Kitűzte az Európai Unió zászlaját Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán, Budapesten, az Országház főbejáratánál lévő kapura
Érdekes kettőség alakult ki Németországban: egyrészt 2017-ben kevesebb bűncselekmény történt, mint az azt megelőző évben, másrészt csökkent a németek személyes biztonságérzete - mondta a Századvég Alapítvány vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Kitűzte az Európai Unió zászlaját Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán, Budapesten, az Országház főbejáratánál lévő kapura.
Az orosz elnök szerint az új fenyegetések mögött, ugyanúgy mint régen, az önzés, a türelmetlenség, az agresszív nacionalizmus és a kivételesség igénye áll.
Minimális elmozdulást mutatnak az európai részvényindexek szerdán, a DAX index komponensei közül 4 százalék feletti emelkedésükkel azonban kiemelkednek a Siemens részvényei, miután a társaság megemelt idei eredményvárakozásait kedvezően...
Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.
A kormány szolid államadósság-csökkenéssel számol év végére, és bízik benne, hogy a következő években beérkező uniós támogatások további jelentős csökkentést tesznek lehetővé – mondta Banai Péter Benő, az NGM államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Kisebb mennyiségben már hétvégén megjelenik a piacokon a magyar szabadföldi szamóca, amely kinézetben és ízben is eltér az importtól – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Edzőmeccsel kezdték meg a felkészülést a Szőnyi úti uszodában a Millennium Masters olimpiai bajnokai a nyári gálára, ahol a nemzetközi nagyágyúkból összeállt világválogatottal találkoznak majd.
Egy Szíriában elrabolt iráni családról szóló filmre próbálták felhívni a figyelmet egy teheráni plázában. Voltak, akik vették a poént, de még többen, akik pánikba estek.
A legendás Mercedes-Benz G-osztály nemrég újult meg alaposan, és azóta már a hazai piacon is rendelhetővé vált az autó. A szögletes terepjáró már jó ideje nem a racionalitásáról híres: bivalyerős motorok és kőkemény luxus jellemzi a korábban csak terepjárói képességei okán elkészülő négykerekűt. Ennek megfelelően az árcédula sem éppen visszafogott, amit immár a márka hazai oldalának konfigurátora…
Hatan vesztették életüket a rendőrség és bebörtönzött muszlim szélsőségesek közötti összecsapásokban egy Jakarta külvárosában található, erősen őrzött börtönlétesítményben - közölték indonéziai biztonsági források szerdán.
A lakossági és a vállalati ügyfelek által használt 10,5 millió bankszámlat érezhetően többet használják – kiváltképp az átutalások összegének bővülése jelentős. Új világot hozhat az azonnali fizetés jövő júniusi bevezetése: a jegybank várakozásai szerint nagymértékben megugranak majd a bankközi átutalások.
Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.
A fogyasztói áremelkedés üteme ugyanakkor várhatóan nem fogja elérni azt a szintet, ami kiváltaná a monetáris politika szigorítását. Az áprilisi megugrás pedig várható volt.
Korábban azt gondolhattuk, hogy az emberkereskedelem inkább csak a harmadik világ problémája, azonban ez már a múlté. A munkacélú és szexuális kizsákmányolás Európában is hódít, nem véletlen, hogy a becslések csaknem 25 millióra teszik az érintettek számát világszerte.
Érdemes kísérletezni az édesburgonyával a konyhában, mert nem csak köretként, hanem reggeliként, főételként és desszertként is remek fogásokat lehet készíteni belőle. A reggelibe azért jó belecsempészni, mert a különleges íz mellett az alacsony glikémiás terhelése miatt roppant egészséges is.