2018. május 4. péntek

máj. 4
14:18
Ezen a piacon tarol a Toyota (Márkamonitor)
A TOP10 európai hibrid elektromos autóból 7 Toyota vagy Lexus
máj. 4
14:21
Száz százalék egy hónap alatt – ez már a következő kriptodeviza-mánia? (Privátbankár)
A nemrég bekövetkezett mélypontról ötven százalékot emelkedett a bitcoin, több más vezető kriptodeviza pedig 110-175 százalékot is, ami még ezen a piacon is soknak számít ennyi idő alatt. Februárban azonban már lezajlott egy ehhez nagyon hasonló folyamat. A prognózisok szokás szerint eltérőek, van, aki még vár egy igazi nagy esést is.
máj. 4
14:21
Hivatalikapu- és cégkapuhiba (Adózóna)
Az ÁNYK v2.83.0-as 2018.05.02.-án kiadott verziójában a Hivatali kapu és Cégkapu küldés hibásan működik – írja honlapján a NAV.
máj. 4
14:21
Bocsánatot kért a zsidókra tett megjegyzései miatt a palesztin elnök (ATV)
Bocsánatot kért a zsidókra tett, nagy felzúdulást keltett megjegyzései miatt Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken.
máj. 4
14:21
Feloldják az alapkezelő igazgatóságát az értékpapírtitok alól (AQUA)
Mészáros Lőrinc és felesége a Konzum PE Magántőkealap kizárólagos befektetői, miután tulajdonukba kerültek a zártkörű alap befektetési jegyei.
máj. 4
14:30
Jégkár elleni insurtech megoldással rukkolt elő a Groupama (FinTechRadar)
A klímaváltozás itt van, megsokszorozódtak a jég okozta károk. A biztosító az agárkamarával együtt dolgozott ki megoldás a helyzetre.
máj. 4
14:33
Mészáros Lőrinc és felesége lett a Konzum Magántőkealap kizárólagos befektetője (Menedzsment Fórum)
Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix a Konzum PE Magántőkealap kizárólagos befektetői, miután tulajdonukba kerültek a zártkörű alap befektetési jegyei.
máj. 4
14:33
Súlyos autóbalesetet szenvedett a magyar kézilabdázónő, az égő kocsiból húzták ki (Blikk)
Súlyos sérüléseket szenvedett Kaposvári Eszter a Dorog kézilabdázónője, aki autójával egy fának csapódott hétfő este.
máj. 4
14:33
Hat év után küld szondát a Marsra a NASA (Gondola)
Új Mars-szondát indít az űrbe az amerikai űrkutatási hivatal. Az InSightot a tervek szerint szombaton lövik fel
máj. 4
14:33
Áprilisban lassult az euróövezeti gazdaság növekedése (ProfitLine)
Lassult az euróövezet gazdasági növekedése áprilisban.
máj. 4
14:33
20 éves mélyponton az amerikai munkanélküliség (Portfolio)
A márciusi 4,1%-ról áprilisban 3,9%-ra, 20 éve nem látott mélypontra esett a munkanélküliség az Egyesült Államokban. A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszáma pedig 164 ezer fővel bővült. További részletek hamarosan....
máj. 4
14:33
Rogán minisztériumának 30 napon át kell bocsánatot kérnie a civilektől a Nemzeti Konzultációval terjesztett hazugságok miatt (444.hu)
Plusz 2 milliós sérelemdíjat kell fizetniük a Helsinki Bizottságnak.
máj. 4
14:33
Nahát, milyen nagyok már Csisztu Zsuzsa ritkán látott gyerekei (Femcafe)
A műsorvezetőnő csak ritkán szokott bepillantást engedni a családi életébe, most azonban kivételt tett.
máj. 4
14:35
Brit hajóroncsokat találtak a maláj gép után kutatók (Gondola)
Szenet szállító angol kereskedelmi hajóké lehetett az a két 19. századi roncs, amelyet az Indiai-óceán mélyén a Malaysia Airlines légitársaság 2014-ben eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó művelet során találtak
máj. 4
14:35
Nem adnak hitelt a bankok? 70 milliárdos keretet hirdet az MFB (Portfolio)
Az MFB összesen 70 milliárd forint keretösszeggel, MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezéssel hirdet hitelprogramot elsősorban olyan vállalkozások számára, melyek méretükből, vagy életkorukból eredően...
máj. 4
14:37
Hadházy nem vesz részt a parlament alakuló ülésén (Gondola)
– Egy ellenzéki politikus számára ma dilemmának kell lennie, hogy egy illegitim parlamentben milyen szerepet vállal – fogalmazott a Hír TV-nek nyilatkozva Hadházy Ákos
máj. 4
14:39
Kiáll a sajtószabadságért az Európai Parlament (HírTV)
Az uniós képviselők közös állásfoglalást fogadtak el az újságírók védelméről.
máj. 4
14:39
Közel 20 éves mélyponton az amerikai munkanélküliség (Portfolio)
A márciusi 4,1%-ról áprilisban 3,9%-ra, 18 éve nem látott mélypontra esett a munkanélküliség az Egyesült Államokban. A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszáma pedig 164 ezer fővel bővült. A munkanélküliségi ráta a várakozásoknál...
máj. 4
14:45
Veszélybe került 330 millió jelszó – lehet a tiéd is köztük van? (Privátbankár)
Egy rendszerhiba miatt kerültek veszélybe adatok a Twitternél.
máj. 4
14:45
Zoltán Erika a Facebookon fakadt ki: elmondta az igazságot látványos fogyásáról (Blikk)
Zoltán Erika közösségi oldalán bosszankodik. Egy fogyasztószer visszaélt a nevével és az énekesnő látványos fogyásával akarja eladni termékeit.
máj. 4
14:45
Hivatalosan is feloszlatta magát az ETA (HírTV)
A szeparatista csoport május 4-ével hivatalosan is feloszlik, lefegyverzi magát és befejezi tevékenységét.
máj. 4
14:45
Nyugdíjak: csökkenteni kell a különbségeket (Kripto Akadémia)
Nem a demográfiai helyzet, hanem a rosszul teljesítő cégek veszélyeztetik a hosszú távú folyósítást.
máj. 4
14:48
Minden bejött a Telegramnak, de mégis bénázik (FinTechRadar)
Szegény kriptovállalkozót az ág is húzza. A Telegram csevegőprogram fejlesztőinek nem csak az orosz kommunikációs hatósággal gyűlt meg a baja, de az ICO-jából is káosz lett.
máj. 4
14:51
Figyeljen, ha nyugdíjbiztosítása van (Menedzsment Fórum)
Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. A támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a
máj. 4
14:51
Jön az EU kibervédelmi irányelve - ezt jelenti a gyakorlatban (Infostart)
A 2016-ban elfogadott kiberbiztonsági irányelv teljes körű érvénybe lépése fordulópontot jelent az Európai Unió (EU) azon törekvéseiben, hogy a tagállamok fokozzák együttműködésüket az európai kiberbiztonsági politika érdekében, és összehangolják a reagálási képességük kialakítására tett erőfeszítéseiket. A tagállamoknak május 9-ig kell átültetniük
máj. 4
14:51
Ez még őket is meglepte: nem találja ki, mire bukkantak egy táskában a mexikói határon – fotó (Blikk)
Az amerikai mexikói határon egy elhagyatott táskát találtak a határőrök.
máj. 4
14:51
Ön nyilvánosságra hozná a korrupció elleni jelentést? Szavazzon! (ATV)
A Népszava úgy tudja, hogy a magyar kormány nem engedi nyilvánosságra hozni azt a jelentést, amelyet az Európa Tanács korrupcióellenes testülete készített az országról. Mi erről a véleménye?
máj. 4
14:51
Így alázta porig játékosát a magyar edző - videó (Sport365)
Elképesztő nyilatkozatot adott a szakember.
máj. 4
14:51
Nahát, milyen nagyok már Csisztu Zsuzsa ritkán látott gyerekei (Femcafe)
A műsorvezetőnő csak ritkán szokott bepillantást engedni a családi életébe, most azonban kivételt tett.
máj. 4
14:54
Futurisztikus épületet emel Őrmezőn a Futureal (NRGreport)
Eddigi legnagyobb irodafejlesztési projektjét valósítja meg a Futureal-csoport Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában. A Budapest ONE irodapark több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot.
máj. 4
14:57
A kormány bocsánatkéréssel tartozik a Helsinki Bizottságnak (HírTV)
Jogerősen pert nyert a Helsinki Bizottság a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben, a sorosozó nemzeti konzultáció ügyében.
máj. 4
15:03
Magyarok nyerték az amerikai szoftverfejlesztő versenyt (ProfitLine)
Magyar győzelemmel zárult az amerikai nemzetközi jogi-szoftverfejlesztő nemzetközi verseny, a Global Legal Hackathon - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
máj. 4
15:03
Kiadják az újságíró-gyilkossággal összefüggésben ismertté vált olasz vállalkozót (ATV)
Jóváhagyta a kassai kerületi ügyészség az európai elfogatóparancs alapján, kábítószerügyletek gyanúja miatt őrizetbe vett Antonino Vadala kiadatását - közölte pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A Szlovákiában élő olasz vállalkozó az után vált ismertté, hogy neve szerepelt a februárban meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak utol
máj. 4
15:03
Így nézne ki Kim Kardashian meztelen parfümüvege, ha egy plus-size lányról mintázták volna (Glamour)
A testpozitív aktivista újragyártotta Kim fotóját
máj. 4
15:05
Charlize Theron a vörös szőnyeg és a fekete ruhák abszolút legnagyobb királynője (Glamour)
Nem vitás.
máj. 4
15:06
Nagy keréken gördül a legújabb hibrid Porsche (NRGreport)
Immár az új Cayenne is elérhető hálózatról tölthető hibrid hajtással, első körben 462 lóerős rendszerteljesítménnyel.
máj. 4
15:07
Zendaya életében először nagyon mellényúlt ezzel az óriáskabáttal (Glamour)
Teljesen elveszik benne!
máj. 4
15:09
Sírást, bajt és káoszt hoz a május nekik! Ez a 3 csillagjegy pórul járhat (Blikk)
Ugye te nem?
máj. 4
15:09
Elszabadult egy busz Pozsonyban, és letarolta az egész utcát - videó (Blikk)
Elszabadult egy busz Pozsony utcáin, a jármű óriási kárt hagyott maga után.
máj. 4
15:09
Ön nyilvánosságra hozná a korrupció elleni jelentést? Szavazzon! (ATV)
A Népszava úgy tudja, hogy a magyar kormány nem engedi nyilvánosságra hozni azt a jelentést, amelyet az Európa Tanács korrupcióellenes testülete készített az országról. Mi erről a véleménye?
máj. 4
15:09
Így reagált Roman Polanski áldozata (Infostart)
Roman Polanski ügyvédje, Harald Braun szerint nem volt fair az amerikai filmakadémiától, hogy a rendezőt a meghallgatása nélkül zárta ki a testületből decemberben elfogadott új viselkedési szabályzatára hivatkozva. A filmakadémia döntését a rendező egykori áldozata és lengyel ügyvédje is elítélte.
máj. 4
15:11
Zugírászat és csalás miatt ítélték el egy volt ügyvédet Tiszaújvárosban (ATV)
Zugírászat és csalás miatt ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre egy volt ügyvédet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszaújvárosban - közölte az MTI-vel a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője pénteken.
máj. 4
15:15
Alkoholban úszik az ország: ők lennének a legnagyobb piások? (Pénzcentrum)
Az orvosok, az ügyvédek és a tanárok hajlamosak leginkább a túlzott alkoholfogyasztásra - derül ki egy brit tanulmányból, amely szerint akik jól keresnek, azok igazán nem sajnálják a pénzt piára, és rendszeresen fogyasztanak alkoholt. Az...
máj. 4
15:15
Nézze meg, milyen társaságba keverte Orbánt a Time (ATV)
A vezető amerikai hetilap a honlapján arról a trendről közölt cikket csütörtökön, hogy a világ több országának - köztük Magyarország - élén "erős emberek" jelentek meg.
máj. 4
15:15
Aprópénzért tenné ki a Hős utcai lakosok szűrét az önkormányzat (HírTV)
A Célpontnak nyilatkozók szerint az önkormányzat nem riad vissza attól sem, hogy a vitás ügyeket úgy zárja le, hogy a tömböket életveszélyessé nyilváníttatja.
máj. 4
15:18
Hatalmas bejelentés: 10 év után újra összeáll a népszerű magyar együttes! (Blikk)
A 2000-es években voltak a csúcson.
máj. 4
15:20
Hatalmas titkot árult el a Nagy Duett várandós sztárja. Párjának üzent ezzel? (Blikk)
A terveiről mesélt.
máj. 4
15:21
Skarlát íbiszek láthatók Debrecenben (fotón itt is!) (Alternatív Energia)
Ez a lenyűgöző küllemű szárnyas Trinidad és Tobago nemzeti madara, az ország címerében is szerepel.
máj. 4
15:21
Lázár János a parlament leghátsó sorába kerül (ATV)
A Miniszterelnökség volt vezetője Rapcsák András korábbi helyét nézte ki magának.
máj. 4
15:21
Elindult a tavaszi LAKÁS 2018: tízezreket várnak a Millenárisra (Portfolio)
Péntek délben megnyitotta kapuit a LAKÁS 2018: a rendezvény mára Magyarország legfontosabb lakáskiállítása lett, ahová tavasszal és ősszel is tízezrek látogatnak ki, és mintegy 70 kiállító várja az érdeklődőket. A szervezők...

Keresés