2018. március 13. kedd

márc. 13
18:00
Megérkezett az első menetrend szerinti iráni járat Belgrádba (hirado.hu)
Hét év szünet után ma ismét menetrend szerinti járat érkezett Belgrádba Iránból. Szerbia ugyanis tavaly augusztus végén lehetővé tette az iráni állampolgárok vízummentes beutazását az országba. Hétvégén ugyan már érkezett egy gép, de azon nem voltak utasok. A keddi járaton viszont igen. A közvetlen járattal érkező iráni állampolgár jelentős része
márc. 13
18:02
Több mint 300 milliót kapnak a nemzetiségi önkormányzatok a kampányra (hirado.hu)
Kampánycélokra több mint 306 millió forintot kapnak az április 8-ai országgyűlési választásra listát állító nemzetiségi önkormányzatok a központi költségvetésből a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi határozata alapján.
márc. 13
18:02
Szakadékba zuhant egy diákokkal teli busz Amerikában (hirado.hu)
A busz egy autópályán haladt, egy középiskolás zenekart szállított.
márc. 13
18:04
Életműdíjat kap Szabó István és Mészáros Márta Kolozsváron (hirado.hu)
Életműdíjat kap Szabó István és Mészáros Márta a kolozsvári 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) - közölték a szervezők.
márc. 13
18:06
Az idegeken múlhat az időskori izomgyengülés (WebBeteg)
Az idegek csökkenő mennyiségén múlhat a láb izmainak természetes időskori gyengülése egy nemzetközi kutatócsoport szerint.
márc. 13
18:06
Trump elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert (ProfitLine)
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.
márc. 13
18:06
Hamis aláírások Cseresnyés Péter ívein? (ATV)
Hamis aláírások is lehetnek azokon az ajánló íveken, amelyeket Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára adott le a választási bizottságnak.
márc. 13
18:06
Súlyos pénzügyi bűncselekmény miatt nyomoznak Trump személyi titkára után, kirúgták a Fehér Házból (444.hu)
John McEntee a kampány kezdete óta állandóan Trump közelében volt, de most mennie kellett.
márc. 13
18:06
Kiderült: ide teszik megtakarított pénzüket a magyarok (Pénzcentrum)
7111 milliárd forintra emelkedett a lakossági állampapírok teljes állománya februárban. A 103 milliárd forintos havi állománynövekedés több mint háromnegyed részét tették ki a kötvény-befektetések. A kétéves és hosszabb...
márc. 13
18:06
Orbán: Kétfajta ország van Európában, amit elfoglaltak, vagy amit el fognak foglalni (HírTV)
A miniszterelnök a Nyírségben kampányolt.
márc. 13
18:06
Ezt a 3 kérdést tedd fel magadnak, ha a gardóbodat szanálod (Glamour)
Válj meg végre a felesleges holmiktól!
márc. 13
18:08
Egy daganatos beteg kitálalt: ideje, hogy messziről kerüljük a szoláriumot! (Glamour)
Nagyon veszélyes a mesterséges barnulás!
márc. 13
18:10
Botrányos koppintás lett Taylor Swift új klipje! (Glamour)
Íme az eredeti reklám....
márc. 13
18:12
Közgyűlést tart a Pannergy (Portfolio)
Pontosan egy hónap múlva tartja a Pannergy éves rendes közlegyűlését - derül ki a társaság legfrissebb közleményéből. Április 13-án, budapesti székhelyén tartja éves rendes közgyűlését a Pannergy, a megismétlet közgyűlést pedig...
márc. 13
18:18
Te is elszundítasz néha napközben? Ez a súlyos betegség állhat a háttérben (Blikk)
Sokan vannak veszélyben.
márc. 13
18:18
Tűzből mentettek ki egy idős férfit Táborfalván: életveszélyes sérüléseket szenvedett (Blikk)
Életveszélyes sérülésekkel hoztak ki a tűzből egy idős embert Táborfalván!
márc. 13
18:18
Fényes nappal kezdett el vadul szeretkezni egy szerelmespár a strandon – videó (18+) (Blikk)
Thaiföld – Fényes nappal esett egymásnak egy szerelmespár, akiket végül a járókelők le is videóztak.
márc. 13
18:18
Rekord növekedést vár, de kereskedelmi háborútól tart az OECD (Adózóna)
A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést – erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma közzétett időközi gazdasági előrejelzésében.
márc. 13
18:18
Több mint egymillióan látták eddig a Svédországból hazatelepült magyar nő videóját (hirado.hu)
A Híradó.hu közösségi oldalán kedden 17 óra után már egymillió megtekintésnél és 12 ezer megosztásnál tartott az a videófelvétel, amelyen az M1-nek nyilatkozott a svéd–magyar Natalie Contessa, aki azt mondta: a biztonság miatt költözött Stockholmból Magyarországra.
márc. 13
18:18
Egy napon tart közgyűlést az OTP és a Pannergy (Portfolio)
Pontosan egy hónap múlva tartja az OTP és a Pannergy is éves rendes közlegyűlését - derül ki a társaságok legfrissebb közleményéből. Április 13-án, budapesti székhelyén tartja éves rendes közgyűlését a Pannergy, a megismétlet...
márc. 13
18:18
200 ezer embert várnak a Békemenetre (ATV)
Legalább kétszázezer embert várnak a csütörtöki békementre. A szervezők szerint a demonstráció Magyarország melletti kiállás lesz. Azért támogatják a kormányt, mert - szerintük - az ellenzék lebontaná a kerítést és migránsok tömegeit engednék be. Bayer Zsolt nem volt ott a sajtótájékoztatón, de a többiek elmondták, hogy Bayer feljelentette azt a fé
márc. 13
18:18
Újabb középmotoros sportautókkal készül az Aston Martin (Auto Pult)
A Valkyrie kiszállításait még meg sem kezdte az Aston Martin, de nem titkoltan már a következő projekten dolgoznak az angolok. A gyáriak nem csupán egy, de rögtön két középmotoros sportautóval is készülnek, és míg az egyik a Ferrari 488 GTB és a McLaren 720S ellen mehet csatába, addig a másik rögtön a LaFerrari és a P1 utódjait célozná meg.
márc. 13
18:18
Ezt érdemes tudnod az utasbiztosításról (TőzsdeFórum)
Az idei esztendő a hosszú hétvégékről szól: egyre többen vághatnak neki a néhány napos utazásoknak, legközelebb például a március 15-i 4 napos ünnep kínál erre lehetőséget.
márc. 13
18:18
A tesztkorlátozások is Le Mans felé sodorták Alonsót? (m4sport.hu)
Häkkinen szerint azért is vállalt be két kategóriát, mert az F1-ben keveset vezethet.
márc. 13
18:20
Válaszold meg az ősi tibeti teszt 3 kérdését. Fontos dolgot tudhatsz meg magadról és a neked fontos személyekről is (Blikk)
3 egyszerű kérdés, de mindent elárul.
márc. 13
18:20
Senki nem oda ment, ahova kellett volna: meglepetések sora érte az utasokat a légitársaság miatt (Blikk)
Harmincnégy utast rossz helyre vitt a svéd regionális NextJet légitársaság: Göteborg helyett Lulleában landolt a repülőgép.
márc. 13
18:20
Potápi: Amikor a közép-európai népek összefognak, nagy tettekre képesek (hirado.hu)
Az államtitkár szerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc példája is ezt bizonyítja.
márc. 13
18:21
Ki lesz a negyedik mentor az X-Faktorban? Ők hárman már biztosan visszatérnek! (Blikk)
– Kiderült kik ülnek majd az X-Faktor 8. évadának mentori székébe! A Blikk megtudta , hogy az RTL Klub tehetségkutatójának idei szériájában már biztos, hogy három férfi mentor bírálja majd az énekhangokat: Puskás Peti (33), ByeAlex (33) és Gáspár Laci (38) tér vissza a képernyőre, hogy mentorálja majd a legnagyobb tehetségeket. A negyedik mentor ki
márc. 13
18:22
Figyelj! Ha te is ebbe a csoportba tartozol, tilos mézet fogyasztanod (Blikk)
Súlyos bajt okozhat.
márc. 13
18:24
Erre senki se számított. Meghan pillantás mindent vitt. Katalin hercegné már biztos a dolgában (Blikk)
Eddig is nagyon szerethetőnek ismertük a hercegnét, de most...
márc. 13
18:24
A magyar nemzeti színeket kifogásolta a román prefektus (USAracing)
Minden évben március 15-én kihelyezzük a nemzeti szimbólumokat a Székelyföldön. Úgy tűnik, hogy idén egyesek még ezt a jogunkat is elvitatnák - válaszolt a város vezetése.
márc. 13
18:27
Holtan találták Putyin egy kegyvesztettjét Londonban (Kripto Akadémia)
Közvetve Litvinyenkohoz is köze volt a férfinak.
márc. 13
18:27
Felavatták a világ első blokklánc emlékművét (vg.hu)
A szlovéniai Kranj városában állítottak a világon elsőként emlékművet a digitális devizák mögött álló blokklánc technológiának.
márc. 13
18:29
A Magyar Telekom teljesített a legjobban (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,98 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 38 663,67 ponton zárt kedden.
márc. 13
18:30
Jó hír az Etyeken és a Velencei tó környékén élők számára (Infostart)
A Pannónia szíve fejlesztési program révén Etyek és a Velencei tó környéke kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé válhat - mondta Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője kedden Etyeken, sajtótájékoztatón.
márc. 13
18:30
Távfűtéses lakásban laksz? Mutatjuk, mikor írják jóvá a 12 ezres rezsicsökkentést (Pénzcentrum)
A távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását - közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten. Kósa Lajos...
márc. 13
18:31
Veszteségbe fordultak Európa tőzsdéi (vg.hu)
Vegyes kezdés után veszteségbe csúsztak zárásra a főbb európai értékpapírpiacok.
márc. 13
18:33
Nigéria helyett Magyarországot választja Otigba (vg.hu)
Kihirdette első, 37 tagú keretét Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott belga szövetségi kapitánya, a csapatban Otigba Kenneth és további visszatérők is szerepelnek.
márc. 13
18:36
Kósa Lajos most azt állítja, egy csengeri háztartásbeli nő csapta be (Blikk)
Magyarország – Összesen 4 milliárd 353 millió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos egy közjegyzői okirat szerint – írta meg Magyar Nemzet kedd reggel.
márc. 13
18:36
Jó kezdés után veszteségbe fordultak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyes kezdés után veszteségbe csúsztak zárásra a főbb európai értékpapírpiacok.
márc. 13
18:36
Kossuth-emléktáblát avattak Izmirben (hirado.hu)
Az alkotás Izmir Ückuyular nevű városrészében, a helyi kompkikötőben kapott helyet.
márc. 13
18:36
Újabb szupersztár jön idén a Szigetre! (Ripost)
Minden idők egyik legjobb Sziget fesztiváljára készülnek a szervezők!
márc. 13
18:36
Imaszőnyeget kínáltak Vonának Orosházán (Ripost)
Megzavarták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kedd délutáni orosházi utcafórumát, a rendőrök intézkedtek - számolt be az esetről az MTI fotósa a helyszínről. Békésen is kiabáltak vele.
márc. 13
18:36
Hoppá, tényleg elveszítheti edzőjét a Ferencváros! (Ripost)
A Hamburg nyáron megpróbálhatja hazacsábítani Thomas Dollt. A német edzőt 2019 nyaráig köti szerződés a Fradihoz.
márc. 13
18:38
Mintha a föld nyelte volna el: az orrát sem dugja ki a házból a millióval meglépett szabolcsi postás (Blikk)
Még az orrát sem dugja ki a négy fal közül az a szabolcsi postás, akit nemrégiben még egy ország keresett, miután meglépett a szolgálati bukszában lévő vaskos köteg pénzzel.
márc. 13
18:38
Katalin és Meghan Markle között elképesztő az összhang - Fotó (Ripost)
A királynővel és a királyi család több tagjával együtt jelentek meg, de mindenki csak Vilmos és Harry párjait figyelte.
márc. 13
18:40
Botrány: megzavarták Vona Gábor beszédét Orosházán (Blikk)
Megzavarták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kedd délutáni orosházi utcafórumát, a rendőrök intézkedtek – számolt be az MTI fotósa a helyszínről.
márc. 13
18:40
Kínos balhé: Nyilvánosan veszekedett Hernádi Judit lánya (Ripost)
A Honeybeast énekesnője megelégelte a tarthatatlan helyzetet!
márc. 13
18:42
A Volkswagen nem viccelt: tényleg hatalmas dobásra készülnek az elektromos autózás területén (Portfolio)
A Volkswagen éves beszámolójából és a menedzsment tagjainak prezentációiból kiderült, hogy a cégcsoportnál teljes sebességgel folyik már a korábban meghirdetett átalakítási stratégia végrehajtása. Ennek eredményeként, illetve...
márc. 13
18:42
A honvédelmi tárca képviselője a déli kihívásokra hívta fel a figyelmet (USAracing)
A bukaresti munkaülésen kiemelt téma volt az Oroszország által jelentett kihívás, amelyhez a Bukaresti Kilencek viszonyulását alapvetően földrajzi helyzetük határozza meg.

Keresés