Szuper videót tett közzé a minap közösségi oldalain a McLaren csapata. 360 fokban elforgatható kamerák segítségével nézhetünk körbe a brit istálló garázsában!
Négy nap alatt három évszak időjárása váltja majd egymást a hosszú hétvégén, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet kirándulással tölteni a szabadidőnket. Útvonalajánlatok túrázóknak.
Rangos állami művészeti díjakat, Jászai Mari és József Attila-díjat, Kiváló- és Érdemes Művész elismeréseket adott át a kulturális kormányzat. Mások mellett kiváló művész lett Csuja Imre és Fábry Sándor. József Attila díjat kapott Lezsák Sándor, míg Tenki Rékának és Borbély Alexandrának Jászai Mari díjat adott át a miniszter.
A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra (31) Jászai Mari-díjas lett, és ugyanebben a megtiszteltetésben részesült Tenki Réka (31), az Örkény István Színház tagja is.
Már sokan azt hittük, hogy eltehetjük a télikabátokat, megérkezett az igazi tavasz. Az időjárás azonban más forgatókönyvet tervez az idei márciusra, visszatér a tél.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny a zsűri asztalára kivétel nélkül izgalmas kreációk kerültek, mint például a hársfavirágos vagy akár petrezselymes cukrász remekművek – közölte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.
A lap szerint a fideszes polgármester ismerhette a házaspárt, akik többeket is megpróbáltak lehúzni az óriási német örökség történetével. Azt írják, a NAV nyomoz a nő ellen.
Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos kitért arra is, hogy a programban olyan megvalósítási pontokat hoztak létre, amelyek segítik a több mint száz fejlesztési elképzelés megvalósítását.
Újabb fellépőket jelentettek be a Sziget szervezői - írja az Index. Újabb fellépőket jelentettek be a Sziget szervezői, melyek közül a legismertebb Lana Del Rey. Rajta kívül fellép még Fever Ray és az Unknown Mortal Orchestra.A...
A jó kezdés ellenére kora délután elromlott a hangulat a tőzsdéken, nehéz eldönteni, hogy a kamatemelési félelmek miatt, vagy mert Donald Trump mellől újabb józan gondolkodású politikus távozik. A német DAX majdnem két százalékos mínuszban is volt, az OTP plusz két százalékról esett nulla alá. Jön minden idők legnagyobb ICO-ja.
"Be the one who dares", angolul így szól a vadonatúj BMW X2 nemzetközi szlogenje, ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy legyünk merészek, avagy merjünk merészek lenni. A BMW ma tartotta új, sportos kompakt crossover kupéjának hazai sajtóbemutatóját, így máris kipróbálhattuk az autót. Vajon tényleg igaz a mondás, miszerint aki mer, az nyer?
Templomokból és magángyűjtőktől lopott értékes műalkotásokkal díszítettek turistáknak kiadott luxusvillákat a dél-olaszországi Amalfi tengerpartján, hogy ezzel növeljék a méregdrága szállások vonzerejét.
Újra kreatív álmodozásba kezdett a Jennings Motor Group. Ezúttal a modern sportautókat ötvözték elődjeik stíluselemeivel. Érdemes végiglapozni a képeket!
Pozsony – Egy nappal lemondása után feljelentette Robert Kalinák (46) szlovák belügyminisztert a Speciális Ügyészi Hivatal egyik ügyésze. Kalinák hétfőn mondott le, hogy lépésével stabilizálja a Ján Kuciak (†27) oknyomozó újságíró és menyasszonya megölése utáni egyre feszültebb helyzetet az országban.
Akár két évnyi börtönbüntetést is kaphat a Besiktas török válogatott balhátvédje, Caner Erkin, miután tavaly októberben mérkőzés közben sértette meg a játékvezetőt.
A Williams Forma-1-es csapatát irányító Claire Williams nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben ők is a Honda erőforrásaival vágnak neki a világbajnoki küzdelmeknek. A brit istálló jó ideje a Mercedes motorjait használja az F1-ben, és nem lesz ez másképp idén sem. A csapatnak azonban komoly történelme van a Hondával, hiszen a ’80-as években
A skandináv országok egyre súlyosbodó, migrációval és genderkérdéssel kapcsolatos társadalmi problémáira világít rá egy rövid helyzetkomédia, amelyet dán-svéd tévések készítettek a Híd című sorozatban.
– Egészen elképesztő összeget bízott Kósa Lajos (54) fideszes politikusra egy magyar magánszemély a Magyar Nemzet által közzétett közjegyzői okirat szerint.