2018. május 4. péntek

máj. 4
12:27
Több mint 100 álrendőrt fogtak el (ATV)
Száztizenhárom, magát rendőrnek kiadó személyt vettek őrizetbe Puebla mexikói szövetségi állam egyik városában - mondta el Jesús Morales tartományi közbiztonsági miniszter csütörtökön a Fórmula helyi rádióadónak.
máj. 4
12:27
Szívós István, Hegedüs Csaba és Hámori Jenő kapott Csík Ferenc-díjat (Azenpenzem)
A díjakat Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Fazekas Attila Erik helyettes államtitkár adta át a Magyar Tudományos Akadémián megtartott pénteki ünnepségen.
máj. 4
12:27
Anna Kournikova terheshasfotót posztolt - egy hónappal a szülés után (Femcafe)
Végre láthatjuk gömbölyödő pocakkal.
máj. 4
12:33
Még tart a lakásépítési láz (Infostart)
Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, 64,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 4
12:33
Baj van! Kórházba került a híres színésznő (Blikk)
Most derült ki!
máj. 4
12:33
Pénzügyi adataggregátor lett a FinTechShow győztese (ProfitLine)
Egy pénzügyi adatgyűjtő megoldást választottak a FinTechShow legígéretesebb fejlesztésének. Az Aggreg8.io pénzügyi adatokat tesz könnyen elérhetővé és felhasználhatóvá az ilyen információkkal dolgozó cégek és szolgáltatások számára. A közel 400 fős fintech konferencián az insurtech és a blokklánc területek újdonságairól is szó esett.
máj. 4
12:33
Porig égett egy személyvonat Debrecenben (Hírklikk)
Egy mellékvágányon álló szerelvény három kocsija kapott lángra csütörtökön Debrecenben, a Homokkerti vágányoknál.
máj. 4
12:35
Ez a csaj teperte le Nagy Ervint, elég kínosan érezték magukat – videó (Blikk)
Leteperte egy duci lány Nagy Ervint a Tanár című sorozat egyik jelenetében.
máj. 4
12:37
Ekkora Berki Krisztián Dwayne „The Rock” Johnson mellett – Íme a közös fotó (Blikk)
Berki Krisztián nem akárkivel posztolt közös képet Instagram-oldalára: The Rockal, azaz Dwayne Johnsonnal látható.
máj. 4
12:39
Szinte alig lehet ráismerni: gyerekkori képet posztolt magáról Britney Spears (Blikk)
Cuki gyerekkori fotót posztolt magáról közösségi oldalán Britney Spears.
máj. 4
12:39
Nagyon rossz hírt kaptak a PSG szurkolói (Sport365)
Aggódhatnak a párizsi klub vezetői.
máj. 4
12:39
Pintér Tibor készíti fel az érettségire barátnőjét (Femcafe)
Sem a dzsungel, sem a musical nem volt ekkora falat.
máj. 4
12:45
Amikor meghallgattam az orvosom tanácsát a makacs térdfájára, azt hittem viccel. Komoly, hogy ezt kell tennem? (Blikk)
Hallott már bárki ilyesmiről?
máj. 4
12:45
Repülőgépet kerestek, kereskedelmihajó-roncsokat találtak (ATV)
Szenet szállító angol kereskedelmi hajóké lehetett az a két 19. századi roncs, amelyet az Indiai-óceán mélyén a Malaysia Airlines légitársaság 2014-ben eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó művelet során találtak.
máj. 4
12:45
Áderrel indul jövő kedden a parlament (HírTV)
A köztársasági elnök az alakuló ülésen javaslatot tesz a miniszterelnök személyére.
máj. 4
12:45
Ez mi? Paris Jackson mindent magára vett, amit a gardróbjában talált (Glamour)
Kissé túltolta az indiánlány imidzst
máj. 4
12:51
Veszélyre figyelmeztet a Twitter (Infostart)
A Twitter arra kéri több mint 330 millió felhasználóját, hogy azonnal változtasson jelszót.
máj. 4
12:54
Meglepetés az eurózónás inflációban (NRGreport)
Áprilisban éves alapon 1,2%-kal növekedtek a fogyasztói árak az euróövezetben - derült ki az Eurostat előzetes adataiból. Ez a vártnál nagyobb lassulást jelentett, azonban az igazi meglepetést a maginfláció esése okozta.
máj. 4
12:57
Ennyit számít egy ünnep a magyar kereskedőknek? (Privátbankár)
A húsvét mellé azért bejátszott az is, hogy egyre boltkórosabbak a magyarok.
máj. 4
13:00
Jön a nyár - akarsz fogyni? (Márkamonitor)
Mostantól 6 hetes mintaétrend is várja a HáziPatika.com életmódváltóit
máj. 4
13:03
Csodás felvétel: Az arca is látszik az ikreknek. Megmutatta lányait az ismert színésznő (Blikk)
Nagyon régen láttuk őket!
máj. 4
13:03
Rossz hír a gazdiknak: 40 kutyafajtát tilt ki járatairól a légitársaság (Blikk)
A júniustól bevezetett listán szereplő kutyafajták egyedeinek szállítását a United Airlines nem vállalja.
máj. 4
13:03
A vb-történet ötven legjobb futballistája: 42. Fabio Cannavaro - az azúrkék aranyember (Infostart)
Lehet-e annál szebb nap egy futballista pályafutásában, ha a századik válogatottságát éppen a világbajnoki döntőben ünnepli? Talán csak akkor, ha utána csapatkapitányként fel is emelheti a győztesnek járó FIFA-trófeát. Fabio Cannavarónak, a 2006-os Squadra Azzurra középhátvédjének ez is megadatott. Ő az infostart.hu vb-történeti rangsorának 42. hel
máj. 4
13:03
Hetek óta nézem ahogy a szomszéd zúzott fokhagymát szór a kertjébe. Rákérdeztem és EZT válaszolta (Blikk)
Szóval így csinálja!
máj. 4
13:03
Jóval több lakás épült az első negyedévben (ProfitLine)
Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, 64,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 4
13:03
A kormányfő nélkül avatják a diósgyőri stadiont (HírTV)
A több mint 14 ezer férőhelyes stadion 13 milliárd forintba került.
máj. 4
13:03
Lehullt a lepel: a Pikachu nem is egér, hanem valami egészen más (Femcafe)
Akik eddig azt gondolták, hogy Pikachu egy egérről lett mintázva, nagy tévedésben vannak.
máj. 4
13:03
Még több kedvezményt szeretnél? Újítsd meg most dm kártyádat! (Glamour)
Májusban háromszoros pont jár a vásárlásaidért!
máj. 4
13:05
Ez a 6 legmegfélemlítőbb csillagjegy. Tőlük mindig tarts két lépés távolágot, különben te húzod a rövidebbet (Blikk)
Nagyon vigyázz velük!
máj. 4
13:05
Tragédia: turisták közé csapott a villám Ukrajnában, egy ember életét vesztette (Blikk)
Kajakos kirándulás közben csapott le a villám egy folyóba, egy turista életét vesztette.
máj. 4
13:05
Céline Dion új klipjében olyat csinál, amire senki nem számított (Femcafe)
Ezt nem néztük volna ki belőle!
máj. 4
13:05
Budapest a régió következő divatfővárosa (Glamour)
Teltházzal zárult a Budapest Central Fashion Week
máj. 4
13:06
Nincs több titok: valójában így költözött el Hódi Pamela Berki Krisztiántól (Blikk)
Elmondta!
máj. 4
13:06
Naperőmű épül az ajkai szürkeiszap kazettán (NRGreport)
Mintegy másfél milliárd forint ráfordítással, 4,6 megawattos kapacitással az Észak-Dunántúl legnagyobb, napenergiát hasznosító naperőműve épül az ajkai erőmű egyes számú, szürkeiszap kazettáján a rekultiváció után, közölte Horváth Balázs és Nemes Tibor, a projektet megvalósító és üzemeltető energiatermelő cég képviseletében.
máj. 4
13:08
Boldogan tudatta Jakupcsek Gabi: már 5 hónapos a kislány (Blikk)
Megérkezett az új családtag!
máj. 4
13:09
Itt vannak a feltételei az uniós támogatásoknak (ATV)
Készen áll a kormány annak megtárgyalására, amit az Unió felvetett, miszerint jogállamisághoz kötnék az uniós pénzek kifizetését- jelentette ki a héten Orbán Viktor. Az ATV start műsorában Bokros Lajos közgazdász mondta el, mik a feltételei az uniós pénztámogatások kifizetésének.
máj. 4
13:09
Jogtalanul vágták ki a margitszigeti fákat a teniszpálya bontásakor (444.hu)
A Főváros szerint egyértelmű a helyzet: ők csak az épületek bontására adtak ki engedélyt, másra nem.
máj. 4
13:09
Nem találod ki, ki tervezi Meghan Markle esküvői ruháját (Femcafe)
Az angol divatház hatalmas lehetőséget kapott a királyi családtól.
máj. 4
13:09
Lehullt a lepel: a Pikachu nem is egér, hanem valami egészen más (Femcafe)
Akik eddig azt gondolták, hogy Pikachu egy egérről lett mintázva, nagy tévedésben vannak.
máj. 4
13:10
Kórházba került a magyar énekesnő: szörnyű fájdalmak kínozták (Blikk)
Komonyi Zsuzsi énekesnő, akit a Dáridóban ismert meg az egész ország, elmondta, egy nagyon fájdalmalmas betegségen van túl.
máj. 4
13:11
Emelkedik a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon (ATV)
Tovább emelkedik a HIV-fertőzöttek és AIDS-esetek száma Magyarországon – ez derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által közzétett adatokból. Noha a köztudatban az AIDS-et a férfiakhoz kötik, 2017-ben mégis több nő halt bele – olvasható ki az adatokból. A Szent László kórház infektológusa szerint, amíg ilyen alacsony a
máj. 4
13:12
Megmutatta az újszülöttet Görög Zita (fotó) (Blikk)
Tündéri!
máj. 4
13:12
A Mátrai Erőmű kizárólagos irányítója lett az Opus-csoport (NRGreport)
Az Opus-csoport kizárólagos irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött - tette közzé az Opus Global Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 4
13:14
Meglepő hír jött: 20 év után hazaköltözik a híres magyar énekesnő (Blikk)
Ezért!
máj. 4
13:15
Tízezer embernek kell óvóhelyre vonulnia - galéria (Infostart)
Kibővítették a kimenekítendők körét a hatóságok Hawaii szigetén a Kilauea vulkán kitörése miatt.
máj. 4
13:15
Észak-Korea-USA tárgyalások: Kik Észak-Korea amerikai fogvatartottjai? (ATV)
Jelentések szerint az Észak-Koreában fogvatartott három amerikai személyt egy Pjongjangi szállodába helyezték át, ahol jó étkezésben, valamint egészségügyi ellátásban részesülnek.
máj. 4
13:15
Nikolics feladta (Azenpenzem)
Nehéz lenne pálcát törni Nikolics felett, hiszen éveken át kellett elviselnie a tartalékszerepet – noha itthon, Lengyelországban és Amerikában is gólkirály volt.
máj. 4
13:18
Nyugdíjba vonulás: kakukktojás jogviszonyok, amelyek maradhatnak (Adózóna)
Jól ismert szabály, hogy a nyugdíjazás érdekében az igénylőnek meg kell szüntetnie a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyát. Ha viszont jobban megvizsgáljuk a vonatkozó szabályokat, kiderül, jó néhány biztosítási jogviszony megléte nem szerepel a „tiltólistán”.
máj. 4
13:18
Ezt tudja majd a leggyorsabb utcai VW Golf GTI (Auto Pult)
A jelek szerint méltóképpen búcsúztatja a Golf jelenlegi generációját a Volkswagen, ugyanis az ízelítők alapján a versenypályás GTI TCR utcai, sorozatgyártású verzióját hozza el a Wörthi-tói találkozóra. A végeredmény pedig a valaha készült leggyorsabb közúti Volkswagen Golf GTI lesz.
máj. 4
13:20
Bemutatkozott a leggyorsabb, utcai használatra szánt Lotus (Auto Pult)
A Lotus Exige Cup 430 képében néhány hónappal ezelőtt mutatkozott be minden idők leggyorsabb Lotus modellje, ám a kompromisszummentes gép közúti használatra csak erős feltételekkel volt ajánlható. Ellenben a most bemutatkozott Sport 410-zel, amelyet kimondottan a leggyorsabb hétköznapokban is elviselhető Lotusként emlegetnek a bennfentesek.

Keresés