2018. május 4. péntek

máj. 4
13:21
Döbbenetes felvétel: így pusztít a Hawaii-on kitört vulkán lávája (Blikk)
Több mint tízezer hawaii-i lakost szólítottak fel, hagyják el az otthonukat, miután kitört a Kilauea vulkán.
máj. 4
13:21
Itt van Orbán Viktor teljes terve: így kormányozza majd Magyarországot (Blikk)
Erkölcsi kötelességnek nevezte „végigvinni” a migrációellenes alkotmánymódosítást Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken. Orbán beszélt a három új helyetteséről, a kormány saját hírszerzésről, a Stop Sorosról, a migrációról és az unióról is:
máj. 4
13:21
Brüsszel újabb ajánlásait venné figyelembe Varsó (Gondola)
A lengyel szejm honlapján közzétették pénteken a legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot, amely figyelembe veszi az Európai Bizottságnak a Lengyelországgal szemben indított jogállamisági eljárásban megfogalmazott újabb ajánlásait, a változások alapján Varsó a 7
máj. 4
13:21
Hoppá! Kylie Jenner babája teljesen úgy néz ki, mint a testőre, az internet pedig levonta a következtetést (Glamour)
Nagyon durva!
máj. 4
13:23
Megvan, mi történik majd egészen pontosan az új Országgyűlés alakuló ülésén (Blikk)
Alakuló ülést tart kedden az Országgyűlés, a mandátumot szerzett képviselőket Áder János köztársasági elnök köszönti, aki - Orbán Viktor személyében - javaslatot tesz az új miniszterelnökre.
máj. 4
13:23
25 százalék az atomenergia részaránya az EU-ban (Gondola)
A nukleáris energia részaránya 25,8 százalék volt 2016-ban az Európai Unió villamosenergia-termelésében, a tagállamokban működő atomerőművek összesen 839 700 gigawattórányi (GWh) energiát állítottak elő - írta pénteken közzétett jelentésében az uniós statisztikai hivatal (Eurostat)
máj. 4
13:27
Szkripal-ügy: fontos információ derült ki az idegméregről (Infostart)
Maximum 100 gramm – ekkora mennyiségű idegmérget használhattak a Nagy-Britanniában menedékjogot kapott volt kettős ügynök, Szergej Szkripal és lánya megmérgezése során. Ezt a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet vezetője mondta, miközben a brit sajtó hallgat arról, hogy Csehországban is gyárthattak Novicsok anyagot.
máj. 4
13:33
Csökkent Spanyolországban a munkanélküliség (ProfitLine)
Spanyolországban 2,5 százalékkal, több mint 86 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma áprilisban - közölte a munkaügyi minisztérium pénteken.
máj. 4
13:33
Szuper lakáskiegészítők, amik nyári hangulatot varázsolnak otthonodba (Femcafe)
Ha nincs türelmed kivárni a nyár beköszöntét, ezzel a három dologgal megidézheted.
máj. 4
13:33
Epres Panni a gyereknevelésről: „Megéri áldozatot hozni” (Femcafe)
Modellkedés helyett a családot választotta.
máj. 4
13:36
Bemutatkozott a leggyorsabb, utcai használatra szánt Lotus (Auto Pult)
A Lotus Exige Cup 430 képében néhány hónappal ezelőtt mutatkozott be minden idők leggyorsabb Lotus modellje, ám a kompromisszummentes gép közúti használatra csak erős feltételekkel volt ajánlható. Ellenben a most bemutatkozott Sport 410-zel, amelyet kimondottan a leggyorsabb hétköznapokban is elviselhető Lotusként emlegetnek a bennfentesek.
máj. 4
13:39
Az Apollo Tyres beszáll a magyar futballba (Menedzsment Fórum)
Hároméves együttműködést írt alá a nemzetközi abroncsgyártó és a DVTK - áll a cég által kiadott közleményben.
máj. 4
13:39
Tudjunk meg többet Budapest rejtett tereiről! (Blikk)
legkülönlegesebb tereit úgy láthatjuk, ahogy még ezelőtt talán soha. Az OzoneTv 100- Mesélnek a terek című műsorában négy i helyszínen, a Gutenberg téren, a Lőrinc Pap téren, a Mátyás téren és a Batthyány utca és a Hattyú utca által közrefogott kis területen kalauzolja körbe a nézőket. Az izgalmas történetek segítségével megismerhetjük a város egy
máj. 4
13:39
Magyarország az elsők között: megérkezett a rózsaszínű csoki, amiben nincs színezék – Holnaptól kapható (Blikk)
Európában az elsők között kóstolhatják meg a magyar fogyasztók a Nestlé izgalmas fejlesztését, a rubin KitKat csokoládét, ugyanis a különleges ízű termék holnaptól egyes hazai élelmiszerüzletekben is kapható.
máj. 4
13:39
Verseck le akarja fejeztetni a magyarokat (Gondola)
Magyarországon rosszabbodik a klíma az újságíróknak. A nem kedvelt újságírók és médiák feketelistán landolnak.
máj. 4
13:41
Nem használnak az emberek készpénzt, aggódik a svéd jegybank (Menedzsment Fórum)
Magyarországon a sárga csekkek tengerében nehéz elképzelni, hogy van olyan európai állam, ahol a készpénzhasználat már-már megszűnt.
máj. 4
13:41
Figyelem: az anyai szívnek is szüksége van gondoskodásra (Blikk)
Május első vasárnapján az édesanyák erejét és kitartását ünnepeljük. A mondás szerint az anyai szív mindent kibír, de ne feledjük, hogy mint minden nő – így ők is veszélyeztetettek lehetnek a halálozási statisztikákat vezető szív-és érrendszeri megbetegedések tekintetében.
máj. 4
13:43
Magyar siker a New York-i nemzetközi jogi-szoftverfejlesztő versenyen (Menedzsment Fórum)
Magyar győzelemmel zárult az amerikai szoftverfejlesztő viadal, a Global Legal Hackathon. A versenyen - melyet a Wolters Kluwer első alkalommal rendezett meg idén áprilisban – 48 óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy olyan szoftverrel álljanak elő, ami forradalmasíthatja a jogi szektort. A magyar résztvevő, a Revealu három fordulós viadalt követ
máj. 4
13:45
Nobel-díj: "megdöbbentő és szomorú" (Infostart)
Idén nem osztják ki az Irodalmi Nobel-díjat, jövőre két elismerést is átadnak majd.
máj. 4
13:45
Döntött az EU: új világ jön a brókercégeknél (Portfolio)
Az Európai Bizottság 2017. decemberben tette közzé a befektetési vállalkozások prudenciális keretrendszerének felülvizsgálatáról szóló átfogó javaslatcsomagját. Ez teljesen új alapokra helyezné a befektetési vállalkozások szabályozását...
máj. 4
13:51
A szülői szeretet mintapéldája ez a jégesőben is a tojásait védő gólya (ATV)
A Severe Weather Europe Facebook-oldalán jelent meg egy videó egy Lengyelországban költő gólyáról.
máj. 4
13:51
A gazdasági növekedést erősíti idén a kormány (AQUA)
A várakozások szerint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel kötött megállapodás nyomán a bérekre rakódó közterhek 2022-re a régiós átlag alá csökkenhetnek.
máj. 4
13:54
Justin Timberlake bevallotta: kavart az egyik Spice Girlel (Joy)
De vajon melyikkel?
máj. 4
13:57
Miért kérte ilyen messze magát Orbántól Lázár János? Itt lesz az új helye a Parlamentben (Blikk)
Lázár János a parlamenti patkó leghátsó sorába kérte magát.
máj. 4
13:57
Kegyetlenül kiosztotta Lorentz Mártont a Siófok edzője (Blikk)
Kíméletlenül osztotta ki Lorentz Mártont a BFC Siófok labdarúgóját egy nyilatkozatban Varga Attila a csapat edzője.
máj. 4
13:57
Robert Fico az alkotmányba vésné, hogy mennyi lehet a maximális nyugdíjkorhatár (444.hu)
Csak azután karolta fel az ötletet, hogy kikerült a kormányból.
máj. 4
14:03
Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás! (ProfitLine)
Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. Az UNION Biztosító arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósít
máj. 4
14:03
Emelkedéssel kezdheti napot Európa (Portfolio)
A csütörtöki kereskedés első felében látott nagy esés után a vevők ragadták magukhoz az irányítást a tengerentúlon, a Dow végül 5 pontos pluszban zárt, míg az S&P500 és a Nasdaq enyhe mínuszban zárta a hét negyedik napját. Ázsiában...
máj. 4
14:03
Így bukhatod el könnyedén a nyugdíjad egy részét: közeleg a határidő (Pénzcentrum)
Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik...
máj. 4
14:03
Durva videó: ez a különbség egy egészséges és egy dohányos tüdő között (Femcafe)
Egy amerikai kórházi ápoló, Amanda Eller nemrég megosztott egy egészen sokkoló videót, melyben két emberi tüdőn mutatják be a szerv működését.
máj. 4
14:06
39 kilósra fogyott a Modern család gyönyörű színésznője (Joy)
Csont és bőr lett a világsztár!
máj. 4
14:06
Futurisztikus épületet emel Őrmezőn a Futureal (NRGreport)
Eddigi legnagyobb irodafejlesztési projektjét valósítja meg a Futureal-csoport Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában. A Budapest ONE irodapark több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot.
máj. 4
14:09
Feltámadt a Brabham! (Autónavigátor)
Hosszú és titokzatoskodó reklámkampány végén mutatták be a Brabham Automotive sportautóját, amely a BT62 nevet viseli.
máj. 4
14:09
A terapeuta és a tolvajok (autopro)
A Milorad Krstic újvidéki képző- és multimédiás művész fejében született, akciódús thriller közel hét éven keresztül alakult – több mint száz hazai animátor bevonásával – egész estés filmmé.
máj. 4
14:09
Nincs kivitelezője a Kerepesi úti sportparknak (HírTV)
A tervek megvannak, a tervpályázaton egy éve hirdettek győztest.
máj. 4
14:09
Szulák Andrea kislánya le sem tagadhatná édesanyját (Femcafe)
Egyre jobban hasonlít rá.
máj. 4
14:09
Kendall Jenner mellét csak az nem látta, aki nem akarta! (Glamour)
Teljesen átlátszó és nagyon mini!
máj. 4
14:11
Elképesztő! Elsa Pataky magára tetováltatta Thor jelét évekkel azelőtt, hogy tudta volna egyszer hozzámegy Chris Hemsworth-höz (Glamour)
A sors!
máj. 4
14:12
Hogyan készül a forró karamellel töltött „láva" süti? (Blikk)
A „Sütés Anna Olsonnal” c. sorozatból 3 évad már látható volt itthon több csatornán is (van, ahol „Süti 1x1” címmel), most a Food Network csatornán jön a legújabb, a 4. évad!
máj. 4
14:12
Na, ettől lesz méregdrága egy új rendőrautó (Kripto Akadémia)
Százmilliárdokat emészt fel a „tömeges bevándorlás” miatt meghirdetett válsághelyzet, ezzel főként a rendőrség beszállítói járnak jól.
máj. 4
14:14
Kórházba került a magyar énekesnő: le kellett mondani a koncerjét (Blikk)
Szörnyű fájdalmai voltak.
máj. 4
14:15
Az alkotmányba írnák a nyugdíjkorhatárt a szlovákok (Privátbankár)
65 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt. Júniusban szavazhatnak a törvényről.
máj. 4
14:15
Rejtélyes roncsokat találtak a maláj repülő helyett (Infostart)
Szenet szállító angol kereskedelmi hajóké lehetett az a két 19. századi roncs, amelyet az Indiai-óceán mélyén a Malaysia Airlines légitársaság 2014-ben eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó művelet során találtak.
máj. 4
14:15
Ez durva! Kiszivárgott a Bajnokok Ligája nyertese? (Blikk)
Sokan vakargatták a fejüket, mikor az UEFA hivatalos oldalán azt látták, a Liverpool nyerte az idei Bajnokok Ligája kiírást.
máj. 4
14:15
Táncház napja szombaton (Gondola)
Az ország különböző pontjain és határainkon túl is számos program hívja fel a figyelmet a táncházmozgalom értékeire a 7
máj. 4
14:15
Átnevezi magát a Cambridge Analytica (Kreatív Online)
Amiről a sajtó úgy számolt be, hogy a Facebook-botrány hatására megszűnik a vállalat.
máj. 4
14:15
Mészáros Lőrinc és felesége a Konzum PE Magántőkealap befektetői (Portfolio)
Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix a Konzum PE Magántőkealap kizárólagos befektetői, miután tulajdonukba kerültek a zártkörű alap befektetési jegyei. Erről maguk az érintettek tájékoztatták a Konzum Befektetési...
máj. 4
14:16
Kiraboltak egy ékszerboltot a Váci úton, ellepték a rendőrök a környéket – fotók (Blikk)
Kiraboltak egy ékszerboltot a Váci úton.
máj. 4
14:17
Ezrek tiltakoztak a menekültpolitika ellen Leszboszon (Gondola)
Az Európai Unió bevándorláspolitikája ellen tüntettek a szigetlakók Görögországban, Leszboszon
máj. 4
14:18
Jégkorong: ezért nem rendezhetünk A-csoportos vb-t (Sport365)
Az is kiderült, hogy a mostani vb mennyibe került.

Keresés