Pokolgépet robbantott fel egy kanadai étteremben két férfi, a detonációban többen megsebesültek, hárman válságos állapotban vannak - közölte pénteken a rendőrség.
A belügyminiszter új Stop Soros javaslata nemcsak a 25 százalékos illeték megfizetéséről nem szól már, de a szintén sokat támadott "határrendészeti távoltartásos" passzus is kikerül. A civil szervetek előzetes, önkéntes adatszolgáltatásáról szóló terv is változik, mert ez "önfeljelentésnek" minősülne, miután most a kormány úgy döntött: az illegális
Pokolgépet robbantott fel egy kanadai étteremben két férfi, a detonációban többen megsebesültek, hárman válságos állapotban vannak - közölte pénteken a rendőrség.
Június végén, július elején jelentősen megnő az utasforgalom a röszkei határátkelőhelyeknél a nyaralni induló családok mellett a Szerbia, Bulgária és Románia felé tartó, nyugat-európai országokban dolgozó vendégmunkások érkezése miatt, ezért a folyamatos határforgalom érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ilyenkor több sávon végzik a vámvizsgálatokat – közölte a NAV sajtó- és…
Ha péntek, akkor Orbán a Kossuth Rádióban nyilatkozik, ez ma sem volt másképp. A miniszterelnök fő témái a Stop Soros mellett belengetett egy újabb nemzeti konzultációt is, amelynek középpontjában a magyar nők és a gyermekvállalás áll majd a tervei szerint.
Mégis miért kellene a Néppártnak olyanokra hallgatnia, akik szerint a keresztény identitás és a nemzet csak a múltja Európának! Ki akar az ő Európájukban élni?
A jogállamiságot védő, fontos intézményt fognak felállítani a legfelsőbb közigazgatási bírósággal - emelte ki az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Több mint 28 millió dollár (mintegy 7,3 milliárd forint) értékű készpénzt foglalt le a malajziai rendőrség három Kuala Lumpur-i lakásban, amelyek közül kettőben a korrupcióval vádolt Najib Razak volt miniszterelnök gyerekei laknak - közölték a hatóságok pénteken.
A Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti csúcstalálkozó terve azért omlott össze, mert Kína kihátrált mögüle - állította csütörtök este egy televíziós interjúban James Stavridis az Egyesült Államok haditengerészetének nyugalmazott admirálisa.
Keményen és szokatlan egyöntetűséggel bírálják Emmanuel Macron-t Franciaországban a néhány napja a külvárosokat érintő problémákról tartott beszéde miatt. A francia államfőt a kritikusok azzal vádolják, hogy a kommunitarizmust erősíti.
A mesterséges intelligencia elterjedése hozzájárul a munkahely teremtéshez, az új állások betöltéséhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő szakembergárda - mutat rá az MIT és az EY felmérése.
A brit háztartások éves átlagjövedelme jelenleg 4 százalékkal alacsonyabb a Bank of England által a brit EU-tagságról tartott 2016-os népszavazás előtt erre az időszakra jósolt szintnél - mondta a brit jegybank kormányzója. Mark Carney...
Külső forrásra lett szükség annak a 39 sűrítettföldgáz-(CNG) töltő pontnak a kialakításához, amelyhez az Európai Bizottság 2016-ban már megítélt 3,6 milliárd forint támogatást, de amely utófinanszírozásúvá vált, mivel a projektgazda...