogy kialakítható egy rugalmas, többlépcsős korkedvezményes rendszer.
febr. 5
6:27
Fegyveresek rendeztek vérfürdőt egy titkos kakasviadalon (ATV)
Hat ember életét oltotta ki, tizennégyet pedig megsebesített két fegyveres vasárnap este egy illegális mexikói kakasviadal-arénában.
febr. 5
6:29
Továbbterjedhet a bulinegyed (Alternatív Energia)
A budapesti kerületek egymás után hozzák meg a maguk szabályait, hogy náluk ne történhessen meg ugyanez.
febr. 5
6:31
Kalandpark - Sorról sorra a világ körül (Alternatív Energia)
A japánok akkor is udvariasak, amikor nem akarnak udvariasak lenni.
febr. 5
6:33
Ennyivel nőtt a casco átlagdíja (ProfitLine)
A magyar autósok átlagosan 84 400 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást tavaly, ez 8,2 százalékos emelkedés 2016-hoz viszonyítva - közölte a Netrisk.hu online alkuszcég az MTI-vel a saját adatbázisa alapján.
febr. 5
6:36
Óriási győzelem: először nyerte meg a Super Bowlt a Philadelphia Eagles (Blikk)
Minneapolis - A Philadelphia Eagles nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 52. Super Bowlt.
febr. 5
6:36
Szolgáltató hatóság? Ebben segít a NAV (Adózóna)
Az új adózás rendjéről szóló törvény külön fejezetet szentel a NAV által nyújtott szolgáltatásoknak. Ezek egy részének szabályai a korábbi törvényben elszórtan helyezkedtek el, mások pedig újonnan megjelenő szolgáltatások. Nézzük a részleteket!
febr. 5
6:42
Kinek jó? (Alternatív Energia)
Nem kis meglepetéssel olvasom, hogy azt írja Dávid Ferenc: a nyugszöv jó.
febr. 5
6:45
Tavaly jóval többen végeztek büntetésből ingyenmunkát (ATV)
Jóval több embernek kellett 2017-ben közérdekű munkát végeznie bírósági döntés alapján, mint 2016-ban, és a ledolgozott munkaórák száma is számottevően nőtt - közölte a Világgazdaság.

Keresés