A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) megalapításának 120. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak kedden délelőtt Újbudán, a klub egykori Mező utcai stadionjának helyén, az Allee bevásárlóközpont bejáratánál
Gyerekfesztivált rendeznek május 26-án, szombaton a Magyar Színházban: az egész napos programsorozat keretében az előadásokon túl játékos programokon vehetnek részt, és különleges produkciókat láthatnak az érdeklődők a színházban és a színház körül.
Ismét plágiumügybe keveredett Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump, akit ezúttal a héten elindított új kampánya miatt vett szájára az internetes közösség.
Szun Cseng-caj, a délnyugati Csungcsing tartomány és város pártfőtitkára beismerte, hogy mintegy 27 millió dollár értékben hagyta magát megvesztegetni – a volt vezetőt, akit a legmagasabb tisztség elérésére is képesnek tartottak, megfosztják a politikai jogaitól is
Halálra ítélt egy bangladesi bíróság két iszlamistát kedden egy egyetemi tanár megöléséért, akit gyilkosai azért vagdostak halálra bozótvágókésekkel, mert szerintük az angolprofesszor az "ateizmust népszerűsítette"
Újabb szabálytalanságokat tártak fel a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi belső vizsgálatán az autógyártó csoport dízelbotrányával kapcsolatban. A társaság mai közleménye szerint az ügy több tízezer kocsit érint, köztük új gyártmányokat, amelyek értékesítését megszakították.
A liszt, illetve a pékáruk forgalmi adójának csökkentése nemcsak élénkítené a sütőipari termékek forgalmát, de helyzetbe hozná a tisztességes magyar vállalkozásokat is – hívta fel a figyelmet tegnap Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke
Újabb szabálytalanságokat tártak fel a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi belső vizsgálatán az autógyártó csoport dízelbotrányával kapcsolatban, a társaság keddi közleménye szerint az ügy több tízezer kocsit érint, köztük új gyártmányokat, amelyek értékesítését megszakították
A Puskás Akadémia a klub történetében először került a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mivel négygólos hazai sikerét követően az elődöntő keddi visszavágóján 2-0-ra kapott ki a Debreceni VSC vendégeként, így 4-2-es összesítéssel jutott tovább
A Puskás Akadémia a klub történetében először került a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mivel négygólos hazai sikerét követően az elődöntő keddi visszavágóján 2-0-ra kapott ki a Debreceni VSC vendégeként, így 4-2-es összesítéssel jutott tovább.
A Puskás Akadémia a klub történetében először került a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mivel négygólos hazai sikerét követően az elődöntő keddi visszavágóján 2-0-ra kapott ki a Debreceni VSC vendégeként, így 4-2-es összesítéssel jutott tovább.
Blokkokat és garanciákat menedzselő app nyerte meg a Corvinus-Generali Innovációs Ötletversenyt. A ZeroBlokk nevű alkalmazás tudatosabb eszközhasználatra nevelné a mai fiatalokat.
Ismét plágium ügybe keveredett Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump, akit ezúttal a héten elindított új kampánya miatt vett szájára az internetes közösség
Az iráni elnök közölte kedden, hogy miután az Egyesült Államok bejelentette kilépését a Teherán atomprogramját korlátozó többhatalmi szerződésből, újrakezdhetik az urándúsítást, amelyet a 2015-ben aláírt megállapodás értelmében korlátoztak
Az amerikaiak kevesebb mint egyharmada ért egyet Donald Trump elnök döntésével arról, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből - derül ki a Reuters/Ipsos kedden közzétett felméréséből
Tovább nőtt Spanyolországban a kiváló környezeti minősítést jelző, kék zászlós strandok száma, amellyel idén már 590 spanyol természetes fürdőhely büszkélkedhet - tette közzé az eredményt az értékelést készítő Európai Környezetvédelmi Nevelésért Szövetség (FEE) spanyol tagszervezete kedden Madridban.
A magyar lakossági fogyasztók továbbra is Európa egyik legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhatnak. Áprilisban először fordult elő, hogy Budapesten a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közül. Villamos energiában is a legolcsóbb három ország közé tartozunk.
Az alkalmazásban állók átlagos állományi létszámába bele számít-e az a külsős személy, aki megbízási jogviszonyban áll a céggel egy bizonyos feladat elvégzésére.
Negatív tartományban töltötték a keddi kereskedési nap nagy részét az amerikai részvényindexek, ehhez képest a nap végére vegyesen zártak. Elsősorban az Iránnal kapcsolatos bejelentés határozta meg a hangulatot.Hihetetlen hajrá a nap...
Ma teszik le esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő negyedszer kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét.
A parlamenti választás után is változatlanul őrzi előnyét a Fidesz–KDNP, a kormánypártok népszerűsége 50 százalék feletti a választási részvételüket biztosra ígérők között – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.
Kifosztás bűntette és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. István 27 éves nagykőrösi lakos ellen.
A norvégok folyamatosan bizonyítják, hogy abszolút komolyan gondolják a közlekedésből fakadó légszennyezés teljes megszüntetését, amihez elengedhetetlen az ország tengerpartját tagoló ezernyi kis sziget közötti kompok meghajtásának korszerűsítése.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a parlamenti választás után is a Fidesz-KDNP-vel szimpatizál a magyarok többsége, a kormánypártokat a teljes népességen belül 41 százalék, a választási részvételüket biztosra ígérők több mint 50 százaléka támogatja.
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a rendeletet, amellyel visszaállította az Irán elleni büntető intézkedéseket. Az amerikai kilépés ellenére Irán egyelőre tartja magát az egyezményben foglaltakhoz és kész folytatni a munkát a többhatalmi szerződést aláíró többi
"A közös jövőképek és ideálok összehozhatnak embereket akkor is, ha kilométerek ezrei választják el őket egymástól" - írta Orbán Viktornak újraválasztásához gratuláló levelében Kína miniszterelnöke, Li Ko-csiang.
Barack Obama, az Egyesült Államok előző elnöke megfontolatlannak és komoly hibának minősítette Donald Trump döntését az iráni atomegyezmény felmondásáról
Hat, a második világháborúban elesett katona maradványai, valamint személyes tárgyak és lőszerek is előkerültek a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében feltárt tömegsírból - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum kedden délután az MTI-t