Bejött a szlovák meteorológusok jóslata erre a hétre és az idei télen először mértek mínusz 20 fokot vagy annál hidegebbet Szlovákiában. Egyre javulnak a körülmények a sípályákon. A hétvégén hullott 10-20 centiméter hó, ebben a hidegben pedig szinte mindenhol beindították a hóágyúkat.
A Magyar Nemzet szerint drágulni fog a liszt. Száz buszt szereztek be a Volán társaságok – írja a Magyar Idők. A Világgazdaság úgy tudja, romániai tengeri lelőhelyek gázát továbbítaná az FGSZ Földgázszállító Zrt. egyes európai piacokra.
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak, miután Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállította az árut, és az á
A Tata Motors indiai járműgyártó profittal zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, a nyeresége azonban csaknem a fele volt a vártnak, részben a tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) eladásnövekedésének lassulása miatt.
Az elmúlt napok esése pánikszerű zuhanásba csapott át a tőzsdéken hétfőn, érdemi javulás pedig kedden sem látható a részvénypiacokon. A magyar tőzsde is gyengén teljesít, a BUX értéke közel 2 százalékos mínuszban van, a befektetők...
A Magyar Nemzeti Bank több hazai felsőoktatási intézménnyel közösen idén is meghirdeti „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” című, a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztését célzó hallgatói ötletpályázatát.
A pénzügyi piacokon tapasztalható mostani volatilitás is azt bizonyítja, hogy turbulens időket élünk, és stabil kormányra van szükség - jelentette ki Angele Merkel a Reuters hírügynökség szerint. A német koalíciós tárgyalások közepén...
Az Open Budget Survey nemzetközi felmérés szubjektív véleményeket tartalmazó összesítés, egyedi módon határozza meg, mely országokat vizsgál – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy a dokumentum 115 országból Magyarországot a 57. helyre
Az amerikai Mike Huges hobbija nem más, mint hogy bebizonyítsa: a Föld lapos. Legutóbb azt ígérte, február 3-án házi építésű, gőzzel hajtott rakétájával kilövi magát 550 méter magasságra, azért, hogy ezt be is bizonyítsa.
Donald Trump amerikai elnök több ügyvédje azt javasolja neki, hogy ne tegyen vallomást Robert Mueller különleges ügyésznek - jelentette hétfő este a The New York Times című napilap. Mueller volt FBI-igazgató irányítja azt a bizottságot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, ille
2016 novembere, vagyis az amerikai elnökválasztás óta nem látott tőkekivonás zajlott le a feltörekvő piaci eszközökbe fektető alapokból - derült ki az Institute of International Finance legfrissebb adataiból. A nagy vesztesek a részvénypiacok...
A tervek szerint március közepén már használható is lesz, és a többi kriptóval ellentétben reális tranzakciókra lehet majd használni. Ennek az EU-n belül lesznek a legkedvezőbbek a feltételei.
A vád szerint a 39 éves férfi az általa működtetett weboldalon több ezer jogvédett művet tett jogellenesen hozzáférhetővé, amelyek letöltéséért a felhasználók havidíjat fizettek.
Reagált a Magyar Labdarúgó Szövetség azokra a sajtóban megjelent hírekre, amelyek szerint az NB I focistáinak átlagfizetése jóval egymillió felett van.
A Hyundai múlt héten már megmutatta az új Santa Fét néhány rajzon, ám jól tudjuk, hogy az ilyen skiccek általában kissé túlzóak szoktak lenni, és a végeredmény jóval visszafogottabb. Most azonban kiszivárgott két fotó is az újdonságról, és nagy örömünkre nem túlzás azt állítani, hogy a koreai mérnökök valóban vállalták a merész vonalvezetést – ráadásul már az utasterét is megcsodálhatjuk az…
A FIA és a Formula-E kiadták az első beharangozót az új elektromos versenyautóról, amellyel a pilóták versenyezni fognak a következő szezonokban – áll a Formula-E bajnokságot szponzoráló ABB Kft. közleményében.
Helyreállították a felsővezetéket Rákosrendező állomáson, így ismét mindkét vágányon elindulhatott a vonatforgalom Rákosrendező és Nyugati pályaudvar között – közölte a Mávinform.
A migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ.
Kiírta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az M3-as metró déli és középső szakaszának felújítására vonatkozó közbeszerzési pályázatot, amelyre március 6-ig lehet ajánlatot benyújtani.
Szubjektív véleményeket tartalmazó összesítés hétfőn nyilvánosságra hozott Open Budget Survey nemzetközi felmérés, amely egyedi módon határozza meg, mely országokat vizsgál – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára ma az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy a dokumentum 115 országból Magyarországot a 57. helyre sorolta a…
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk...
Három páratlan értékű remekmű került közgyűjteménybe és vált látogathatóvá, ugyanis a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, élve elővásárlási jogával, a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét.