2018. május 25. péntek

máj. 25
6:11
Utcára került a legendás színész családja, a Városligetben éjszakáznak (Ripost)
Szomorú, ami az elhunyt Jászai Mari-díjas színész szeretteivel történik.
máj. 25
6:12
Otthon azt mondják, csak bevásárolni utaznak Angliába, valójában abortuszra, és végigsírják az utat (444.hu)
Írországban tiltják az egyik legszigorúbban az abortuszt Európában, ezért évente több ezer ír nő utazik titokban külföldre, hogy ott végeztessék el a műtétet. Ők mesélnek arról, milyen érzés a kocsi hátsó ülésén sírni és vérezni.
máj. 25
6:18
Ceglédi: Toroczkaitól van félnivalója a Fidesznek (ATV)
A politikai elemző rendesen kiosztotta az ellenzéki pártokat. Az ATV-ből üzent többeknek is, várja például azoknak a neveit, akiket kémeknek tartanak a párttársak. A Jobbik szerinte végletekig feszítette magát, de a Toroczkai-féle irányvonal alternatívát adhat a kormánypártokkal szemben, amit veszélyesnek tart Orbánékra nézve.
máj. 25
6:18
Ha a csütörtöki nap viharos volt, mit mondjunk a maira? Az ország déli része narancssárgába borult (Háziállat)
A nap szavai: esőkabát és esernyő. Délelőttig főként északon, később ismét több helyen lesznek zivatarok. A legjellemzőbb kísérőjelenség zivatarok környezetében továbbra is a felhőszakadás ( >25-30 mm, néhol akár > 50-70 mm) lesz, illetve néhol viharos (55-75 km/h) széllökés és helyenként jégeső (1-2 cm körüli átmérővel) is előfordulhat – írja a me
máj. 25
6:24
Többen életüket vesztették Bengáziban egy pokolgépes merényletben (USAracing)
Legalább hatan életüket vesztették és huszonketten megsebesültek péntekre virradóra a kelet-líbiai Bengázi belvárosában elkövetett pokolgépes merényletben - közölték szemtanúk.
máj. 25
6:27
Autósok, figyelem: változnak a műszaki vizsga feltételei (Infostart)
Az új rendelet például előírja, hogy a vizsgabiztos díjazása nem függ az adott műszaki vizsgálat eredményétől, tehát a vizsgadíjat akkor is ki kell fizetni, ha nem „ment át” az autó.
máj. 25
6:36
Washington folyamatosan nyomást gyakorol Észak-Koreára (ProfitLine)
Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára - hangoztatta az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban, miután lemondta a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozóját.
máj. 25
6:36
Eljött az új világ: mostantól kincsként őrzik az összes adatunkat (Portfolio)
Ma lépett életbe a GDPR, vagyis az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, amely új világot hoz az adatkezelésben az egész unión belül, sőt, az olyan cégek is érintettek, akik uniós állampolgárok adatait kezelik. Bár a kkv-k...
máj. 25
6:39
Államforma (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor negyedik kormányfői beiktatási beszédében is az új ciklusban végrehajtandó változtatásokról szólt.
máj. 25
6:39
A gazdagok gyorsabban gazdagszanak (vg.hu)
Hétszáz magyarnak már 10 millió euró feletti vagyona lehet.
máj. 25
6:41
Hány harmad? (Kripto Akadémia)
A parlamenti helyek kétharmadának birtoklására alapozva Orbánék 2010 óta igyekeznek azt a közérzületet kelteni, hogy az ország kétharmada támogatja őket.
máj. 25
6:42
Itt van Katinka válasza, nem kíméli Tusupot (Blikk)
Adtak egy esélyt maguknak a békülésre, de újra szakított Hosszú Katinka (29) és edző-férje, az amerikai Shane Tusup (30).
máj. 25
6:42
Ezt csinálja ma Harry Potter legádázabb iskolai ellensége (Blikk)
Kölyökkorában Harry Potter életét keserítette meg Tom Felton, manapság zenél, filmekben és sorozatokban szerepel. Szabad idejében pedig halászik.
máj. 25
6:42
Egy éven belül a Várba költözik a kormány (ATV)
Egy éven belül a Budai Várba költözik a kormány - jelentette be első Kormányinfóján Gulyás Gergely.
máj. 25
6:43
Átkapcsolták (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor agyát átkapcsolták az Európai Néppárt vezetői Brüsszelben.
máj. 25
6:48
Már a Netflix a legnagyobb amerikai médiavállalat (444.hu)
Január óta 70 százalékkal emelkedett részvényeik árfolyama, így most már a filmipar legyőzhetetlennek hitt óriásánál, a Disney-nél is többet ér a cég.
máj. 25
6:48
Írország ma az abortuszról dönt (USAracing)
„Engedéllyel gyilkolni? Szavazz nemmel!”, „A nőnek, akit szeretsz, szüksége lehet az igenre” – feszülnek egymásnak a vélemények a kampányplakátokon.
máj. 25
6:57
Mi legyen az ebéd hétvégén? 11 főétel, amivel nem nyúlhatsz mellé (Mindmegette)
máj. 25
6:57
Újabb drágulás a benzinkutakon (Infostart)
A Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
máj. 25
6:57
Minden, amit tudni kell a számlák online adatszolgáltatásáról – 2. rész (Adózóna)
Cikksorozatunk második részében azokat az ügyleteket vizsgáljuk meg, amelyekről 100 ezer forintot elérő áfatartalmuk miatt július 1-jétől adatot kell szolgáltatni a NAV részére.
máj. 25
7:00
Több helyen is emelik a parkolási óradíjat: így változhat a parkolási rend a fővárosban (Blikk)
– Új parkolási övezetek lehetnek Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén pedig óránként 525 forintra emelkedhet a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkenhetnek a parkolási díjak – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslatból.
máj. 25
7:00
Hosszú Katinka: Shane törölte a Facebook-oldalamat (ATV)
Instagramon posztolt Hosszú Katinka arról, mi történt a Facebook-oldalával.
máj. 25
7:00
Határátmosóvá eltintatengeredem (autopro)
A Magyarország Babérkoszorúja díjjal 2016-ban, a Kossuth-díjjal pedig 2018-ban kitüntetett Farkas Árpád 1944-ben született Siménfalván.
máj. 25
7:06
A Generali újabb vállalatokat vásárolt Szlovéniában és Lengyelországban (ProfitLine)
Sikeres szlovéniai és lengyelországi vállalatfelvásárlási tranzakciók révén a Generali fokozta jelenlétét Közép- és Kelet-Európában. Mindez újabb jelentős lépést jelent a Csoport stratégiájának megvalósításában, régióbeli súlyának növelésében. A Generali Csoport stratégiai célkitűzésként fogalmazta meg, hogy versenypozíciójának és nyereségességének
máj. 25
7:06
Észak-Korea bármikor kész tárgyalni (444.hu)
Legalábbis ezt írták válaszul a június 12-re tervezett csúcstalálkozót csütörtökön váratlanul lemondó Donald Trumpnak.
máj. 25
7:12
Sós Csaba: Katinkának most kell segítő kezet nyújtanunk (Infostart)
A most kialakult helyzetben is minden szükséges támogatást megad a Magyar Úszó Szövetség Hosszú Katinkának - hangsúlyozta az InfoRádiónak Sós Csaba szövetségi kapitány.
máj. 25
7:12
Egyre biztosabban tudhatjuk, hogy ki volt a világ egyik legkorruptabb kormányfője (Portfolio)
Több mint 28 millió dollár (mintegy 7,3 milliárd forint) értékű készpénzt foglalt le a malajziai rendőrség három Kuala Lumpur-i lakásban, amelyek közül kettőben a korrupcióval vádolt Najib Razak volt miniszterelnök gyerekei laknak -...
máj. 25
7:12
A pénteki sportműsorok és televíziós közvetítések (Sport365)
Magyar foci, Giro és Roland Garros is a kínálatban!
máj. 25
7:12
Így szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten (Ripost)
A fővárosunkban forgató háromgyerekes színész máris belevetette magát a pesti éjszakába, unokaöccsével, K. Smithszel csábítja a magyar lányokat. Úgy tudjuk, már több rajongó mobilszámát is elkérték.
máj. 25
7:12
Az eddigi legnagyobb skalp (Azenpenzem)
Fucsovics Márton rekordot döntött Genfben az 501 ezer euró összdíjazású salakpályás tenisztornán: legyőzte – méghozzá simán, 6:4, 6:0-ra – a svájci Stan Wawrinkát.
máj. 25
7:12
Hosszú Katinka reagált: Shane Tusup bosszút állt rajta és a rajongóin (Ripost)
Legalábbis erre utal a legfrissebb Instagram-bejegyzésében az Iron Lady.
máj. 25
7:12
Riasztást adtak ki, ezekben a megyékben kell durva viharokra számítani (Ripost)
A hét utolsó napjaiban is hirtelen kitörő záporokra és zivatarokra kell számítani, de nemsokára fellélegezhetünk.
máj. 25
7:12
A drága kőolaj felgyorsítja a konszolidációt (vg.hu)
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a költségek alacsonyan tartása mellett növekvő profitabilitásra számít.
máj. 25
7:14
Sörfesztiválról tűnt el a 17 éves Tibor, szörnyű, ami ezután történt (Ripost)
Eltűntként keresték a 17 éves Tibort, a fiatal fiúnak május 20-án veszett nyoma egy námesztói sörfesztiválon.
máj. 25
7:24
VV Fanni elrablója teljesen kiakadt a tárgyaláson: azt hitte, szabadon távozhat (Blikk)
Még három hónapig biztosan a rácsok mögött marad a Novozánszki Fanni (†24) eltűnése ügyében gyanúsított B. László, sorsáról csütörtök reggel döntött a bíróság.
máj. 25
7:24
Nagy eső jön, kiadták a másodfokú figyelmeztetést (ATV)
Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés.
máj. 25
7:24
Egymilliárdot tolnak Orbán új kormányszervébe (HírTV)
A pénzből több mint 500 millió forint jut személyi kiadásokra és azok közterheire.
máj. 25
7:26
Kilakoltatás a Hős utcánál: lesz, akivel személyesen egyeztet a polgármester (ATV)
Hiába gyűjtött össze ötezer támogató aláírást "A Város Mindenkié" csoport, a kőbányai önkormányzat mégis leszavazta azt a javaslatot, amely megoldhatta volna a Bihari utca 8/C kilakoltatás előtt álló bérlőinek gondjait. A szegény, kisgyerekes, de a lakbért és a számlákat becsülettel fizető családok azonban ígéretet kaptak arra, hogy a polgármester
máj. 25
7:36
Több család is beperelte az EU-t (ProfitLine)
Sajtóértesülések szerint mintegy harminc család keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, amivel azt kívánják elérni, hogy az Európai Unió javítson "elégtelen" klímavédelmi politikáján és csökkentse nagyobb mértékben szén-dioxid-kibocsátását.
máj. 25
7:36
A kínaiak kavartak be az észak-koreai csúcstalálkozóba? (Portfolio)
Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a Donald Trump által konfrontatív kommunikáció kíséretében lemondott észak-koreai csúcstalálkozó valójában a másik fél miatt hiúsul meg, és az amerikai elnök csak a méltóságát védve előzte...
máj. 25
7:36
Öt eszköz, ami eszelősen sok időt megspórol neked (Player)
Azt már észre sem vesszük, mennyire megváltoztatták az életünket a különböző szoftverek, de az infotainment átka, hogy legalább annyi időt elrabol, mint amennyit akár meg is takaríthatnál vele. Ellenben vannak kütyük és programok, amik bő tíz éve még sehol sem voltak, de a jövő elképzelhetetlen nélkülük, és ha ügyesen használod, tonnányi időt megsp
máj. 25
7:36
Shane Tusup: Katinka megcsalt engem (Femcafe)
A Katinshane az idei év legbotrányosabb válásáva kezd alakulni.
máj. 25
7:42
Steve Bannon: A Fidesz nem a világ vége (HírTV)
Nemzetközi lapszemle.
máj. 25
7:42
Oroszlánnal zárták egy ketrecbe a magyar zenekar tagját (Blikk)
Kecskemét – Dorogi Petiék a Richter Cirkuszban haverkodtak az állatok királyával.
máj. 25
7:42
Nem volt jogosítványa a ceglédberceli tragédiát okozó sofőrnek (ATV)
Az Adavarul.ro oldal szerint a 38 éves Petru K.-nak a baleset pillanatában nem volt jogosítványa.
máj. 25
7:42
Újabb megyékben emelték másodfokúra a figyelmeztetést felhőszakadás miatt (Háziállat)
Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van másodfokú figyelmeztetés. Ott az intenzív záporokból, zivat
máj. 25
7:42
Látogatóban a kísértetek hazájában (AQUA)
A vikingek annak idején megszállták Orkneyt, és a szigetcsoport Norvégia birtoka lett, majd a XV. században hozományként került Skóciához.
máj. 25
7:42
Pokolgépet robbantottak egy kanadai étteremben (USAracing)
Az eset egy ontariói étteremben történt. A rendőrség azt közölte, hogy a két támadó elmenekült helyszínről - jelentette a Reuters hírügynökség.
máj. 25
7:45
Furcsaságok a Real Madrid-Liverpool BL-döntő előtt (Sport365)
Zajlanak az események Kijevben.
máj. 25
7:45
Épülhetnek az autós gázkutak (vg.hu)
Egy német cég segíti a Pannon Fuel Kft. EU-támogatást is elnyerő földgáztöltő hálózatának fejlesztését.

Keresés