Romániában a meglévő törvényeket sem tartják be, vagy szelektíven alkalmazzák őket - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának 2017-es jelentése szerint az élet szinte minden területén felerősödött a magyarellenesség Romániában
Szükség esetén lezárná Ausztria határait Herbert Kickl szabadságpárti osztrák belügyminiszter, aki aggódik a balkáni útvonalon érkező menekültek számának növekedése miatt: ehhez júniustól rendelkezésére áll a belügyminisztérium hatáskörébe delegált határ- és idegenrendészeti egység – írta az APA osztrák hírügynökség vasárnap
A prosztatából vett szövetmintákat speciális előkészítés után, mikroszkóp segítségével vizsgálja meg a patológus, az eredményt patológiai lelet formájában küldi meg a kezelőorvosnak. A leletben leírt információk határozzák meg a beteg kezelésének lehetőségeit. Az alábbi kérdések és válaszok segítenek abban, hogy megértse a leletein található orvosi
Már az is elég lett volna, ha az Uber fejlesztői nem kapcsolják ki a Volvo saját vészfékrendszerét. De kikapcsolták, az Uber saját szoftvere meg valamiért úgy döntött, hogy nem fékez.
Most van lehetőség, hogy a magyar álláspont bekerüljön a cotonoui megállapodás szövegébe – nyilatkozta a Kossuth Rádió Európai Idő adásában Klopfer Ádámmal, a Migrációkutató Intézet kutatója
Hétfő kivételével minden napra jut egy adatközlés a következő héten, közöttük munkaerőpiaci statisztikát és a beruházások első negyedéves adatát is közzéteszik.
Emberölés gyanúja miatt indult eljárás az ellen a nő ellen, aki négyéves unokájával együtt egy tehervonat elé vetette magát szombaton délután Hort és Csány között.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „eltökélt szándékát” fejezte ki a Mun Dzse In dél-koreai államfővel való személyes találkozóján szombaton, hogy az eredeti tervek szerint június 12-én akar találkozni Donald Trump amerikai elnökkel – közölte vasárnapra virradóra a KCNA észak-koreai hírügynökség, mely szerint Kim és Mun mélyreható megbeszéléseket folytattak a Koreai-félsziget atomfegyver-…
Példátlan a Soros-hálózat durva beavatkozása, politikai nyomásgyakorlása a Fidesz ellen – mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában annak kapcsán, hogy a Human Rights Watch (HRW) nevű szervezet szeretné elérni a Fidesz kizárását az Európai Néppártból
Minden évben bővültek a családok támogatásai az elmúlt nyolc esztendőben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a gyereknap alkalmából tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján
Négy orosz katona életét vesztette, miután kormányellenes fegyveresek tüzet nyitottak rájuk a szíriai Deir-ez-Zór tartományban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium
Nincs is jobb egy kellemes, vasárnapi családi ebédnél, főleg, ha a família apraja-nagyja közösen dolgozik a konyhában, hogy minél előbb készüljenek el a fogások.
Hiába divatosak napjainkban a virtuális játékok, fontos észben tartani, hogy valóságos életünk sosem kerül át a virtuális térbe - figyelmeztet Nagy Veronika néprajzkutató. A Hetedhét Játékmúzeum muzeológusa ezért különösen fontosnak tartja, hogy a gyerekek kézbe vehető, igazi játékokkal is játsszanak, hiszen azok őrzik a gyerekkort.
Bulgária június végéig szeretne áttörést elérni az európai menekültpolitikai vitában, és ennek érdekében kompromisszumos javaslattal állt elő - mondta el Liljana Pavlova, az EU-elnökségért felelős bolgár miniszter a dpa német hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában.
Ma és holnap elsősorban délután, este lesz szórványosan zivatar. Legkisebb eséllyel ma a Nyugat-Dunántúlon, hétfőn északkeleten számíthatunk dörgésre, villámlásra. Zivatarok környezetében leginkább nagy mennyiségű csapadék, erős vagy viharos szél és kisméretű jég fordulhat elő. Emellett néhol felhőszakadás is lehet. Kis valószínűséggel egy-egy inte
A kormány és a Magyar Cserkészszövetség közös értékalapon áll - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Pest megyei Nagykovácsiban, az országos cserkésznap nyitóeseményén, a felújított Teleki-Tisza-kastély ünnepélyes átadóján.
Egy átlagos monitoron minden bizonnyal nem jön ki a dolog teljes részletessége, de azért nagyon is élvezhető ez a Fudzsit, Tokiót, cseresznyevirágzást és egyéb csodákat bemutató mozi.
A Diego lakberendezési áruházlánc 18,8 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 15 százalékkal többet az előző évinél, 2018-ra pedig a forgalom 12 százalékos növekedését várja a társaság - közölte a Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
Négy orosz katona életét vesztette, miután kormányellenes fegyveresek tüzet nyitottak rájuk a szíriai Deir-ez-Zór tartományban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Az IBM kutatása szerint naponta összesen 2500 milliárd byte adat keletkezik. Az internetre kapcsolt eszközök térnyerésének köszönhetően ez a szám folyamatosan növekszik.
2010-ben a családok mintegy ezermilliárd forintot kaptak, ez az összeg az idei évre megduplázódott - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a gyereknap alkalmából tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A nyári turistaszezon kezdetével és az egyre gyakoribbá váló szabadtéri rendezvényekkel sajnos nőhet a ramming, vagyis gázolásos támadások száma. A személyes biztonságtudatossági alapelvek betartása mellett, a lehetséges védelmi eszközök között kiemelt szerepet kaphatnak a modern, innovatív technológián alapuló műszaki megoldások. A mostani techno
Klaus Iohannis államfő szerint a román hatóságok feladata visszaszerezni a külföldön élő honfitársak bizalmát, lehetővé téve hazatérésüket, azt, hogy tehetségüket és megszerzett tapasztalataikat közösségük, illetve Románia fejlődése szolgálatába állítsák