A klasszikus emberi, keresztényi és nemzeti értékek képviseletét, elmélyítését és átadását tekinti a humán tárca legfontosabb feladatának az emberi erőforrások leendő minisztere; erről Kásler Miklós beszélt a Magyar Időknek adott, kedden megjelent interjújában.
A választási szervek magas színvonalú és hatékony munkájának köszönhetően az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választását eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, törvényesen bonyolították le – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az Országgyűlés alakuló ülésén kedden.
Beigazolódott, amitől mindenki tartott, miután Laurent Koscielnyt hordágyon kellett levinni az Atlético Madrid elleni Európa Liga-elődöntő első felvonásán: az Arsenal védője Achilles-ín-szakadást szenvedett, így nem lehet ott a nyári oroszországi világbajnokságon.
Összeütközött egy személyszállító- és egy tehervonat hétfő este a bajorországi Aichach helység közelében, az Ingolstadtot Augsburggal összekötő vonalon: a balesetnek két halálos áldozata és 14 sérültje van – közölték a hatóságok
Áprilisban közel 200 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az első harmadban így teljesült az éves cél 94%-a. Méretes mínusz...
Sergio Mattarella olasz államfő akár új választási törvény megalkotását is támogatná, mivel a mostani megerősítette a középjobb, a középbal és az Öt Csillag Mozgalom alkotta hárompólusú politikai rendszert, így viszont a kormányalakításnál is nehezebbé vált a kompromisszum megtalálása - mondta Molnár Anna Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden
A tegnapi szárnyalás után ma zuhannak az Est Media részvényei, most 12 százalékos mínuszban jár az árfolyam. Nagy forgalommal emelkedett a tegnapi kereskedésben az Est Media árfolyama, ma viszont esnek a papírok, 12 százalékos mínuszban...
Az Európai Befektetési Alap (EIF) és az UniCredit bankcsoport megállapodást írt alá az InnovFin elnevezésű, kkv-k támogatására létrehozott uniós garanciakeret bővítéséről, amely félmilliárd euró értékű finanszírozási hozzáférést biztosít innovatív kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint kisméretű, közepes tőkeerejű vállalkozásoknak nyolc kelet-k
A Magyar Köztársaság kövénél tettek esküt az MSZP és a Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselői kedd reggel, a parlament alakuló ülése előtt en.
Több mint 10 ezer doboz adózatlan cigarettát találtak a pénzügyőrök Zalában egy osztrák autóban – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága kedden az MTI-t.
A BBC díjnyertes sorozatán alapuló előadás, a Séta a dinoszauruszokkal jövő tavasszal visszatér Magyarországra. A világszerte több mint kilencmillió nézőt vonzó produkció 2019. április 19-től 21-ig négy alkalommal lesz látható a Papp László Sportarénában.
A lakáspiac 2014 óta szárnyal Magyarországon, ilyen növekedésnél pedig sokakban felmerül, hogy nem alakulhat-e ki buborék a piacon. Ennek eldöntéséhez érdemes az árak alakulását a jövedelmek alakulásához hasonlítani, vagy a fundamentumoktól...
Tovább hízik az államháztartás központi alrendszerének a hiánya, április végére átléptük az 1000 milliárd forintos deficitet. Az éves cél 80 százaléka már összejött.
Tavaly 16,6 százalék volt azon közbeszerzések aránya, amelyekre csak egyetlen ajánlattevő jelentkezett –mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Megszületett Budapest első klímastratégiai programja, amely a 2018–2030-as időszakra szól, a Fővárosi Közgyűlés pedig rá is bólintott a 170 oldalas tanulmányra. A stratégia céljainak és jövőképének megvalósítására 49 specifikus intézkedést határoztak meg. Az intézkedések között van a budapesti épületek korszerűsítése, a kerékpárút-hálózat és a közö
Márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor – azóta is példátlan mértékben – 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,9 százalékkal nőtt, mivel idén márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017-ben – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll - jelentette ki Áder János köztársasági elnök kedden az új parlament alakuló ülésén.
Szakértők szerint akár 25 ezer lakás is elkészülhet ebben az évben, ami 2010 óta nem látott mennyiség lenne. Több bizonytalansági tényező nehezíti ugyanakkor a kivitelezéseket.
Utolsó hetéhez érkezett az Elvarázsolt sziget kiállítás és játék a Vajdahunyadvárban. Az érdeklődőknek már csak pár napjuk maradt, hogy felfedezzék az esőerdők káprázatos világát, és kiállják a titokzatos Varázslómester próbatételeit.
Lázár János nélkül készült el a Fidesz-KDNP csoportképe. Lázár az előző ciklusban a Miniszterelnökséget vezette, idén azonban nem jutott hely neki a miniszterek közözött. De úgy látszik, nem csak onnan esett ki, hanem a csoportképről is.
Második világháborús tömegsírt találtak a Nemzeti Múzeum kertjében a felújításon dolgozó munkások - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum kedden az MTI-t
A tervezett 50 helyett 75 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam viszont minimális mértékben tovább emelkedett. Az előzetesen tervezett 50 milliárd forintnyi rövid kincstárjegyre...
Az autózás technológiai fejlődésében hatalmas szerepet játszanak a négykerekűekben megtalálható multimédiás központi rendszerek is. Tudja ezt a Volvo is, és bár a svédek már most is az egyik legmodernebb szoftverrel rendelkeznek, a jövőben még ennél is fejlettebb megoldást építenek majd az autóikba, ami a Google-lel kötött legutóbbi megállapodásuknak köszönhető.