Oroszország megérti az új fenyegetések komolyságát, és kész a biztonság kérdéseiről folytatandó párbeszédre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 73. évfordulója alkalmából a moszkvai Vörös téren tartott szerdai katonai díszszemle előtt elmondott beszédében.
Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.
A jó idő beköszöntével megindult a roham a gumiszervizekben, ahol egymillió új nyári abroncs talál most gazdára. A kiválasztás során leginkább a teszteredmények és az ár számít a magyar autósoknak – derült ki az Automax friss kutatásából.
Egyszerűnek tűnik a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak utáni közteherviselési kötelezettség megállapítása, mégis számos buktató van, ami helytelen járulékfizetéssel vagy egyéb „kellemetlen” következményekkel járhat.
Kiesett az OTP egy kereskedési sávból, de ettől még nem dőlt össze a világ, mi többm, az esemény kiváló kereskedési lehetőségeket adhat. Mostani videónkban az OTP, a MOL és az Olaj grafikonokat tekintjük át, fontos technikai szintek...
Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és
A jogalkotók számára gyorsabb és egyszerűbb döntéselőkészítést, a lakosság és a vállalkozások részére pedig könnyebben kereshető és élethelyzeteikhez illeszkedő információkkal is kiegészített jogszabályokat eredményez az Integrált Jogalkotási Rendszer (IJR) bevezetése.
Kiesett az OTP egy kereskedési sávból, de ettől még nem dőlt össze a világ, mi több, az esemény kiváló kereskedési lehetőségeket adhat. Mostani videónkban az OTP, a Mol és az olaj grafikonokat tekintjük át, fontos technikai szintek...
Ügyvédje szerint az akadémia saját szabályzatát is megsértette, amikor nem közölte az elítélt gyerekerőszakolóval, hogy miért is rúgták ki. Az akadémia szerint nem is kellett volna közölniük.
Az úgynevezett tiszta energiacsomag egyik legfontosabb eleméről, az energiahatékonysági irányelvről május 16-án tartják a következő háromoldalú egyeztetést az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament között...
Tovább fokozódhatnak az izgalmak az olaj piacán, két, egymáshoz időben közel álló esemény miatt. Donald Trump május 12-ig, de vélhetően ma jelenti be az Iránnal szembeni szankciók bevezetését, vagy annak elnapolását. Május 20-án pedig elnökválasztást tartanak Venezuelában, ahol Nicolas Maduro esetleges győzelme esetén az USA újabb szankciókkal sújt
Elérte a teljes lefedettséget a megváltozott ügyféligények miatt bevezetett készpénzbefizetős ATM-jeivel a K&H, az új automaták pedig nagyon gyorsan népszerűvé váltak. Az idei első negyedévben 75,6 milliárd forintot fizettek ezeken keresztül a K&H-s ügyfelek, ami jelentős növekedést jelent egy év alatt. Az ATM-es befizetések száma idén márc
Megtámadtak és köpködtek egy református püspököt és a zsinat világi elnökét az országgyűlés alakuló ülése után a Parlament előtt tartott demonstráció résztvevői – írta a református.hu portál.
Nem zárják ki az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki pártból a türingiai tartományi szervezet egyik társelnökét, Björn Höckét, aki ellen azért indítottak pártfegyelmi eljárást, mert egy beszédében fordulatot sürgetett a holokauszttal kapcsolatos emlékezetpolitikában
Az ottani médiatanács már figyelmeztette a BBC-t és az Amerika Hangját, hogy ne sértsék meg a „kiegyensúlyozott tájékoztatás” és a forrásaik „alapos ellenőrzésének” elveit.
Oroszország megérti az új fenyegetések komolyságát, és kész a biztonság kérdéseiről folytatandó párbeszédre - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 73
A munkaerőhiány miatt csúszik a csillaghegyi fürdőberuházás, és csak a nyári strandszezon végén adhatják át a létesítményt, amelynek elvileg már tavaly meg kellett volna nyílnia.
A Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó magyarországi ingatlan üzemeltetési részlege rekord mennyiségű, bruttó 126 ezer négyzetméter ingatlan üzemeltetési megbízást nyert 2018 első negyedévében. Az új megbízásokkal együtt a cég...
Az ingatlan piac szárnyalása és a DIY, azaz csináld magad, felújítósdi jól megfér ma egymás mellett a magyar piacon - hangzott el a Poli-Farbe mai sajtótájékoztatóján. Ahol a szakemberek azt is elmondták, hogy a hazai festők kivándorlási...
Soha nem voltak még olyan derűlátóak a magyar vállalatok, mint jelenleg - derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) felméréséből. Az eredmények szerint a konjunktúramutató értéke a 2017. októberi 49 pontról...
Az ingatlan piac szárnyalása és a DIY, azaz a csináld magad felújítósdi jól megfér egymás mellett a magyar piacon - hangzott el a Poli-Farbe mai sajtótájékoztatóján. A szakemberek azt is elmondták, hogy a hazai festők kivándorlási kedve...
Ha még nem sikerült teljesen megszabadulnod a télen felszedett kilóktól, akkor élj a trend legnagyobb dobásával! Amennyire nőies és elegáns, annyira rafinált is a kilók eltüntetésében.
Sokan nem is sejtik, hogy a családi vállalkozásokban történő váratlan események nem csak a céget, de akár a házastársak, gyerekek vagyonát is veszélyeztethetik. Előre tervezve azonban megfelelő jogi védelem biztosítható.
Rálőttek egy montenegrói oknyomozó újságíróra kedd este, a támadás miatt pedig szerdán több százan vonultak utcára azt követelve a hatóságoktól, hogy találják meg a támadót, és biztosítsák a biztonságos munkát az újságírók számára
13,6 millió fontot fektetett a Goldman Sachs és néhány kockázati tőkealap egy brit startupba, a Trusslebe. A cég online jelzáloghitelezéssel foglalkozik és fő előnye, hogy értesíti felhasználóit, ha egy jobb ajánlat elérhető a piacon....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 ezer forint címletű, különlegesen nagy méretű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki csütörtökön a Szózat megzenésítésének 175. évfordulója alkalmából, az ősbemutató évfordulóján - közölte az MTI-vel az MNB kedden.
Most látják idejét a befektetésnek, mert Magyarországon javulnak a gazdasági mutatók, nő a GDP, a fogyasztás és csökken munkanélküliség - fejtette ki a a befektető cég ügyvezetője.