Magyar bölcsőde és óvoda alapkövét tették le szombaton a székelyföldi Backamadarason (Pasareni). A magyar állam közel 200 millió forintos támogatásával felépülő intézmény ötven gyermek befogadására lesz alkalmas.
A választási kampány az utolsó szakaszába érkezett, a Fidesz "offenzívában van", a kormánypártok megnyerték az utcai küzdelmet a kampányban, hiszen a március 15-i rendezvényeken a Békemeneten több százezren voltak, míg az ellenzék pár ezer embert tudott mozgósítani. Előnyös a kormánypártok szempontjából az a "nyugodt erő", amelyet demonstrálni tudt
Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál közönsége áprilisban, a több mint másfél évtizedes rendezvény történetében először a Tisza-parti város mellett Budapesten is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Fogyott a szakmunkások száma is a boltokban, miközben az üzletekben is megjelennek a robotok. Legalábbis a nagyokban, mert a kicsikben se hely, se pénz nincs erre. Az elmúlt időszakban, különösen az elmúlt három esztendőben megmerevedett...
1958-as születésű nő esetén beszámítanak-e nappali tagozatos főiskolai évek a 40 éves munkaviszonyhoz a nyugdíjszámításnál? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Gianluigi Buffon, a Juventus 40 éves kapusa is tagja az olasz labdarúgó-válogatott 26 fős keretének az Argentína és az Anglia elleni barátságos mérkőzések előtt.
A koordinált indulás révén van esélye az ellenzéknek, még akkor is, ha a Jobbik nem vesz részt az együttműködésben – állította az ATV Egyenes beszédben Gulyás Márton.
Kölcsönös látogatásokról és országaik stratégiai együttműködésének elmélyítéséről egyezett meg Angela Merkel német kancellár és Hszi Csin-ping kínai elnök szombati telefonbeszélgetésük során - közölte Steffen Seibert, a berlini kancellári hivatal szóvivője.
Temecula ‒ Elege lett monoton munkájából, ezért úgy döntött, hogy kirándulni indul egy rövid túrára az amerikai Quin Shrock (28), aki könyvelőként dolgozott egy multinacionális cégnél. Ennek azonban már több éve, és a férfi azóta igazi világutazó lett.
Gianluigi Buffon, a Juventus 40 éves kapusa is tagja az olasz labdarúgó-válogatott 26 fős keretének az Argentína és az Anglia elleni barátságos mérkőzések előtt.
Már épp kedvesebb arcát kezdte mutatni a tavasz, ám néhány napra mégis visszatér a tél. Viszont ez alkalmat ad újra az olyan havas kalandokhoz, mint amelyet például a Porsche szervezett egy befagyott tó jegén.
A Budapest Airport legalább 15 százalékos forgalombővülésre számít az Egyesült Államok és Magyarország között az új, közvetlen járatoknak köszönhetően. Tavaly az utasforgalom a két ország között elérte a 470 ezret úgy, hogy nem volt közvetlen járat - mondta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője.
A tavaly októberi csehországi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom április 10-ig kizárólag a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) fog tárgyalni egy koalíciós kormány létrehozásáról, amely a kommunisták külső támogatásával megszerezheti a parlamenti alsóház bizalmát
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC 2-1-re győzött a kiesőhelyen álló Hamburg otthonában a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
Gianluigi Buffon, a Juventus 40 éves kapusa is tagja az olasz labdarúgó-válogatott 26 fős keretének az Argentína és az Anglia elleni barátságos mérkőzések előtt.
Túlnyomóan borult lesz az ég, de vasárnap már többfelé vékonyodik, néhol időszakosan fel is szakadozhat a felhőzet. Országszerte számíthatunk tartós, kiadós csapadékra, amelynek intenzitása az éjszaka második felétől csökken.
Véget értek az észak-koreai nukleáris kérdés békés megoldását célzó tárgyalások Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter és svéd kollégája, Margot Wallström között szombaton Stockholmban - közölte a svéd külügyminisztérium.
A Fidesz budapesti elnöke szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője alkalmatlansága miatt csak hazudozással tudja magára "olykor" felhívni a figyelmet.
Kihúzták az Ötöslottó 11. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 424 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az...