Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
Átkutatták a brit hatóságok pénteken Londonban az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik repülőgépét - közölte péntek este az orosz külügyminisztérium.
A Fehér Ház elrendelte annak a 200 millió dolláros (csaknem 51 milliárd forint)támogatásnak a befagyasztását, amelyet Washington eredetileg szíriai újjáépítési munkálatokra szánt volna - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap helyi idő szerint pénteken.
Összesen 3,75 millió embernek volt munkája 2009-ben, ez a szám mostanra 4,44 millióra nőtt, ami azt jelenti, hogy mintegy 660 ezer új munkahely jött létre az elmúlt években - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Az angol irodalom kiemelkedő darabjaként tartják számon a Forsythe Sagát. Az irodalmi Nobel-díjas John Galsworthy kilenc műből álló családregény-ciklusából két alaklommal is készült tévésorozat. A klasszikus változat szombat esténként az M3-as csatornán látható 20.30-tól. (Ismétlés vasárnap 17.15-kor)
Felfoghatatlan tragédia rázta meg a kis Somogy megyei település lakóit – egy hároméves gyermek, családjának szeme fénye lett oda egyik pillanatról a másikra.
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet
A 2016 áprilisa előtt gyártott Model S szedánokat visszahívja a Tesla a szervókormány csavarjainak potenciális meghibásodása miatt; a visszahívás mintegy 123 ezer autót érint – tudatta a vállalat.
A szervezet belső órájának felborítását okozó éjszakai műszakban való munka növeli a diabétesz és az elhízás kialakulásának esélyét - állítják amerikai kutatók.
Itt a húsvét, így akár az utolsó pillanatra maradhat a lakásod feldíszítése. A legegyszerűbben egy tavaszt idéző ajtódísszel tudod ezt megtenni. Pillanatok alatt elkészítheted, különösebb kézügyesség nélkül is.
Tovább bővülhet a téli rezsicsökkentés. Azok is kaphatnak támogatást, akik olyan társasházban élnek, ahol egyébként a ház egyben rendezi a számlát, tehát nem számít külön fogyasztónak minden család
Saját házuk udvarán súlyos sérüléseket szenvedett egy asszony, akit a 12 éves lánya autóval egy fához szorított - közölte a Zala Megyei rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Létezik egy olyan méhészeti termék, amiről viszonylag elég keveset beszélünk, mégpedig a méhkenyér, vagy más néven perga. A kaptáron belül ezt fogyasztják a méhek, ezzel táplálják azokat a méheket, lárvákat, amelyekből nem lesz királynő.
Friss premierek és az elmúlt időszak legsikeresebb filmjei várják az érdeklődőket április 21-én délutántól másnap hajnalig a 10. Corvin moziéjszakán Budapesten.
Saját házuk udvarán súlyos sérüléseket szenvedett egy asszony, akit a 12 éves lánya autóval egy fához szorított - közölte a Zala Megyei rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Magyar Autóklub is megszólalt az M1-es autópálya felújítási munkálataival kapcsolatban. Úgy fogalmaztak, a dugók és balesetek megelőzése haladéktalanul intézkedést igényel. A Magyar Közút Nonprofit...
Alig 30 méter fogja elválasztani egymástól Demján Sándor és Ady Endre sírhelyét, ugyanis a kedden elhunyt milliárdost ugyanabban a parcellában helyezik végső nyugalomra, mint ahol a költő is nyugszik.
Pánikba esve menekültek az ókori rómainak és bibliai alakoknak öltözött helyiek egy nagypénteki körmenetről Acapulcóban, mert a közelben lövések dördültek.
Világméretű visszahívásra kényszerült a Tesla. A Model S szervokormány csavarjainak lehetséges meghibásodása miatt kell visszalátogatniuk a gyárba az autóknak.
Egy olasz kutatócsoport tanulmányozta a torinói leplet, majd elkészítette a háromdimenziós modelljét a burkolt alaknak. A Padovai Egyetem egyik professzora szerint az általuk megalkotott szobor Jézusnak a pontos mása lehet.
Közeledik a Húsvét, és bár nem mindenki várja a locsolókat, azért az ünnephez ünnepi teríték is dukál. Könnyen elkészíthető, különleges asztaldíszt mutatunk!
Hevenyészett robbanószerkezet végzett egy amerikai és egy brit katonával, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaiként szolgáltak Szíriában - közölték illetékes források pénteken.
Elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be Szlovénia vasárnaptól a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben – közölte a szlovén autópálya-kezelő vállalat.