Az angolok folytatják ellentámadásaikat, amelyeknek nyilvánvaló céljuk az, hogy a németek előnyomulását meggátolva, elhárítsák az Arrasnál harcoló angol sereg hátbatámadását
Csaknem ötvenezren látták a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet március 15-én nyitottak meg - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel
Vasárnaptól elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be Szlovénia a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben - közölte korábban a szlovén autópálya-kezelő vállalat (DKV).
Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe
Ma délutánig kérheted a felvételed a külképviseleti névjegyzékbe, ha külföldön leszel a nagy napon. Ha már korábban kérted, de mégis otthon szavaznál, szintén eddig kérheted a neved törlését.
Húsvétig kézbesítették az Erzsébet-utalványok több mint kilencven százalékát a jogosultaknak - közölte a Magyar Posta Zrt. szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint aki még nem kapta meg, az az eredeti ütemtervnek megfelelően legkésőbb...
Az egyik parlamenti párt alelnökének tartós kapcsolata volt a féltékenységből brutális kegyetlenséggel meggyilkolt lánnyal. "Ha 18 éves leszel, felvállallak!"
Mi többet akarunk kedvezni az iszlám követőinek, mint amennyit ők kérnének – mondta Németh Pál református lelkész, iszlámkutató az M1 Ma este című műsorában
A Fehér Ház elrendelte annak a 200 millió dolláros (csaknem 51 milliárd forint) támogatásnak a befagyasztását, amelyet Washington eredetileg szíriai újjáépítési munkálatokra szánt volna – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap helyi idő szerint pénteken
A felnőtt korú magyar nők 79 százalékát meglocsolják húsvétkor – olvasható a Kutatópont Kft. ünnepi felmérésében, amelynek eredményeit szombaton közölték.
2017 első kilenc hónapjában csupán 93 ezer adásvétel történt egész Magyarországon, ami a korábbi évben tapasztalt számoktól néhány ezerrel maradt el. Lehetséges lenne tehát, hogy a lakásvásárlási kedv valamelyest megcsappant az elmúlt...
Ugyanabban a parcellában helyezik végső nyugalomra Demján Sándort, ahol Ady Endre is nyugszik. A milliárdos vállalkozó és a legendás költő sírhelyét néhány tíz méter fogja elválasztani egymástól.
A K&H gyógyvarázs mesedoktorok az április 2-ai Gyermekkönyvek Világnapja alkalmából most összegyűjtötte a tökéletes mese hozzávalóit, hiszen a gyermekkorban meghallgatott meséknek számtalan előnye van.
Az orosz külügyminisztérium szerint Nagy-Britanniának "valamivel több mint ötvennel" kell csökkentenie oroszországi diplomáciai képviseletei alkalmazottainak a létszámát a Szkripal-ügy miatt kirobbant viszály miatt - közölte szombaton Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Az orosz külügyminisztérium szerint Nagy-Britanniának "valamivel több mint ötvennel" kell csökkentenie oroszországi diplomáciai képviseletei alkalmazottainak a létszámát a Szkripal-ügy miatt kirobbant viszály miatt - közölte szombaton Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Érdekes felmérést végzett az Ipsos közvélemény-kutató cég. Ebben azt vizsgálták, hogy az egyes országok lakóinak hány százaléka hisz a mennyország és a pokol létezésében?
A felnőtt korú magyar nők 79 százalékát meglocsolják húsvétkor - olvasható a Kutatópont Kft. ünnepi felmérésében, amelynek eredményeit szombaton közölték az MTI-vel.
Az ellenzéki pártok vezetői felelős politikusok, még 90 százalék az esélye annak, hogy kedden és szerdán, a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsony Gergely
Az adóhivatal több új, modern ellenőrzési módszert vezetett be a 2010-es kormányváltás óta, ezek pedig több százmilliárdos pluszbevételt hoztak az államnak.
A színész szóvivője, Daniel Ketchell a Twitteren jelentette be, hogy Schwarzenegger állapota stabil, és ő osztotta meg a rajongókkal Arnold műtét utáni első szavait is.
Míg a kormány az utolsó tíz- és húszezer forintjaikat sajtolja ki az emberekből, addig az állami cégek vezetői sok millió forintos fizetést tesznek zsebre
Nem minden sonka, ami annak látszik. A termék származási helye sokat elárul. A megszokott helyről vásároljunk. Ilyen tippeket, tanácsokat adhatunk a háziasszonyoknak, mielőtt vásárolni mennek. De hogyan ismerhetjük fel a minőségi sonkát?
Összesen 3,75 millió embernek volt munkája 2009-ben, ez a szám mostanra 4,44 millióra nőtt, ami azt jelenti, hogy mintegy 660 ezer új munkahely jött létre az elmúlt években - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Ma délelőtt Csepelen kampányolt a DK elnöke Gyurcsány Ferenc. Tudjátok, itt indul egymással szemben az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó és az Együttben politizáló Szabó Szabolcs. Csak meg kellene egyezni...