A vállalat nyeresége visszaesett részben az árfolyamok kedvezőtlen változása, részben az egyik fontos termék, az ESMYA kapcsán indult európai hatósági vizsgálat miatt.
Ma hajnalban közzétette első negyedéves beszámolóját a Richter, ma reggel 9 órától sajtótájékoztatót tartott a vállalat menedzsmentje, Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója értékelte a társaság teljesítményét és a vállalat...
Kevesebb mint két hét maradt Harry herceg és Meghan Markle nagy napjáig, de úgy tűnik, már meg is van, hol kezdi el közös életét a pár. Otthonuk helyszínéül a Kensington palota Apartman 1A-ja szolgál majd.
Az Altera Nyrt. („Társaság”) Igazgatósága nem javasolja a részvényesek számára, hogy a Wallis Asset Management Zrt. („Ajánlattevő”) vételi ajánlatát elfogadják. A Társaság érdeke, hogy a társaság közkézen lévő részvényeinek a száma minél nagyobb mennyiségben megmaradjon, amivel megvalósítható a szükséges szintű részvényesi ellenőrzés, a Társaság fo
A Rolls-Royce két nap múlva új időszámítást kíván nyitni a luxus SUV-k világában, ugyanis május 10-én végre lerántják a leplet várva várt újdonságukról, a Cullinanről. Álcázva már rengeteg képen láthattuk az autót, ám a gyáriak most először osztottak meg velünk egy fotót a leplezetlen modellről – persze mielőtt bárki megörülne, csak a hátsó fényszórót mutatták meg sejtelmesen.
Alapvetően változhatnak meg a jövőben a hazai bankkártyák! A Világgazdaság értesülései szerint ugyanis nyugdíjba küldhetik a kártyák hátsó oldalán található biztonsági számsort, a CVC-kódot.
Az amerikai elnök ma jelenti be, mit tervez az Iránnal fennálló megállapodással. Ha az iráni olajexport zavartalan marad, eshet az olajár, ha bizonytalanság keletkezik, elszállhat. Gyengélkedik az OTP, egyelőre nem tudta megtartani a bankpapírt a fontos támasz szint 11 ezer forinton.
Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb időjárása miatt már májusban elkezdődött a nyári erdőtűz szezon. Mától két térségben, Bács-Kiskun és Csongrád megyében is érvénybe lépett a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erd
Nem kell még egy szál cigit sem elszívnunk ahhoz, hogy légzőszervi gondjaink legyenek, már a passzív dohányzás miatt is kialakulhatnak tüdőproblémák. De a nagyvárosok légszennyezettsége is káros hatással lehet a szervezetünkre.
Botladozva kezdte a hetet a forint az euróval szemben, a régióban a lengyel zlotyval karöltve gyengültünk. Közben a dollár utóbbi napokban látott erősödése folytatódik ma délelőtt is. Powell szavaira 1,19 alá ment a dollár 2018.05.08...
A 21 éves támadó második találatát szerezte – emellett négy gólpasszal is büszkélkedhet – ebben az idényben, ezúttal egy kapufáról kipattanó labdát vágott a léc alá.
Év elején Jáger Gyulával megszűnt, majd Palcsó Tamással újraindult a Dolly Plussz zenekar, amit Dolly alapított Kékesi Zoltán halála után. Együtt nagyon sikeresek és ugyanazt az életérzést hozzák vissza, amit annak idején a legendás Hungária és a Dolly Roll-korszakok jelentettek. A 32 éves énekes 14 évvel ezelőtt a Megasztárban tűnt fel, akkor ism
A Magyar Köztársaság kövénél tettek esküt az MSZP és a Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselői kedd reggel, a parlament alakuló ülése előtt Budapesten
A Jobbik sunyi megoldásnak tartja a Kossuth tér élőerős rendőri védelmét, azt ugyanakkor egyfajta győzelemként értékeli, hogy fémkordonok nincsenek az Országház körül
Az év gyógynövényét termesztem – mondhatja el mindenki, aki idén levendulatermesztésbe kezd. 2013 óta minden évben más gyógynövény kapja meg ezt a megtisztelő címet – idén a levendula. Kerttervezéskor fontos, hogy tudjuk hova szeretnénk ültetni, mert csak a napos és meleg helyet szereti.
Hamburgban műtik meg Julian Kochot, a labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros német játékosát, aki szombaton, a Videoton elleni idegenbeli rangadón agyrázkódást és arckoponyatörést szenvedett
A Jobbik sunyi megoldásnak tartja a Kossuth tér élőerős rendőri védelmét, azt ugyanakkor egyfajta győzelemként értékeli, hogy fémkordonok nincsenek az Országház körül.
A legfrissebb magyar konvergenciaprogram 2022-ig minden évben 4 százalékos meghaladó növekedést irányoz elő, de a K&H Bank elemzője szerint az optimista előrejelzést több dolog felülírhatja. Németh Dávid úgy látja, a fegyelmezett költségvetési...