Azonnali hatállyal leállították pénteken az Egyesült Államokban a nyitott ajtajú városnéző helikoptertúrákat a New Yorkban pár napja történt baleset okán.
A jövő hét elején összeül a brit nemzetbiztonsági tanács, hogy megfontolja, milyen további lépéseket tegyen a Szkripal-ügyben az Egyesült Királyság - közölte szombaton a brit külügyminisztérium, miután Oroszország 23 brit diplomatát utasított ki.
A miniszterelnök minden korábbinál fenyegetőbb jövőképet festett a hívei elé, amennyiben elbuknák a választást. "Gyuri bácsit" hazazavarná Amerikába, valamint még azt is kimondta, hogy "sohasem gyűlöltünk és nem is fogunk gyűlölni senkit", ami igazán furán csengett a gyűlöletkampányok országában.
A közösségi oldal nagyon komoly döntést hozott tegnap: felfüggesztette platformján a Cambridge Analytica és a Strategic Communications Laboratories nevű adatelemző cégeket. A Cambridge Analytica segítségét használva lett Donald Trump elnök, és győzött a Brexit is - a cég saját bevallása szerint is.
Ismét egy utcai fórumon hozták lehetetlen helyzetbe a Jobbik muszlim rajongó elnökét. Orosházán még két arab ruhába öltözött nő(?) is megjelent és imaszőnyegeket kezdtek árulni! Vona csúnyán összezavarodott... Még megmaradt hívei is kinevették.
Egészen meghatódott az a 34 éves, külföldön élő magyar édesanya, akire órákon át várt egy ismeretlen hölgy, hogy visszaadja neki a megtalált slusszkulcsát. A nő azért szeretne jóakarója nyomára bukkanni, hogy köszönetet mondhasson neki.
"Senkivel értékközösséget nem kérünk, a sorsközösséget viszont látjuk" - mondta az LMP kormányfőjelöltje szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az ellenzéki pártok együttműködésével kapcsolatban.
Évről évre egyre nő az allergiás betegek száma. A magyar lakosság körülbelül negyede érintett, közülük sokan azonban nem fordulnak orvoshoz. Kezelés híján viszont az allergia egyre rosszabb lesz: egyre több allergén egyre hevesebb...
Többfelé gondot okoz a belvíz, a helyzetet tovább ronthatja, hogy a következő napokban sok csapadék várható. Főleg az Alföldön vannak nagy elöntött területek.
Közel 5 százalékkal nőtt tavaly a személyautókra és kisteherautókra vásárolt új gumik száma 2016-hoz képest az Automax Kft. legfrissebb elemzése szerint.
Közel 5 százalékkal nőtt tavaly a személyautókra és kisteherautókra vásárolt új gumik száma 2016-hoz képest az Automax Kft. legfrissebb elemzése szerint.
A lányt pedig Szikszai Johannának hívják, és teljesen váratlanul modell. Azért tűnt fel nekünk, mert kimondottan különleges szépség, nyilván nem véletlenül van a szakmában, ám azt is látjuk, amit ti mindig, hogy vékonyka.
Minden kapcsolat elején a boldog pillanatok dominálnak, azonban az idő múlásával a helyzet megváltozik. Ilyenkor mutatja ki az ember a foga fehérjét, és rájövünk, hogy már nem is azzal élünk kapcsolatban, akibe beleszerettünk.
Idén 3 térség ad otthont a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatnak, amelyen az erdei koncertek mellett kiállítások, ismeretterjesztő előadások és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket
Több településen is készültség van a Balaton magas vízszintje miatt. Habár maximális kapacitással engedik a Balaton vizét a Sió-csatornába, ott rekordmagas a vízállás
Mintegy 2,2 kilogrammal nőtt a sertéshúsfogyasztás éves szinten Magyarországon egy emberre vetítve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a XII. abádszalóki böllérfesztiválon.